Vágólapra másolva!
A McLaren Racing ügyvezetője, Zak Brown elismerte, hogy az idei autójuk gyengébb lett a tavalyinál, azt viszont nem merte megjósolni, hogy mennyit kell még várni arra, hogy újra nyerjenek.

Vezéráldozatokkal jár a McLaren idei gyengélkedése, mivel Tim Goss technikai igazgató után a versenyigazgató, Eric Boullier is távozott az istállótól, ahol átszervezés kezdődött, de a belső struktúrájuk egyelőre nem lett sokkal egyszerűbb. Az irányítást már a Bahreini Nagydíj után Zak Brown vette magához, neki kellett vezekelni a wokingi csapat gyenge formája miatt.

„Nincs akkor leszorítóerőnk, mint tavaly volt – ismerte el Silverstone-ban, a McLaren hazai versenye előtt. – Felderítettük, hogy mely területeken gyengébb az idei autónk a tavalyinál. Az biztos, hogy tavaly sem a miénk volt a legjobb autó. Azt szerintem a különböző változók miatt nehéz megmondani, hogy az idei karosszériánk jobb-e vagy sem, de a leszorítóerő gyengébb az idén.”

Fernando Alonso az Ausztrál Nagydíjon még meg tudott előzni egy Red Bullt, manapság ez szinte kizárt Forrás: DPPI/Dppi

Brown még Boullier lemondása után mondta, hogy nem akar kapkodva új szerkezetet kialakítani a csapatban, azt viszont nem zárta ki, hogy a jövőben is változtatnak az istálló felállásán. „Tegnap elindultunk egy úton, de még nem vagyunk készen. Végül is, azért dolgozunk, hogy egy gyorsabb csapatunk és autónk legyen, úgyhogy a tegnapi bejelentés nem késztermék, csak kiindulási pont.”

A McLaren Racing ügyvezetője azt viszont nem ígérte meg, hogy az eredmények gyorsan jönnek majd.

„Kell majd némi idő ahhoz, hogy rendeződjünk, szerintem évekre vagyunk ettől – utalt a következő győzelemre. – Nem tudom, hogy ehhez kettő vagy 10 évre lesz szükség, valahol a kettő között, de nem akarok jóslásokba bocsátkozni. Valószerűen kell látnunk a helyzetet és őszintének kell lennünk magunkhoz és a szurkolókhoz. Ez egy utazás lesz, ezt mindenkinek fel kell ismernie.”

Zak Brown nem akart ígérgetni Forrás: Steven Tee/McLaren

A wokingi istálló nagy célokkal vágott neki az idei szezonnak, hiszen a Honda motorról arra a Renault-ra váltottak, amivel a Red Bull alkalomszerűen nyerni is tud, sőt, az első kilenc futamból három alkalommal állhattak a pilótáik a dobogó legmagasabb fokára. Ehhez képest a McLaren még a gyári Renault és a Haas autóitól is kikap és csak a konstruktőri pontverseny 6. helyén állnak.

A 6. helyezett Renault-t még megelőzhetik, hiszen 18 ponttal vannak mögöttük, de más reális céljuk az idén már nem lehet.

„Elég nagy csatában vagyunk a 4-7. hely között, minden csapat nagyon szorosan áll ott – nyilatkozta az amerikai üzletember. – Nem akarok jósolgatni, az már a múltban is bajba kevert minket, úgyhogy nem szeretném újra elkövetni a hibáinkat. Őrülten fogunk harcolni, hogy a 4. helyen végezzünk a világbajnokságban” – ígérte.