Vágólapra másolva!
Pat Fry legutóbb 2016-ban vállalt szerepet a száguldó cirkuszban, most pedig egykori csapatának gatyába rázása lesz a feladata.

Mozgalmas napokat él át a McLaren az Olasz Nagydíj után. A konstruktőri pontverseny hatodik helyén álló istálló véglegesítette jövő évi pilótafelállását azzal, hogy leigazolta Lando Norrist a belga Stoffel Vandoorne ülésébe, most pedig újabb kirakós került a helyére, miután a csapat korábbi sikereinek egyik kovácsa is visszatért Wokingba.

Pat Fry 2010 és 2014 között dolgozott Maranellóban Forrás: © FOTO STUDIO COLOMBO/© Foto Studio Colombo

Pat Fry utoljára a 2016-os szezon után csődbement Manornál, műszaki tanácsadóként dolgozott a Forma-1-ben.

Azelőtt a Ferrari technikai igazgatója volt, a vörösökhöz 2010-ben csatlakozott a McLarentől, ahol F1-es pályafutása nagy részét, 17 évet töltött el.

Most visszatér egykori munkaadójához, hogy James Key, a Toro Rossótól elcsábított technikai igazgató érkezése előtt segítsen a wokingiaknak visszatalálni a helyes ösvényre.

Az Autosport szerint már hetek óta folynak a tárgyalások a csapat felépítésének teljes átszervezését végrahajtó McLaren és Fry között.

A szakember korábban főmérnökként dolgozott a csapatnál, most pedig mérnökigazgatóként térhet vissza, és azonnali hatállyal munkába is áll.

Fry 1993-tól 2010-ig volt tagja a McLarennek, ezalatt összesen három egyéni és egy konstruktőri világbajnoki címet nyert az istállóval. A Ferraritól 2014-ben James Allison, a Scuderia későbbi technikai igazgatója által kezdeményezett átszervezés miatt kellett távoznia.

A McLarennek elkél a segítség mostanában Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Fry a McLaren felkészülését lesz hivatott segíteni a 2019-es szezonra, amelyben már a wokingiak lesznek a Renault egyetlen motorpartnere a gyári istálló mellett.

A McLaren az idén már megvált Eric Boullier versenyigazgatótól, Tim Goss technikai igazgatótól és Matt Morris főmérnöktől is,

valamint megszerezte az egyik legtöbbre taksált szakembert a boxutcában James Key személyében, a Toro Rosso technikai igazgatója azonban várhatóan csak jövőre állhat munkába új csapatánál.

Key szerződtetését még júliusban, a Magyar Nagydíj előtt jelentette be a McLaren. Ez a Red Bullnak a legkevésbé sem tetszett, valamint az sem, hogy ezután a wokingiak nyilvánosan beszéltek arról, hogy a felek a szakember távozásának lehetséges időpontjáról tárgyalnak. Keynek szerződése van a Red Bullal, egy esetleges korábbi elengedésbe pedig a hírek szerint Lando Norrisért cserébe hajlandóak lettek volna belemenni az energiaitalosok.

Úgy tűnik, James Keyt az idén biztosan nem engedi el a Red Bull a McLarenhez Forrás: Red Bull Content Pool

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője kijelentette, nem érdeklik őt a Red Bull feltételei, Norris pedig azóta aláírt a wokingiakhoz jövőre. „Szerződést kötöttünk Jamesszel, csatlakozni fog hozzánk technikai igazgatóként, azonban igencsak valószínűtlen, hogy ez már ebben a szezonban megtörténik."

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója tagadta, hogy Norris az alku részét képezte volna, szerinte pusztán anyagiakról volt szó.

Marko elmondta, Norrisnak szeptember végéig volt szerződése a McLarennel, utána szabaddá vált volna, amennyiben nem írnak alá vele jövőre, ahogyan azt megtették.