Vágólapra másolva!
A négyszeres világbajnok is halmozza a vezetői hibákat, de a Ferrari sem tesz meg mindent a közös sikerek érdekében. Hamilton ellen már nem ronthatnak többet.

Kosárlabdás hasonlattal élve lepattanókat említettünk az Azeri Nagydíj után, amit a Ferrari taktikai és Sebastian Vettel vezetői hibája után meglepetésre Lewis Hamilton nyert meg. A bakui futamhoz hasonlóan Monzában is a brit pilóta győzött, aminek láttán a La Gazzetta dello Sport a hétfői címlapján a Ferrari öngóljának nevezte az Olasz Nagydíjon történteket.

Az olaszok gyakran túloznak, de ezúttal nem csoda, hogy kijöttek a béketűrésből (más lapokhoz hasonlóan), hiszen a belgiumi győzelem után benne volt a pakliban, hogy Vettel akár nagyobb pontmennyiséget is lefarag a hátrányából Hamiltonnal szemben, de először az időmérőn került porszem a gépezetbe, utána pedig a versenyen a Mercedestől is vereséget szenvedtek.

A vezető olasz sportnapilap nem kímélte Vettelt és a Ferrarit Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Az időmérő szokatlan forgatókönyv szerint zajlott, hiszen a Ferrarinál ezúttal nem érvényesült a régóta és gyakran megfigyelhető jelenség, hogy Kimi Räikkönen legkésőbb a Q2-ben elveszti a fonalat, és ha addig tartja is a lépést Vettellel, a német pilóta végül jobb rajthelyet szerez a csapattársánál. Ez ritkán fordul elő,

legutóbb a Magyar Nagydíjon indult Räikkönen előrébb, annak az lett a vége, hogy a finn pilóta a kedvezőbb gumitaktika ellenére is Vettel mögé került a rajtnál, és egyiküknek sem volt esélye Hamilton ellen.

Bár Hockenheimben Vettel nem lelkesedett azért, hogy versenyeznie kell a csapattársával, a hungaroringi szabad gumiválasztással a Ferrari jelezte, hogy Räikkönennek is lehetőséget ad a jó eredmény elérésére, és efelől Monzában sem merült fel kétség: A finn pilóta használhatta a szélárnyékot, megszerezte a pole pozíciót, majd keményen védekezett Vettellel szemben.

A szezon során egyre nagyobbra nyílt az olló a Vettel-Hamilton és Räikkönen-Bottas duó között a pontversenyben Forrás: GPhirek.hu

Azt gyorsan le kell szögezni, hogy a versenynek az teszi a legjobbat, ha a pilóták, függetlenül a csapataiktól, küzdenek egymással. Értelmezés kérdése, hogy jó dolog-e a csapatutasítás, de (ahogy ez a fentebbi grafikonon is látszik) már az európai szezon kezdete óta nem kérdés, hogy ez a világbajnokság is Hamilton és Vettel között dől el. Ennek ellenére,

Vettel elmondása szerint a Ferrari kitart amellett, hogy Monzában ezúttal Räikkönenen volt a sor, és a finn pilóta autózhatott a szélárnyék szempontjából kedvezőbb pozícióban az időmérőn.

Ez a Ferrari szempontjából minimum önsanyargatás, hiszen valóban szép sztori lett volna, ha Räikkönen egy futamgyőzelem után bejelenti a visszavonulását (egyes pletykák szerint ilyen forgatókönyv is lehetett), de ha tényleg azt akarják, hogy Räikkönen szavaival élve „legalább az egyikük" megnyerje az egyéni világbajnokságot, akkor nem nehéz belátni, hogy Vettel pontjainak maximalizálására kell hajtaniuk, főleg, hogy a Mercedes már ezt teszi Hamiltonnal.

Hogy Räikkönennek mennyit jelentett Vettel szélárnyéka az időmérőn, nehéz megmondani. Az egyenesek végén a finn 2-3 km/h-val volt gyorsabb csapattársánál, ez azonban a beállításokból adódó különbség is lehet.

Mindenesetre az utolsó nekifutásra a Mercedes és a Ferrari pilótái közül Räikkönen haladt a legközelebb az előtte autózóhoz (Vettelhez), utána Hamilton (Bottas mögött), majd Vettel (Hamilton mögött) volt a legközelebb a másik autó hátuljához. Ezt az alábbi grafikán szemléltettük.

