Vágólapra másolva!
Ha az időmérőn a Q2-ben el tudják kerülni a hiperlágy gumi használatát, jó esélyük lehet a győzelemre, márpedig jelen állás szerint van akkora tempóelőnyük a középmezőnnyel szemben, hogy ezt megtehessék. A versenyszimuláción a Ferrarinál mindenképp gyorsabbnak tűntek.

A Monacói Nagydíj után Kanadában is szerepet kap a Pirelli újítása, a mindegyik más keveréknél puhább hiperlágy gumi. Pontosabban, egyes csapatoknál szerepet kap, a Mercedes ugyanis alighanem statisztaként számít rá, ahogy már a rendelésnél sejteni lehetett: a többi csapatnál feltűnően kevesebbet, 5-5 szettet kértek belőle Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak, és pénteken egyiket sem vették használatba.

Az ismerkedést a szombati edzésen kezdhetik el, majd az időmérőn lőhetik el a legtöbb puskaport velük, és feltehetően az a tervük, hogy a Q2-ből az ultralágy gumin jutnak tovább, így a futamon egyetlen másodpercre sem lesz kötelező felrakniuk a rózsaszín jelölésű fajtát, mivel nem kell azokon rajtolniuk.

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Max Verstappen, Red Bull Racing

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Pierre Gasly, Toro Rosso
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel, Suderia Ferrari
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Lance Stroll, Williams Racing
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Adrian Newey, Red Bull Racing

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Pierre Gasly, Scuderia Toro Rosso
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Carlos Sainz, Renault Sport Racing
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Nico Hülkenberg, Renault Sport Racing
A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso

A Forma-1-es Kanadai Nagydíj pénteki napja, Fernando Alonso, McLaren Racing

Az ok, amiért félnek tőle, mint ördög a szenteltvíztől, hogy az autójuk finnyás rá. Monacóban látszott, hogy az élbolyból ők szenvednek vele a legtöbbet, de az ottani legpuhább (szuperlágy) keveréket a kemény kigyorsításokon Bahreinben is egy kör alatt megpörkölték a hátsó kerekeken az időmérőn.

A montreali pálya a hátsó abroncsokat eszi nagyon, a Mercedesnek tehát duplán érdeke, hogy minél kevésbé legyen „hiperaktív”.

A jó hír számukra az, hogy a jelek szerint Monacóval ellentétben ezúttal birtokukban van az a tempóelőny a középmezőnnyel szemben, ami lehetővé teszi, hogy az ultralágy keveréken biztosítsák a továbbjutást a Q3-ba: pénteken Hamilton és Bottas nagyjából 6-9 tizeddel végzett az eredményét a legpuhább gumival jegyző Romain Grosjean Haasa és a Force Indiák előtt, akik a középmezőnyt vezették. Egyelőre tehát jó úton járnak, hogy versenyben legyenek a győzelemért...

A hosszú etapokból ugyanis az alábbi tanulságokat lehet levonni:

  • Hamilton, Bottas és Kimi Räikkönen a lila ultralágy, Max Verstappen és Sebastian Vettel a hiperlágy gumin teljesítette a versenyszimulációja nagyját, bár utóbbi csupán 4 mért kört tett meg, míg a műszaki hiba miatt több mint fél órát vesztő és új programra állított Daniel Ricciardót ezúttal kihagytuk az elemzésből. A grafikonon látszik, hogy a bemelegítő köre után

    Hamilton kezdetben tartotta a lépést az egy fokozattal puhább gumikat használó Verstappennel, majd pár tizeddel gyorsabb is lett nála.

    "Főleg a Mercedes erősnek látszik a hosszú etapokon" – jelentette ki a holland.

