Vágólapra másolva!
Kiegyensúlyozottságra a Mercedes, nyers tempóra a Ferrari és a Red Bull tette a legjobb benyomást a pénteken befejeződött F1-es előszezoni teszteken. Ránézésre az erősorrend nem sokat változott tavalyhoz képest, a nagy triumvirátus mögött azonban kőkemény csata várható a Renault, a Toro Rosso, a Force India és a látványosan fejlődő Haas autói között. A McLaren megbukott az első megbízhatósági vizsgán.

A Ferrari ellopta a show-t Barcelonában, ha a második téli tesztsorozat eredménylistájára tekintünk. A maranellói gárda a négy tesztnapból háromszor zárt a rangsor élén (kétszer Sebastian Vettel, egyszer Kimi Räikkönen jóvoltából), és a teszthét leggyorsabb köreinek összesített listáján is a két pilótájuk dominált. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban tudjuk, hogy

más a tesztelés és más egy versenyhétvége, sok technikai, időjárásfüggő és egyéb változó van a kvalifikációs-, illetve a versenybeállítás között.

Sebastian Vettel a nyolc tesztnap felén a leggyorsabb volt, csütörtökön 188 kört tett meg a Ferrarival Forrás: DPPI/Antonin Vincent

Vettel csütörtökön, Räikkönen pénteken futotta azt az alacsony 1:17 perces körét, amivel az eredménylista élére ugrottak. Mindketten kevés, 6-7 körre elegendő benzinnel (habár nem olyan kevéssel, amennyit a Q3-ban tankolni szoktak az autókba),

a Pirelli leglágyabb keverékén érték el a legjobb eredményüket, ami alapján az SF71-H kétségtelenül a leggyorsabb autók egyike.

A versenyszimulációk során azonban csak hajszállal előzték meg a Red Bullt, a Mercedes konstans köreitől pedig jelentősen, 0,8-1 másodperccel elmaradtak. Ezen a téren még fejlődniük kell.

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Szergej Szirotkin, Williams Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Esteban Ocon, Force India

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Kevin Magnussen, Haas F1 Team

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8 nap, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Kimi Räikkönen, Sckuderia Ferrari
A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Fernando Alonso, McLaren Racing

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Charles Leclerc, Alfa Romeo Sauber

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Kimi Räikkönen, Sckuderia Ferrari, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Romain Grosjean, Haas F1 Team

A Forma-1 előszezoni tesztje Barcelonában - 8. nap, Fernando Alonso, McLaren Racing, Esteban Ocon, Force India

A 2. teszthét legjobb eredményei

# versenyző autó típus nap köridő gumi
1. Sebastian Vettel Ferrari SF71-H csüt. 1:17.182 hiperlágy
2. Kimi Räikkönen Ferrari SF71-H péntek 1:17.221 hiperlágy
3. Fernando Alonso McLaren MCL33 péntek 1:17.784 hiperlágy
4. Daniel Ricciardo Red Bull RB14 szerda 1:18.047 hiperlágy
5. Carlos Sainz Renault R.S.18 péntek 1:18.092 hiperlágy
6. Kevin Magnussen Haas F1 VF-18 csüt. 1:18.360 szuperlágy
7. Pierre Gasly Toro Rosso STR13 csüt. 1:18.363 hiperlágy
8. Lewis Hamilton Mercedes W09 szerda 1:18.400 ultralágy
9. Romain Grosjean Haas F1 VF-18 péntek 1:18.412 ultralágy
10. Valtteri Bottas Mercedes W09 szerda 1:18.560 ultralágy

Mercedes: megbízhatóságból jeles

A maranellóiak felfogásával ellentétben a látványos köridők villantása helyett a versenytempó fokozására koncentrált a Mercedes. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egész héten délelőtt/délutáni váltásban vezette az Ezüstnyilat,

a Mercedes így gondoskodott róla, hogy mindig egy friss, 100 százalékosan a feladatára koncentráló pilóta üljön a kormány mögött.

Meg is lett az eredménye: a W09 Hybrid ezen a héten 734, a két teszten összesen 1040 kört (4841 kilométert) teljesített, méghozzá látványos technikai hiba nélkül. Ezzel toronymagasan az Ezüstnyíl lett az idei téli tesztelés legmegbízhatóbb autója.

A középkemény gumikon futott maratoni etapok hátulütője, hogy a Mercedest csak kétszer jegyezték a napi eredménylista elején (Bottas kedden kéttizeddel marad el Vettel idejétől, Hamilton szerdán majdnem 4 tizedet kapott Ricciardótól) – de nem is ez volt a cél. „Igazából már csütörtökön elvégeztünk mindent, amit erre a hétre terveztünk, a pénteki nap csak ráadás volt" – mondta Bottas.

Hamilton máris jobban érzi magát a W09-ben, mint a tavalyi Mercedesben. Ez nem sok jót jelent a konkurencia számára Forrás: DPPI/Florent Gooden

A világbajnok megjegyezte, hogy az új Ezüstnyílban jobban érzi magát, mint a tavalyi W08-ban, ami nem sok jót jelent az ellenfelek számára. A Mercedes fölényére utaló megjegyzéseket pedig természetesen igyekezett lehűteni:

Ahogy mindenki más, mi is csak most ismerkedünk a kocsival" – mondta Lewis Hamilton.

A brackley-i gárda egyetlen problémája a hátsó abroncsok hólyagosodása volt, amikor a pálya hőmérséklete meghaladta a 30˚C-ot, de a futóművön és a hátsó szárnyon végrehajtott kisebb változtatásokkal a teszt zárására javítani tudtak a helyzeten a mérnökök.

Hátrányban is magabiztos a Red Bull

A Ferrari mellett csak a Red Bull tudott napi legjobb időt villantani ezen a héten. Daniel Ricciardo szerdán 1:18,047 perc alatt rohant körbe a hiperlágy gumikon, az ausztrál ezzel a körével az összesített lista 4. helyén végzett. Az újabb világbajnoki címről álmodozó osztrák-brit gárdát nem hátráltatták olyan műszaki problémák, amik komolyabb időkiesést eredményeztek volna.

Verstappen ezen a héten leginkább versenyt szimulált

Ennek ellenére az RB14 149-cel kevesebb kört teljesített, mint a Ferrari, a Mercedes mamutpenzumától pedig 260 körrel maradtak el a kékek.

– dicsérte Adrian Newey legújabb alkotását Helmut Marko, a Red Bull szaktanácsadója.

A Red Bull RB14 sokkal kevesebbet futott, mint a riválisok, Ricciardo mégis reméli, hogy a dobogóért küzdhet majd Melbourne-ben Forrás: Red Bull Racing

A csapat magabiztosságát az adja, hogy a GPS-es méréseik alapján az RB14 a kanyarokban hasonlóan gyors, mint a Mercedes W09,

a verseny-szimulációk alatt mért köreik pedig (közepes gumin, 18-25 körös etapokon) alig maradtak el a Ferrari értékeitől.

A Renault a hírek szerint egy új, izmosabb motorral jelentkezett a barcelonai tesztelés utolsó két napjára, ami kifogástalanul muzsikált, ráadásul a franciák további lóerőket ígértek a Red Bullnak Melbourne-re.

A rendkívül sűrű középmezőny értékeléséről, valamint Fernando Alonso és a McLaren szenvedésének okairól a következő oldalon olvashat, kérjük, lapozzon!