Vágólapra másolva!
Engedélyezték a csapatoknak, hogy visszapillantó tükröket szereljenek az idei évben bevezetett fejvédőkre, a glóriákra. Eddig csak apró szárnyakat helyezhettek el rajta.

Megváltozhat a visszapillantó tükrök helye az F1-es autókon, miután az FIA formulaautós technikai igazgatója, Nikolas Tombazis állásfoglalást küldött a csapatoknak. A Ferrari korábbi aerodinamikai specialistája lényegében engedélyezte, hogy a glóriára is felszereljék a csapatok a tükröket, de szigorú feltételeket támasztott a szabályok betartása érdekében.

A tükrök mindig is fejfájást okoztak a tervezőknek, mert az autók kötelező tartozékai, de szinte lehetetlen úgy elhelyezni őket, hogy ne keltsenek ártalmas turbulenciát és légellenállást. A pilóták helyzete sem könnyű, mert az apró tükrökben alig lehet látni valamit, ráadásul a tavaly óta bevezetett új autóméretek és a hátsó szárny elhelyezése sem kedvez nekik.

Új helyet kaphatnak a tükrök Forrás: DPPI/Antonin Vincent

A Ferrari idén megpróbálta aerodinamikai szempontból hatékonyabbá tenni a tükröket, néhány csapat pedig azon kezdett dolgozni, hogy a légáramlás szempontjából egyébként is ártalmas glóriára szereljék fel a tükröket. Tombazis engedélyezte ezt, de kikötötte, hogy a 150x50 mm-es méretet be kell tartani és

a pilótáknak továbbra is képesnek kell lenniük arra, hogy az autóban ülve felismerjenek egy betűt vagy számot a tükörben.

„Elvárjuk, hogy Önök meggyőzzenek minket a beépítés kellő merevségéről és arról, hogy a tükrök nem vibrálnak túlságosan, a versenyző látását korlátozva” – írta Tombazis, és azt is kikötötte, hogy a tükrök ebben az esetben csak a glóriához kapcsolódhatnak, másik pillér nem támaszthatja őket, mert az gátolná a glória leszerelését vészhelyzet esetén.

A Ferrari gyönyörű tükröt készített Forrás: DPPI/Florent Gooden

Bár ez a változat kedvező a csapatoknak, lehetséges, hogy nem terjed el, mert Tombazis kikötötte, hogy kamerát nem lehet beszerelni a glórián elhelyezett tükrökbe, pedig azt a Formula One Management által esetenként kötelezően előírja.

„Nem fogadjuk el, hogy kábeleket vagy csatlakozókat átvezessenek a glórián, vagyis abban a ritka esetben, amikor egy csapatot tükörkamera beszerelésére kérnek, az adott csapat kénytelen lesz a tükröt a karosszériához vagy az oldaldobozhoz rögzíteni.”