Az autók helyzete a GPS alapján az időmérő utolsó szakaszának utolsó nekifutása alatt. A viszonyítást a bal felső képen berajzolt piros vonalhoz képest végeztük az első négyes között Forrás: GPhirek.hu

A Ferrari és a Mercedes közötti különbség az, hogy míg utóbbinál vonakodva ugyan, de kimondták, hogy most már Hamiltonnak kell nyernie, a Ferrarinál ezt senki sem tudja megtenni. A néhai Sergio Marchionne állítólag döntött Räikkönen lecseréléséről, de utódai, John Elkann és Louis C. Camilleri egyelőre csak tapogatóznak, a Minttu Räikkönent ölelgető

Maurizio Arrivabene pedig úgy tűnik, nem vállalja fel a finn pilóta bedarálását, sőt, Valtteri Bottast nevezte „komornyiknak" a verseny után.

Räikkönen és a Mercedes pilótáinak köridejeit az alábbi grafikonon összehasonlítva látszik, hogy Bottas azután, hogy Räikkönen mögé jött vissza a kerékcseréjéről, egy ideig még nem vett vissza, de ahogy Hamilton zárkózott rájuk, néhány tizeddel romlottak a köridejei, majd a saját kiállása előtt újra belehúzott.

Hamilton, Räikkönen és Bottas köridejeinek összehasonlítása Forrás: Origo

Lehetséges, hogy a Ferrarinál az időmérő előtt úgy számoltak, Vettel önerőből is megszerezheti a pole-t, a kulcspillanatokban gyakran lassabb Räikkönennek pedig jól jönne egy kis szélárnyék a 2. rajtkocka eléréséhez, de akárhogy is volt, a 2007-es világbajnok túlteljesítette a tervet, vasárnap nem segített Vettelnek, majd a futamgyőzelmet is elvesztette a stratégákkal közösen.

A Ferrari személyzete és a pilóták is egyenként több hibát vétettek az 53 kör során, amelyek egyike is elég lett volna ahhoz, hogy Hamilton nyerjen. Ez a világbajnokság jelenlegi szakaszában már túl sok.

A rajt és az első néhány száz méter eseményei még értelmezhetők különböző megközelítésekkel: Azzal, hogy Räikkönen rögtön bevágott a pálya belső oldalára, papíron akár Vettelnek is segíthetett a szélárnyék révén, később azonban a külső ív felé terelte a csapattársát, ahol kockázatos támadni, főleg egy azonos autót vezető pilótát. Itt még nehéz lett volna megoldani egy elengedést,

a Curva Grandéban a Roggia felé haladva azonban lehetett volna úgy helyezkedni, hogy Vettel szabad utat kapjon, Hamilton viszont ne. Erről azonban szó sem volt.

Azzal, hogy Räikkönen védte a pozícióját, Vettel pedig támadta őt a vezetésért, helyzetbe hozták Hamiltont, aki kíméletlenül le is csapott az alkalomra. Úgy tűnt, Vettel inkább a győzelemre hajtott, mint arra, hogy idei legnagyobb ellenfelénél, Hamiltonnál több pontot szerezzen, legalábbis a pillanat hevében biztosan nem gondolta át, hogy mi történik, ha nem veszi át a vezetést vagy akár Hamilton megelőzi őt.

The red cars seem to like testing out the Parabolica gravel . #F1 #Formula1 #ItalianGP #Vettel #Schumacher #Ferrari

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Vettel már pénteken is hibázott egyet, Michael Schumacher 2005-ös megpördüléséhez hasonlóan a kavicságyban kötött ki a Parabolicában

A pálya nyomvonala bár egyszerűnek tűnik, valójában nem Monzában a legkönnyebb előzni. A versenyen is láthattuk, hogy két, hasonló teljesítményű autó nehezen bírt egymással, Hamiltonnak is jól jött a későbbi előzésnél, hogy Räikkönen abroncsai már nagyon hólyagosodtak, ezért

Vettel részéről érthető, hogy csapattársa megelőzésével szabadult volna Hamiltontól.

A Mercedes versenyzője azonban valószínűleg jobban felkészült a verseny előtt, és kapóra jött neki, hogy támadás közben Vettel szabadon hagyta a Roggia külső ívét. Utána már egyértelműen ő volt előnyben, amikor a Ferrari mellé ért, majd számára szinte a lehető legjobb forgatókönyv érvényesült azzal, hogy Vettel megpördült.

