Vágólapra másolva!
Vasárnap rendezték az első tesztet az idei Le Mans-i 24 órás verseny előtt, a kétszeres F1-es világbajnok szintén korábbi F1-es márkatársát verte. Button nyugtalan volt a pályán.

Újabb nagy próbatételre készül május közepén a kétszeres F1-es világbajnok, Fernando Alonso. A spanyol pilóta tavaly az Indianapolis 500-on próbált szerencsét, idén a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerésére tesz kísérletet a mezőny leggyorsabb, de nem feltétlenül megbízható Toyota TS050-nel.

Alonso némi hátszéllel, de győzelemmel kezdte meg az ismerkedést az autóval és a csapattal a spái 6 órás versenyen, majd a múlt vasárnap megrendezett Le Mans-i teszten is a leggyorsabb pilótaként mutatkozott be. Alonso délelőtt 3:21.468-at ért el, délután 3:19.066-ra javított, ezzel majdnem 1 másodpercet vert korábbi F1-es ellenfelére, Kobajasi Kamuira.

Alonsóék autója volt a leggyorsabb a spanyol pilóta vezetésével Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Jó napunk volt, nagyszerűen indult a felkészülés a két hét múlva zajló nagy versenyre. Meg kellett barátkoznom a pályával, hiszen eddig csak szimulátorral mentem rajta, a való életben nem. Csodálatos ez a pálya, különösen ilyen autóval. Még jobb volt, mint Spában, ami az F1-re emlékeztetett, de ezt az autót nyilvánvalóan a Le Mans-i pályára tervezték.” – nyilatkozta Alonso.

A spanyol pilóta a 8-as számú autóval volt a leggyorsabb,

de José María Lópezhez és Anthony Davidsonhoz hasonlóan a 7-est is kipróbálta a nap során. Meglepetésre a két Toyota közé be tudott férni a 3-as számú Rebellion, a csapat 1-es számú autója André Lottererrel, Neel Janival és Bruno Sennával viszont már komolyabb hátrányba került a 4. helyen.

Az újoncoknak minimum 10 kört kellett teljesíteni, Button 20-at tett meg Forrás: DPPI/Dppi

Az 5. helyen rangsorolták az SMP Racing által benevezett BR Engineering BR1-AER-t, amelyben Mihail Aljosin mellett a korábbi F1-es pilóta, Vitalij Petrov és a 2009-es világbajnok Jenson Button is helyet foglalt. A brit pilóta most vezetett először Le Mans-ban és elismerte,

eleinte nyugtalanította az élmény, de a nap végére összhangba került az autóval a pályán.

„Délelőtt egy újszerű világra leltem, hiszen egy olyan autót vezettem itt, amit nem igazán ismertem – nyilatkozta Button. – Ez igencsak nyugtalanított, de az ebédszünet alatt változtattunk az autón és délután sokkal boldogabb voltam vele. Nagy tempónál és a féktávokon is sokkal nagyobb volt az önbizalmam. Sok a gyors kanyar, nagyon szűkek is, és olyan gyorsan jönnek, hogy nagyon más ez, mint amihez hozzászoktam.”

A GT kategóriában nagy csata várható, ebbe idén a BMW is visszatér az M8-assal Forrás: DPPI/Florent Gooden

A csapatnál egyelőre Petrov volt a legjobb, de a tesztelés szerdán folytatódik, Button ettől nagy előrelépést vár. Ekkor csatlakozhatnak majd olyan pilóták is a mezőnyhöz, akiknek a hétvégén más elfoglaltságuk volt. Így tesz majd Paul di Resta is, aki a Hungaroringre látogatott és a GPhíreknek a Le Mans-i kihívásról is nyilatkozott.

Alonsóval és Buttonnal még nem ért véget az F1-es futamgyőztesek sora.

Giancarlo Fisichella egy GTE kategóriás Ferrarival indul, valamint Paul di Resta márkatársaként a United Autosports színeiben Juan Pablo Montoya is rajthoz áll az LMP2-ben. „Reggel 8-ra értem ide és délután vezettem először az autót – nyilatkozta a 24. hely megszerzése után. – A gyors kanyarok lenyűgözők, ezt világ életemben imádtam, úgyhogy a Porsche-kanyarokat szenzációsnak találom. A sportbírók is kiváló munkát végeznek, nagyon kiemelkedők.”

Maldonado megint piros zászlót okozott

Az LMP2-es kategóriában a DragonSpeed 31-es számú Oreca-Gibsonja volt a leggyorsabb, de Pastor Maldonado révén ez az autó okozta a nap utolsó piros zászlóját is, mivel nem sokkal a nyolcórás teszt leintése előtt megpördült az Indianapolis kanyarban. A venezuelai pilóta váltótársa, Nathanaël Berthon sajnálatosnak nevezte, hogy így ért véget a napjuk, pedig

nem is a köridőre hajtottak, inkább Maldonadót próbálták felkészíteni a maratoni versenyre.

A GTE Pro kategóriában egyelőre a Porsche áll az élen, az M8-assal visszatérő BMW elsőre a Ford GT-ktől is kikapott és ez a sors jutott a Gianmaria Brunit, Antonio Giovinazzit és Fisichellát a sorai közt tudó Ferrarikra, Kevin Magnussen édesapjára, a Corvette-et hajtó Jan Magnussenre, valamint Niki Lauda fiára, Mathiasra is, aki váltótársaival – köztük a szintén ex-F1-es Pedro Lamy-val - a sereghajtóként zárt.

A részletes eredmények ide kattintva tekinthetők meg.