Vágólapra másolva!
A Ferrarit és a többszörös Le Mans-győztes Audit is megjárta a Sauber aerodinamikai részlegének vezetője. Elődjét 2016 szeptemberében nevezték ki, valószínűleg új helyet találnak neki.

Látványos, de egyelőre nem túl gyors autóval jelentkezett az idei szezonra a Sauber, ami annak ellenére a mezőny egyik sereghajtója, hogy megkapták a Ferrari 2018-as erőforrását és az olasz sportautógyár az Alfa Romeo révén a névadó főszponzor is lett. A csapat átszervezése már tavaly, Monisha Kaltenborn kirúgása után megkezdődött és idén is folytatódik az erősítés.

A svájci istálló bejelentette, hogy leszerződtették Jan Monchaux-t az aerodinamikai részlegük élére és a továbbiakban a technikai igazgató, Jörg Zander irányítása alatt dolgozik majd a C37-es fejlesztésén. Monchaux 2002-ben a Toyotánál kezdte az F1-es pályafutását, majd a gyártó kivonulása után 2010 és 2013 között a Ferrari munkatársa volt.

Szép autó lett a Sauber, de egyelőre nem elég gyors Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Vezető beosztásba először az Audi sportrészlegénél került, itt a járműdinamikai és az aerodinamikai részleget irányította. Hamarosan visszatérhet az F1-be és korábbi munkatársa, Jörg Zander már nagyon várja őt. „Ez egy tágabb projekt újabb fontos lépése, ami megerősíti az Alfa Romeo Sauber F1 csapatot és irányba állítja, hogy elérjük a kitűzött céljainkat a pályákon” – nyilatkozta Zander.

A Sauber 2016 szeptemberében nevezte ki Nicolas Hennel de Beaupreau-t az aerodinamikai részleg élére, nem sokkal a mostani tulajdonos hatalomátvétele után.

Az Autosport úgy tudja, hogy Beaupreau marad az istállónál, de egyelőre nem erősítették meg, hogy milyen munkakörben. Frederic Vasseur csapatfőnök nemrég azt is elárulta, hogy az Alfa Romeo lépésről lépésre részt vállalhat a fejlesztésekből is és technikai együttműködés is kialakulhat a két vállalat között.

A motoron osztoznak a Ferrarival, a többi alkatrészen egyelőre nem Forrás: AFP/William West

„A Ferrari a motorszállítónk, az Alfa Romeo a technikai partnerünk – mondta Vasseur. – Nem akarom ezt a Haas projektjéhez hasonlítani. Jó munkát végeznek, mi tesszük a saját dolgunkat. Ki kell dolgoznunk, hogy miként lehetünk sikeresek az Alfa Romeóval és hogyan fejleszthetjük a csapatot, de a magunk útját fogjuk járni.”

Zander, az istálló technikai igazgatója azt mondta, az autójuk gyönyörű, de azt akarják, hogy jobban is szerepeljen.

„Az emberek látják, hogy nagy változások történtek, mióta csatlakoztam a csapathoz – utalt a 2017-es szezon elejére az Autosportnak. – Látszik, ahogy növekszünk és sokkal magabiztosabbak vagyunk. Két éve teljesen más helyzetben voltunk és ez befolyásolja az emberek hozzáállását is. Kialakul egyfajta kultúra. Most a pozitívumokra összpontosítunk. Az emberek kezdenek erősebb hittel dolgozni, ez persze pozitív, de időre van szükség ehhez. Nem lehet elvárni, hogy az emberek hirtelen a fejük tetejére állnak egy bejelentés után. Időbe telik, mire megértik, hogy változtatni kell.”