A rajtnál is nyilvánvalóvá vált, hogy Räikkönennek esze ágában sincs elengedni Vettelt Forrás: DPPI/Dppi

Hamilton a Nico Rosberg elleni csaták közben remekül ráérzett a test-test elleni küzdelem határaira. Egykori csapattársával is számos olyan helyzetbe keveredtek, amikor összeért az autójuk vagy nagyon közel álltak ehhez, és szinte mindig a brit versenyző jött ki jól ebből. A 2014-es spái futamon Rosberg egyértelműen nekiment, a 2016-os Spanyol GP-n pedig Hamilton vétett, de

nem jellemző rá, hogy nem hagy elég helyet az ellenfelének, vagy túlzott agresszióval kockázatot vállal, és ezúttal is Vettel húzta a rövidebbet.

Hiába mondta a rádión és a verseny után, hogy Hamilton „bolond" manővert hajtott végre, és nem hagyott neki elég helyet, ezt az ellenfele sem tudta komolyan venni, és a nyilvánvalóan elfogult brit szakértők mellett Rosberg is Hamiltonnak adott igazat. „100%-ig Sebastian hibája volt. Túl mélyen fékezett, koccant Lewisszal és megpördült – összegzett a Sky Sports műsorában. – Hihetetlen, hogy [Vettel] újra és újra elköveti ezeket a hibákat. Lewis Hamiltont így nem lehet legyőzni."

A futam egyik kulcspillanata volt Vettel és Hamilton ütközése az első körben Forrás: F1 TV

Hamilton „versenymanővernek" nevezte a helyezkedését, ezzel később a sportfelügyelők is egyetértettek. „Nagyjából ugyanaz a mozdulat volt, amit [később] Kimi is tett velem. Nem is tudom, mit mondjak erre, a pályán ezt kell tennünk. Versenyeznünk kellene. Hagytam elég helyet neki, én is a pályán maradtam, úgyhogy..."

A koccanás miatt Vettel autójának jobb oldala több ponton is megsérült, ezért a tempója a későbbiek során már nem volt teljesen reprezentatív,

az viszont érdekes részlet, hogy a kerékcseréje után mérnöke rögtön azt mondta neki, hogy végigmennek a versenyen a lágy abroncsokkal. Ez olyannyira nem sikerült, hogy Räikkönen (ép) autóján később 32 kört sem bírtak ki a lágy gumik a győzelem elvesztését okozó hólyagosodás nélkül (sőt, 24 kör után már nagyon rossz állapotban voltak), és Vettelnél is inkább egy újabb kerékcsere mellett döntöttek, ami végképp ellehetetlenítette a dobogós esélyeit.

Így nézett ki Räikkönen jobb hátsó gumija a futam után, jelentős rész hiányzott a futófelületből

A német pilóta azonban így is azt mondta a leintés után, hogy lehetett volna rosszabb is az eredmény, és ebben teljesen igaza van. Nagy szerencséje volt, hogy Brendon Hartley balesete miatt az 1. körben pályára küldték a Safety Cart, így nem maradt le még jobban a törött első szárny miatt, sőt, a bokszkiállás után is visszaállhatott Daniel Ricciardo mögé a sorba.

Ehhez azonban az is kellett, hogy a Ferrari megússzon egy érthetetlen bokszutcai bakit.

Mivel Vettel kerékcseréje alatt már a pályán volt a Safety Car, ő pedig a megforgás után csak a mezőny végére érhetett vissza, a Ferrarin nem volt nagy nyomás, hogy kapkodjanak a német pilóta kiállása során. Amikor végeztek, mégis pont a sauberes Marcus Ericsson útjába engedték ki Vettelt, akire mérnöke idegesen még rá is szólt, hogy „forgalom!" közeledik.

Ericssonnak résen kellett lennie, hogy elkerülje az ütközést Vettellel Forrás: F1 TV

Az FIA és a Sauber közti rádióforgalmat nem halljuk, de az Alfa Romeo támogatását élvező istálló az Olasz Nagydíjon vélhetően nem jelentette az esetet, hivatalosan a sportfelügyelők sem vizsgálták meg, pedig ennél kevesebbért is keményen büntettek már pilótát és csapatot. Ericssonnak keményen fékeznie kellett, és kormánymozdulattal kerülte el Vettelt. James Vowles, a Mercedes stratégája a csapat szokásos, videós visszatekintésében úgy vélte, a széles monzai bokszutca miatt tekintettek el az FIA-nál az ominózus esettől.

A Ferrari a következő magas labdát Räikkönen korai kerékcseréjével adta fel.

Elsőre talán jó ötletnek tűnt, hogy kivédjék Hamilton esetleges elévágási kísérletét a pályán elfoglalt vezető pozíció megtartása érdekében, de a brit pilóta 8 körrel a vége előtt így is simán megelőzte őt, miután pont 8 körrel tovább maradt a pályán az első etap során. A gumitaktika annak fényében még érdekesebb, hogy a Ferrari Räikkönennek mindössze két, Vettelnek összesen csak egy lágy szettet rendelt a hétvégére, míg a Mercedes hármat kért Hamiltonnak és négyet Bottasnak.

Ricciardo kuplunghibája jóval korábban is eldönthette volna az Olasz Nagydíjat Hamilton javára Forrás: F1 TV

A Ferrari terve az elévágás kivédésével könnyen kútba eshetett volna Daniel Ricciardo kiesésekor, a 24. körben. Az ausztrál pilóta a kuplung meghibásodása miatt a Roggia és a Lesmo 1 között félreállt, a sportbírók pedig kénytelenek voltak percekig tologatni a Red Bullt, miközben dupla sárga zászló volt érvényben. A pálya e pontján az autók jellemzően az aszfaltcsík másik oldalán közlekednek, de itt sem lett volna ördögtől való a virtuális Safety Car alkalmazása, ami nagy ziccerbe hozta volna Hamiltont.

A bakik egyike is elég volt ahhoz, hogy a hibátlanul vezető Hamilton megerősítse a helyzetét a világbajnokságban,

és a Ferrarinál talán valamelyest már gyengébb Mercedes erényeire, valamint a jó csapatmunkára rájátszva már nem is lélegzetvételnyi előnyhöz jusson a pontverseny élén. 30 pont számottevő különbség, Vettel egyelőre hiába hangoztatja, hogy nem aggasztja a lemaradás a gyors autója láttán, ha a Scuderiánál uralkodó állítólagos egyenlőség, Räikkönen bizonytalan jövője, operatív hibák vagy egyszerűen eső miatt Hamilton rendszeresen borsot tör az orruk alá.

The move that won the #ItalianGP for @lewishamilton . #F1 #Formula1 #Monza #LewisHamilton #Raikkonen.

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Az előzés, amellyel Hamilton bebiztisította győzelmét az Olasz Nagydíjon

„A Ferrarinak van egy problémája, és úgy hívják, Lewis Hamilton. Ezért ér meg ő minden fillért. Sebastian Vettel összeroskadt a nyomás alatt, ezt ki kell mondani" – vélte Damon Hill, a Sky Sports szakértője. Vettel valóban értékes pontokat veszített vezetői hibákkal Bakuban, Paul Ricardon, a Hockenheimringen és Monzában, de Christian Horner,

a Red Bull csapatfőnöke a nyári szünetben rámutatott, szerinte Vettel viszi a hátán a Ferrarit, ahol sokkal nagyobb nyomás közepette kell dolgoznia, mint a Red Bullnál tehette.

Mark Hughes, a Motorsport Magazine szakírója is kiemelte, hogy bár a Ferrari az idén a mezőny leggyorsabb autóját állítja rajthoz, operatív szempontból még mindig nem működik tökéletesen a gépezetük, ezért is fordul elő, hogy a német pilóta olykor hibázik, ingerülten reagál az elrontott stratégiára vagy káromkodva ráripakodik a szerelőire, hogy „emeljétek már fel az autót, különben tönkreteszitek a padlólemezt".

Bár a Red Bullnál is akadtak kilengései, Hughes úgy gondolja, „Vettel hibáinak folytonossága a Ferrarinál töltött néhány szezonja során teljesen ellentétes a Red Bullnál látott teljesítményével, ahol csak vezetnie kellett. Nagyjából úgy, ahogy most Hamiltonnak kell ezt tennie a Mercedesnél."

Ezt ráadásul kiválóan teszi, ahogy egy négyszeres világbajnoktól erre számítani lehet. „Egy gyengébb autóval is megmutatta, miért tartják minden idők egyik legjobbjának – mondta Rosberg. – Résen volt a rajtnál, elkapta Sebastiant, amitől ő hatalmasat hibázott, majd Kimit is megelőzte. Ennél jobb nem is lehetne. Hamilton fenomenálisan vezet, pályafutása csúcsán van."