Hamilton, Bottas, Vettel, Räikkönen és Verstappen köridői a versenyszimuláción. A vonalak megszakításai a boxba be- és kivezető köröket jelzik Forrás: Gerse József (GPhírek)
  • Az első 8 értékelhető kör átlagai az élcsapatoknál: Hamilton 1:16.608, Verstappen 1:16.927, Räikkönen 1:16.968, Bottas 1:17.048.
  • A Ferrarinál mindenképp gyorsabb a Mercedes, Vettel el is ismerte, hogy az olaszoknak "időre van szüksége, hogy minden összeálljon." A fejlesztéseik, például az oldalsó légterelők nem működtek tökéletesen a szokásosnál alacsonyabb leszorítóerőt kívánó konfigurációban, és egy mért körön kikaptak a Red Bulltól.
  • Räikkönen az első két kört leszámítva a versenyszimuláción egyforma gumin 3-7 tizedet kapott Hamiltontól, ez nem túl bíztató. Vettel a hiperlágy keveréken ellenben néhány tizeddel gyorsabban ment Verstappennél, jóllehet, neki tényleg igen rövid volt az etapja. A német amúgy az előzetes híreknek megfelelően megkapta a Ferrari új fejlesztésű motorját, ahogy Ricciardo és Verstappen a Renault-ét.

  • Szóval az Ezüstnyilaknak eddig nem fáj, hogy náluk az utolsó pillanatban lefújták az új motor bevetését megbízhatósági problémák miatt. A kérdés az, hogy amikor a Q3-ban szükség lesz a hiperlágy gumira, mire mennek vele, életben tudják tartani őket a kör végéig? A versenyhétvége előtt Hamilton azt mondta,
  • Sanszos, hogy a stratégiai előny miatt a Ferrari és a Red Bull is megpróbál az ultralágy gumival bejutni a Q3-ba, holott nekik elvileg nem kellene annyira irtózni a hiperlágyaktól. Verstappen a 9. körében futotta az etapja legjobb idejét, jelentős kopással tehát biztos nem találkozott, csak az 5. és 8. köre között volt megfigyelhető egy kis visszaesés az eredményeiben. Nem úgy áll a helyzet, hogy normál esetben a két kerékcserés taktika lesz a nyerő (idén csak Ricciardo nyert így, Kínában, de ő is csupán a Safety Car kínálta lehetőségre lecsapva váltott haditervet), noha ezt a próbálkozást segítheti, hogy a boxutcai időveszteség Montrealban az átlagosnál kisebb, hiszen két kanyarkombinációt is meg lehet "spórolni" a boxutcában. Azt persze nem tudni, versenykörülmények között, más autók sűrűjében mennyire lehet kímélni az abroncsokat.
Pérez, Grosjean, Hülkenberg, Alonso és Gasly versenyszimulációja. A vonalak megszakításai a boxba be- és kivezető köröket jelzik Forrás: Gerse József (GPhírek)
  • Úgy néz ki, kitart a Force India lendülete, a versenyszimuláción Sergio Pérez (rózsaszín csík) egyértelműen jobban kezdett közvetlen riválisainál, gyönyörűen egyenletes 1:17.2-3-as körökkel. Az ábrázolt pilóták közül Fernando Alonso (ultralágy) kivételével mindenki a hiperlágy gumin kezdte a hosszú etapokat, Pérez és Pierre Gasly a szuperlágy, Nico Hülkenberg az ultralágy keverékre váltott.
  • Pérezt a haasos Romain Grosjean követte a hosszú etapos rangsorban, akinél erőteljesebb gumikopás volt megfigyelhető, az 1:17-es kezdés után 1:19 végére lassult.

    A legnagyobb problémája mégsem ez volt, hanem egy mormota elgázolása, amitől megsérült az első szárnya.

    "Az edzés végén egy állat átszaladt a hátsó egyenesben, az ajánlásoknak megfelelően nem rántottam félre a kormányt, de sajnos nekimentem – mondta. – Elszomorító, hogy a tévében mutatták [korábban a mormotát] ugyanennél a kanyarnál, és nem vitték el onnan." Ez pláne azért baj, mert a Haas az új fejlesztésű elemekből éppen csak eleget tudott gyártani a hétvégére. Az új légterelő hiányában Grosjeannak nehezebb dolga lesz, hogy megszakítsa a tíz futam óta tartó pont nélküli sorozatát, ami egyébként a leghosszabb aktív széria a mezőnyben.