Vágólapra másolva!
Többen is megkérdőjelezték, hogy Alonso képes lesz-e 2019 nyaráig egyszerre két világbajnokságban versenyezni. Elismerte, az F1-es versenynaptár eléggé megterhelő a számára.

Először állt a kamerák elé F1-es versenyhétvégén Fernando Alonso, miután a McLaren mellett a Toyota színeiben is rajthoz ált a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) mezőnyében, ráadásul váltótársával, Sébastien Buemivel és Nakadzsima Kazukival meg is nyerte az idénynyitó versenyt a belgiumi Spában.

Folyamatosan felmerül, hogy Alonso vajon képes lesz-e teljesíteni egyszerre a két világbajnoki idényt, főleg úgy, hogy a WEC 2019 derekáig tartó szuperszezonjában két Le Mans-i 24 órás verseny is lesz. Ez a spanyol pilótát is foglalkoztatja, de elsősorban nem a sportautós kaland miatt.

Alonso a hazai nagydíjára készül Forrás: AFP/Lluis Gene

„Elégedett vagyok azzal a fejlődéssel, amit itt, a McLarennel elértünk és azzal az iránnyal, amerre itt mennek a dolgok, de elég megterhelő ez, különösen az F1-es versenynaptár – ismerte el. – Itt az a legnagyobb [baj], hogy minden mennyire kiszámítható. Már most írásba adhatnám, mi lesz az időmérő eredménye itt, Monacóban vagy Silverstone-ban.”

– ostorozta a döntéshozókat. Alonso lényegében ismét felmondta a Bahreini Nagydíj sajtótájékoztatója előtt elhangzottakat, azzal a kiegészítéssel, hogy még nem tudja, merre viszi az útja 2019-ben, de erről csak a nyári szünet után dönt majd. Kijelentette, szerinte élete legjobb formájában versenyez.

Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben
José María López, Kobajasi Kamui, Mike Conway , Fernando Alonso, Nakadzsima Kazuki és Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Sébastien Buemi, Nakadzsima Kazuki és Fernando Alonso a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Fernando Alonso és váltótársai autója a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Sébastien Buemi a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Podium Race winner Fernando Alonso, Kazuki Nakajima, Sebastien Buemi  
TOYOTA GAZOO  Racing 
World Endurance Championship 6 Hours of Spa.
Sébastian Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

Sébastien Buemi, Fernando Alonso és Nakadzsima Kazuki a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC) spái nyitófordulóján a Toyota Gazoo Racing színeiben

„Fenntartottam a motivációmat, mert versengő típus vagyok – szögezte le. – Imádok versenyezni és nyerni. Az elmúlt öt év során sokkal jobb versenyeim voltak, mint korábban, még akkor is, ha nem nyertem. Olyan futamom talán nem lesz még egy, mint Bakuban volt, de csak a 7. helyen értem célba. Ezt kívülről nehéz látni, de

Alonso úgy vélte, az első néhány futam alapján nehéz megállapítani, hogy mekkora a McLaren hátránya, de remélte, hogy a motorerőre kevésbé érzékeny helyszíneken kicsit gyorsulhatnak a többiekhez képest. „Sok van még hátra, de tavaly ilyenkor az utolsók voltunk 0 ponttal, most meg a 6. és a 4. helyet birtokoljuk a világbajnokságokban, úgyhogy ez remek kezdés volt” – vélte.