Vágólapra másolva!
Az F1 menedzsmentje szeretné több részre bontani az F1-es időmérőt, az elképzelés azonban egyelőre nem nyert támogatást, de nem kerül le a napirendről.

Anomáliákat okoztak az F1-es szabályok az előző hétvége, az Orosz Nagydíj során. A motor- és egyéb alkatrészcserék miatt szinte követhetetlen lett a rajtsorrend kialakulása, 5 pilóta egyszerűen nem vett részt az így szinte okafogyottá vált Q2-ben, ráadásul az élmezőny tagjai nem a lehető legjobb köridőre törekedtek, mert a hiperlágy gumi helyett ultralággyal kedvezőbb volt rajtolni.

Ross Brawn, az F1 sportért felelős ügyvezetője szerint nem ideális a sportág szempontjából, hogy a csapatok trükköznek az időmérőn, és kijelentette, a rajongók érdekében olyan szabályokat kell hozni, amiket meg lehet érteni, és a lehető legjobb műsort szolgáltatják. Erre példaként hozta, hogy felmerült az időmérő aktuális formátumának felülvizsgálata.

A Red Bullok helyzete világított rá az időmérő problémájára, de azt önmagában az új javaslat sem oldaná meg Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Az időmérő formátuma már sok év óta jól bejáratott, eltekintve a sikertelen kísérlettől 2016 elején. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem kell keresnünk a fejlesztés lehetőségeit, például azt az ötletet, amit nemrég a stratégiai munkacsoport elé terjesztettünk. Az időmérőt a mostani három helyett négy részre bontanánk” – nyilatkozta.

Az elképzelés annyiban különbözne a mostanitól, hogy 5-5-10 pilóta helyett 4-4-4-8 vehetne részt a különböző szakaszokban, így a végén kevesebben küzdhetnének a pole pozícióért, kevesebb idő alatt.

Kevesebb pilóta vehetne részt a Q4-ben Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Mivel Brawn szerint a tervet egyelőre nem támogatták, a javaslat fogadtatása feltehetőleg nem egyértelműen pozitív, pedig beterjesztőként a Liberty Media nyilvánvalóan jónak tartja, és Charlie Whiting, az FIA F1-es versenyigazgatójának is tetszik.

„Ez egy új elképzelés a Formula One [Management] által, sok kutatás és a rajongók megkérdezése által – nyilatkozta Whiting. – A múlt héten megvitatták a stratégiai munkacsoportban. Személy szerint nekem tetszik az ötlet, de ez nem rajtam múlik.”