Társoldalunk:

Wolff: Lauda seggfejnek nevezett, ekkor tudtam, hogy jól van

2018.09.20. 10:34

Jó úton jár Niki Lauda tüdőtranszplantációja után, legalábbis barátja és kollégája szerint, akinek meglehetősen sajátos köszöntésben volt része, amikor meglátogatta a háromszoros világbajnokot.

Niki Laudát az idén már biztosan nem láthatjuk Forma-1-es versenyen, a háromszoros világbajnok továbbra is tüdőtranszplantációjából lábadozik Bécsben. Az augusztus eleji műtét óta már több, mint másfél hónap eltelt, a kezdeti hírek után mostanában pedig már ritkábban érkezik információ a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnökéne állapotáról. Toto Wolff, az istálló csapatfőnöke azonban járt nála, és megerősítette, Lauda több szempontból mostanra már újra a régi.

Wolff (balra) és Lauda hat éve dolgozik együttForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Wolff a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén először a német RTL-nek beszélt Laudánál tett látogatásáról, majd az F1 hivatalos podcastjában is elmesélte a történetet. „Nagyon aggódtam, amikor meglátogattam a gigantikus műtétje után – nyilatkozta az RTL-nek. – Bementem, az első dolog amit tett, pedig az volt, hogy rám mosolygott. Azt gondoltam, folytathatnánk, ahol abbahagytuk, és azt mondtam neki, »korábban jobban néztél ki«. Erre seggfejnek nevezett. Akkor tudtam, hogy jó úton halad, hogy visszatért. Igen komplex operációt hajtottak végre rajta, napról napra jobban van, jól működik az új tüdeje, pozitív hangulatban van."

A Mercedes csapatfőnöke osztrákként természetesen mindig is felnézett Laudára, Forma-1-be érkezésekor azonban nem vakította el a rajongás legendás honfitársa iránt.

Az F1 podcastjában most elárulta, jóval régebb óta ismeri a háromszoros világbajnokot, akihez rokoni kapcsolat is fűzi.

„Amikor megérkeztem a Forma-1-be, kevésbé a rajongói, sokkal inkább az üzleti oldalról közelítettem meg. Niki Lauda a legnagyobb ikon Ausztriában, az egyik legnagyobb F1-es személyiség. Családi kötődésünk is van, ő az exfeleségem unokatestvére, úgyhogy régóta ismerem, de korábban soha nem dolgoztunk együtt."

Wolff és Lauda egy jótékonysági eseményen BécsbenForrás: APA-PictureDesk/Alexander TUMA

Mióta azonban együtt dolgoznak, igazán közel kerültek egymáshoz. Wolff többször is hangoztatta, mennyire hiányzik neki Lauda, akivel az F1-es hétvégéken együtt szoktak vacsorázni és megvitatni a csapat dolgait. Ez nem volt mindig így. Eltartott egy ideig, mire megtaláltuk az összhangot, de az első év után egyre szorosabbá vált a kapcsolatunk, kiegészítjük egymást az erősségek és gyengeségek terén. Már hatodik éve dolgozunk együtt és nem csak együtt utaztunk a legtöbb versenyre, de közben barátokká váltunk. Az, hogy nincs itt, olyan, mintha levágták volna a lábamat."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK