Vágólapra másolva!
Willi Weber azt mondta, lezárta a Michael Schumacherrel közös korszakát. Jean Todt és Mika Häkkinen is megszólalt az elmúlt időszakban.

Decemberben lesz 5 éve, hogy Michael Schumacher életveszélyes síbalesetet szenvedett Franciaországban, és azóta is a világtól elzárva él, valószínűleg orvosi felügyelet alatt. Családja erős falakat húzott a korábbi rekordbajnok magánszférája köré, lényegében teljes hírzárlat van maga körül és csak a legszűkebb kör tagjait engedik be.

Schumacher korábbi menedzsere, Willi Weber már többször kifakadt, mert ő nem juthat a német expilóta közelébe, és információhoz sem jut Schumacher állapotával kapcsolatban. Keserűségének általában a lapok hasábjain ad hangot, most is ezt az utat választotta, hogy közölje, lezárta a Schumacherrel közös korszakát.

Willi Weber és Michael Schumacher 2009-ben Forrás: ddp images/AFP/Sascha Schuermann

„A legjobb, legsikeresebb időszakot töltöttük együtt, 20 évig jóban-rosszban is összetartottunk – nyilatkozta Weber a Bunte című lapnak. – Hosszú gyászidőszak után lezártam a Michaellel közös fejezetet, különben megőrülnék” – mondta, és Schumacher balesete alapján levonta a következtetést, hogy „egyikünk sorsa sincs a kezünkben.”

Schumacher kapcsán felmerült, hogy Mallorcára költöztetnék őt, ezt azonban a családja tagadta, és Weber szerint „Michael sohasem akart Mallorcán élni, nem érezte jól magát ott.”

Miközben Weber nem nyer bebocsátást a Schumacher-családhoz, a német expilóta korábbi csapatfőnöke, az FIA elnöke, Jean Todt a Timesnak azt mondta, „legalább havonta kétszer” elmegy meglátogatni őket, de természetesen a helyzetről nem árult el többet. „Szeretem Michaelt és látogatom a családját. Bárcsak más lenne a helyzet.”

Schumacher és Jean Todt rendkívül sikeres párost alkotott Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Nemrég Schumacher egykori legnagyobb ellenfelét, Mika Häkkinent is kérdezték a német pilótával kapcsolatban. A McLaren korábbi pilótája a CNN Money Switzerland műsorában tárgyilagos maradt. „Én személy szerint nem teszek fel kérdéseket, mert ez annyira magánügy – mondta Schumacher állapotával kapcsolatban. – Ha tehetek valamit, mindig kész leszek segíteni, de ezt ennyiben hagyom.”

Mick egyre közelebb a Forma-1-hez

A Schumacher nevet manapság ismét egyre többször lehet hallani, már elsősorban az F3-as Európa-bajnok Mick Schumacher révén. Michael fia az idei szezon során érte el pályafutása eddigi legnagyobb sikerét, ezzel az F1-es indulás jogát is megszerezte. Häkkinen azt mondta, Mick Schumacher nem félénk, és gyorsan tanul, így szerinte eljuthat a Forma-1-be is.

Ez papíron akár már jövőre is lehetséges, hiszen a Toro Rossónál és a Williamsnél még vannak szabad helyek a mezőnyben, de sokkal valószínűbb, hogy a német versenyző inkább a kivárást választja. „Szeretek inkább lépésről lépésre haladni és jól felkészülni – mondta a La Gazzetta dello Sportnak. – Ezért fontos, hogy mindig a helyes elhatározásra jussunk. A következő hetekben döntünk.”

„Több csapattal is tárgyalunk és összerakjuk a legjobb stratégiát a jövő évre” – tette hozzá Mick Schumacher, aki valószínűleg a Prema színeiben folytatja majd az F2-ben, főleg, ha a pletykáknak megfelelően Lawrence Stroll eladja a csapatot Jean Todt fiának, Nicolas Todtnak, aki Monzában, még az F3-as bajnoki cím megnyerése előtt már szintén találkozott Mickkel.