Vágólapra másolva!
A monacói pilóta oroszországi szereplése révén újabb jó pontot szerzett magának, a Scuderia több egykori tagja is úgy véli, hogy Leclerc be fog válni a Ferrarinál.

Egy fiatal tehetség, Charles Leclerc ülhet jövőre Kimi Räikkönen autójában a Ferrarinál, és bár sokan óva intették a Scuderia vezetőit attól, hogy egy tapasztalatlan versenyzőt szerződtessenek, Leclerc az Orosz Nagydíjon a vert mezőny legjobbja lett, és ezzel újabb támogatókat szerzett magának.

Leclerc-t a nyár folyamán Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is méltatta, bár utóbbi többször is kijelentette, hogy inkább Räikkönent szerette volna maga mellett tudni a másik autóban. A Ferrari több korábbi tagja azonban úgy nyilatkozott, hogy jó döntés Leclerc leigazolása.

Leclerc ígéretes teljesítményt nyújt Forrás: AFP/Alexander Nemenov

„A leginkább meggyőző Charles érettsége, amivel rögtön beilleszkedett a sportág legmagasabb szintjén, és ahogy a Ferrarihoz való átigazolásának híre körüli felhajtást kezelte – nyilatkozta Ross Brawn, a Ferrari korábbi technikai igazgatója. – A Szocsiban mutatott teljesítménye megmutatta a bírálóknak, hogy a Scuderia jó döntést hozott. Csak így tovább, fiú!”

Leclerc-t sokan féltik attól, hogy összeroppan majd a Ferrarinál tapasztalható nyomástól,

de a pártolói úgy gondolják, hogy fiatal kora ellenére is tudja majd kezelni az elvárásokat és ha nem is rögtön, de megállja majd a helyét az F1 legpatinásabb csapatánál is. Így tartja Felipe Massa is, aki a Ferrarihoz képest szintén szokatlanul fiatalon kapott lehetőséget.

Leclerc már régóta a Ferrari kötelékéhez tartozik, jövőre a versenyzőjük lesz Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Jól tették – kommentálta Leclerc szerződtetését Massa a Corriere della Sera című lapban. – A tehetsége mellett Charles esze hihetetlenül a helyén van, szerintem még Max Verstappennél is érettebb. Meggyőződésem, hogy egy nap világbajnok lesz, és Sebastian Vettellel az oldalán egymást fogják hajszolni. Úgy vélem, remek a Ferrari 2019-es pilótapárosa.”

Gerhard Berger, a Ferrari korábbi versenyzője „nagyon érdekesnek” tartja a Vettel-Leclerc párost.

„Leclerc kiváló pilóta, viszont azt gondolom, hogy az első évben a tanulási fázis mindenek felett áll majd. A tapasztalata révén Vettelnek előrébb kell majd tartania” – nyilatkozta a Tagesspielnek.