Vágólapra másolva!
A korábbi csapattulajdonos elárulta, hogyan mentették ki a Jordan istállótól Michael Schumachert, aki elsőre olyan gyors volt, hogy azt hitték, rövidebb lett a pálya.

Se szeri, se száma a legendáknak Michael Schumacher pályafutásával kapcsolatban, a korábbi csapattulajdonos, Eddie Jordan azonban azt állította az F1 hivatalos podcastjában, hogy most először árulta el a későbbi hétszeres világbajnok F1-es bemutatkozásának igaz történetét. Schumacher a Mercedes protezsáltja volt a sportautó-világbajnokságban, amikor 1991-ben az F1-be került.

A Jordannek a Belga Nagydíj előtt hirtelen pilótára volt szüksége, mert Bertrand Gachot-t börtönbüntetésre ítélték, miután gázspray-jel lefújt egy taxist. A korábbi csapattulajdonos részletesen elmondta, hogy súlyos anyagi gondjai voltak, különböző pénzügyi trükkökkel és nagy szerencsével tartotta életben az istállót, az egyik ilyen szerencse Schumacher felbukkanása volt.

Schumacher a Jordan színeiben, az 1991-es Belga Nagydíjon Forrás: emercedes-benz.com

„Nem vagyok biztos abban, hogy tudtam, hogyan kell kiejteni a nevét. A legkisebb érdeklődést sem tanúsítottam Michael Schumacher iránt. Nem is érdekelt a neve, csak az, hogy a csapatom túléljen. Szükségem volt a pénzre, A Sauberen keresztül a Mercedes 150 ezer dollárt fizetett versenyenként az ülésért. De még ennél is korábban volt egy nagyszerű ember, Gerd Krämer, ő már

„Én meg már kezdtem unni ezt, megkérdeztem, hogy mennyi [pénzük] van. Ez ilyen durván ment – emlékezett vissza Jordan. – A többi már történelem. Michael nagy sztár lett” – összegzett. Schumacher a szezon 11. futamán, a Belga Nagydíjon vett részt a Jordan színeiben, majd a Benettonhoz került, Roberto Moreno helyére, aki a 12-13. futamon a Jordant vezette.

Schumachert 1991-ben senki sem ismerte, de hirtelen mindenki akarta őt Forrás: AFP/-

„Schumacher csatlakozott a csapathoz, de elvesztettük őt, mert az emberek azt mondták, hogy nem fogjuk túlélni [a szezont], az volt a benyomás, hogy a Jordan nem éri meg az 1991-es [szezon] végét. Talán akkor voltam a mélyponton – ismerte el Jordan, aki később részletesen elmesélte, hogy Bernie Ecclestone azonnal meglátta az üzleti lehetőséget Schumacherben.

„Hirtelen lett német érdekeltség a Forma-1-ben és Bernie észrevette, hogy szüksége van német pilótára és ülést kell találnia neki. Felhívta Flavio [Briatorét] és mondta neki, hogy adjon neki egy autót. Flavio elzavarta, mert Nelson Piquet-t akarta, Tom Walkinshow, aki szintén ott volt, [Martin] Brundle-t akarta.”

Schumacher a Benettonnál fejezte be a szezont, három évvel később világbajnok lett velük Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

„Bernie összehozta őket és engem az olaszországi Villa d’Este-ben és fejmosást tartott. Én kaptam egy kis pénzt, hogy elengedjem Michaelt, Flaviónak megmondta, hogy szabadítson fel egy ülést, Brundle-nak meg nem jutott autó. Így kötött ki Michael Schumacher a Benettonnál. Ezt Bernie Ecclestone kezdeményezte és intézte el.”

„A bíró átérezte a helyzetet, de nyilvánvalóvá tette, hogy nem okozhat problémát a számunkra, hogy másik versenyzőt találjunk” – mondta Jordan, aki elárulta, felhívta Roberto Morenót és azt tanácsolta neki, hogy menjen az olasz bíróságra, ami a Benettont áttételesen arra kényszerítette, hogy fizessen Morenónak a leváltása miatt, a befolyt pénzből pedig két futamot teljesíthetett a Jordan-csapatnál.

Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Benetton B195
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F300, 1998
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, sapkák
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F310, 1996
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Sauber-Mercedes C291
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F399, Ferrari F2001
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, sisakok a Ferrari- és a Benetton-korszakból
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F2002

Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F2001
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, sapkák és paróka a 2000-es Malajziai Nagydíjról
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Bambi-díj 1993
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Sabine Kehm, Henriette Reker
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, sisakok a Ferrari-korszakból, Benetton B194
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F2001, Ferrari F2002
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, sapkák, Mercedes W01, 2000
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, sisakok
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, sisakok a Ferrari-korszakból
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Benetton B195, Benetton B192, Jordan 191

Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld

Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F399
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, Ferrari F399, F2001
Forma-1, Michael Schumacher autógyűjteménye, Motorworld, overallok

Bár nem voltak mindig jó kapcsolatban, Jordan nem tagadta, hogy Schumacher mély benyomás tett rá, már az első tesztelés alkalmával: „Azonnal. Mintha felkapcsolták volna a villanyt. Amikor van egy pilóta, aki sohasem vezetett Forma-1-es autót és az adott pályán sem ment még,

„Én eleinte ki sem mentem a tesztre. A csapatmenedzser felhívott, hogy valami nem stimmel, mert ez a srác nagyon gyors, meg kellene nézni, hogy máskor is ezen a pályán mentünk-e. Azt hittem, viccel. A napnál világosabb volt [Schumacher tehetsége], fantasztikus volt. Egyszerűen csodálatos volt, amire Michael Schumacher képes volt az autóban.”

Jordan ennek ellenére úgy vélte, még Schumachernek is volt gyenge pontja, akadt olyan terület, ahol a legendás Ayrton Senna jobbnak bizonyult nála.

„Azt mondanám, hogy a nyers tempó tekintetében, a versenyek megnyerése terén, ahogy helyzetbe hozta magát, és amiket megcsinált az autóval, szerintem Michael [volt a legjobb], de az időmérőn Senna egy lépéssel előrébb járt. Nagyon hasonlók voltak, egyáltalán semmi különbség nem volt köztük.”