Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel és David Coulthard az első két versenyző, akiknek részvétele hivatalossá vált a 2019-es Bajnokok Tornáján, amelyet Hamilton világbajnoki győzelmének helyszínén rendeznek.

Forma-1-es szempontból kevésbé volt színvonalas a leugutóbbi Bajnokok Tornája, egyetlen aktív F1-es pilóta sem képviselte magát ugyanis a mezőnyben. Ez a 2019-es, a sorozat története során először Dél-Amerikában, méghozzá Mexikóvárosban rendezett tornán másképp lesz, a szervezők ugyanis bejelentették, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel visszatér és újra rajthoz áll a versenyen. A Ferrari pilótája mellett biztosan ott lesz még a legutóbbi győztes David Coulthard is.

Vettel egy év kihagyás után ismét ott lesz a Bajnokok Tornáján Forrás: Race of Champions

A Bajnokok Tornája régóta a motorsport szerelmeseinek hagyományos idényzáró fesztiválja, amelyen a különböző sorozatokból érkező pilóták baráti hangulatban vívnak késhegyre menő csatákat egymással.

Ez az egyetlen esemény, ahol a Forma-1, a NASCAR, az IndyCar, a sportautó-világbajnokság (WEC), a rali világbajnokság, és esetenként a MotoGP legjobbjai azonos feltételek mellett mérhetik össze tudásukat,

ráadásul az egyéni küzdelmek mellett országuk színeit is képviselhetik.

Vettel többször részt vett már az eseményen, egy időben Michael Schumacherrel verhetetlennek bizonyultak a Race of Champions Nemzetek Ligájában, de a 2015-ös londoni összecsapáson a német pilóta egyszer már a Bajnokok Tornája serlegét is elhódította.

Ő és a kétszeres győztes Coulthard az első versenyzők, akiknek részvétele biztossá vált a 2019-es kiírásban, amelyet a Forma-1-es futamokról jól ismert mexikói pálya stadionrészében kialakított körön rendeznek majd.

Január 19-én a Nemzetek Tornájának küzdelmeivel indul a program, majd január 20-án következik a Bajnokok Tornája.

Legutóbb Coulthard emelhette magasba a trófeát Forrás: Race of Champions

„El vagyok ragadtatva, hogy visszatérhetek a Bajnokok Tornájára, ami rendszeres része volt a versenyzői életemnek, amióta csak megérkeztem a Forma-1-be – mondta Vettel. – Minden pilóta, akinek abban a megtiszteltetésben van része, hogy részt vehet rajta, azonnal beleszeret az eseménybe.

Coulthard 2014-ben Barbadoson, valamint az idén, Rijádban végzett az élen bizonyítva, hogy nyugdíjas pilótaként is képes felvenni a versenyt a mai fiatalokkal.

– mondta a skót. – Biztos vagyok benne, hogy a nagy számok törvénye hamarosan utolér, de amíg ez nem történik meg, továbbra is megyek és megmutatom a kölyköknek, hogyan is kell ezt csinálni."