Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton eddig is az F1 legjobban fizetett versenyzője volt Sebastian Vettel mellett, 2023 végéig pedig közel 100 milliárd forintot kereshet.

Az Express értesülései szerint Lewis Hamilton megegyezett a Mercedesszel. A négyszeres világbajnok 250 millió fontot, azaz 91 milliárd forintot kereshet, ha még 5 évig jelenlegi csapatánál marad, ezzel pedig ő lehet a valaha volt legjobban fizetett brit sportoló. Akkor sem járna rosszul, ha a most aláírt három éves hosszabbítás után végül csapatot váltana, vagy visszavonulna a Forma-1-ből.

Hamilton nagyot kaszálhat, ha 2023 végig a Mercedesnél marad Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása régóta téma, Christian Horner szerint a Mercedes pilótája egyenesen „feltartja" a versenyzői piacot. A Red Bull csapatfőnöke az Osztrák Nagydíj sajtótájékoztatóján abban reménykedett, hogy Silverstone-ra megszületik az egyezség Hamilton és a Mercedes között. „Minden penny-t megér" – mondta Toto Wolffnak, a címvédő istálló csapatfőnökének.

Úgy tűnik, ezt a Mercedesnél is így gondolják, az Express értesülései szerint ugyanis Hamilton már alá is írta három éves szerződéshosszabbítását a csapattal, amelyet a Német Nagydíjon jelentenek be.

A szerződés értelmében a négyszeres világbajnok 130 millió fontot (47 milliárd forintot) kereshet a következő három évben, Toto Wolff azonban ennél is tovább szeretné a csapatnál tudni a most 33 éves pilótát, ezért további két évért újabb 120 millió fontot (44 milliárd forintot) ajánl neki.

A Mercedes pilótája a jövőben akár a Ferrarinál is kiköthet Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Lewisban van még öt jó év – nyilatkozta a csapatfőnök. – Azt akarom, hogy ezt a Mercedesnél töltse. Számítok-e rá?

Biztos vagyok benne, hogy Lewis azt válaszolná, mennyire szereti a Forma-1-et. De mi lesz, ha egy nap már nem fogja szeretni többé?"

Az F1-ben általános vélekedés, hogy egy napon minden pilóta szeretne a sportág legnagyobb múltú csapatánál, a Ferrarinál versenyezni. Hamilton példaképe, Ayrton Senna is a vörösöknél szerette volna befejezni pályafutását,

ahogy arról korábban a Ferrari akkori elnöke, Luca di Montezemolo is beszámolt. Különösen akkor lehetne csábító Hamiltonnak a maranellói istálló, ha Michael Schumacher hét világbajnoki címének közelébe kerülne, és a német legenda korábbi csapatával nyerhetné meg hetedik címét.

Még élvezi a versenyzést az F1-ben Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Toto Wolff szerint erre azonban még nagyon korai gondolni. „Ez még mindig túl messze van.

Egy nap, amikor úgy dönt, hogy befejezi a karrierjét az emberek azt fogják mondani, hogy nyert négy, öt, hat, vagy hét világbajnoki címet. Senki nem fog arról beszélni, hogy az egyik nehezebb volt-e, mint a másik. Most, a jelenben élve [az idei bajnoki csatát] tartjuk a legnagyobb kihívásnak, amellyel valaha szembe kellett néznünk."

A Brit Nagydíj után Hamiltont rengetegen támadták a futam után tanúsított viselkedése miatt, amiért nem adott interjút az autóból kiszállva, majd a sajtótájékoztatón arra célzott, hogy Kimi Räikkönen szándékosan ütötte ki őt.

A Brit Nagydíj után nem volt beszélgetős kedvében Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Wolff a silverstone-i hétvége előtti nyilatkozatában elismerte: sokszor nem könnyű kezelni a britet, de ez őt nem zavarja.

– mondta a csapatfőnök. – Nekünk olyan srác kell, aki trófeákat nyer, Lewis pedig egyike ezeknek. Egy oroszlán kell az autóba, aki mindent belead. Egyúttal a legjobbak a legérzékenyebbek is. Különleges személyiségeknél az embernek el kell fogadnia, hogy van véleményük, erős véleményük és nézetük, ami hajtja őket. Ez az elszántság és ambíció a győzelemre bizonyos helyzetekben nem a legkönnyebb személyiségjegy, amit csak kezelni lehet. De egyszerűen erre van szükségünk a csapatban."