Vágólapra másolva!
Újabb kulcsember távozik a grove-i istálló kötelékéből, ezúttal Felipe Massa egykori versenymérnöke, Rob Smedley megy pihenőre.

Folytatódik a Williams személyi állományának átalakítása, az istálló történetének egyik leggyengébb szezonja végén távozik Rob Smedley vezető versenymérnök is. A Williamst az idén már Dirk de Beer aerodinamikai részlegvezető és Ed Wood főtervező is elhagyta, a szezon végén pedig Felipe Massa korábbi versenymérnöke is megpihen.

Smedley pihenni tér Forrás: DPPI/Florent Gooden

„Messzemenően élveztem a Williamsnél töltött időmet – nyilatkozta Smedley. – A csapat nagy változáson ment keresztül, mióta 2014-ben csatlakoztam, és örömmel vállaltam ebben szerepet. A Williams az F1-es közösség különleges tagja, és biztos vagyok abban, hogy a tehetséges szakembereik révén ennél sokkal jobban szerepelnek majd.

Smedley a Jordannél kezdte az F1-es pályafutását 2001-ben, majd 2004-től a Ferrarinál dolgozott, a Williamshez 2014-től igazolt át, Massát követve.

„Ez a csapat mindig is közel lesz a szívemhez, de a Forma-1-ben eltöltött 20 év után úgy érzem, ez most a megfelelő alkalom, hogy számot vessek, és megvizsgáljam, mi legyen a következő lépésem. Rendkívül várom már, hogy több időt tölthessek a családommal, mielőtt döntök a jövőbeli lehetőségeimről.”

A Williams új hajnal hasadását várja Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A Williams az ideihez hasonló, gyenge szerepléssel zárta a 2013-as szezont, mielőtt Pat Symonds vezetésével átszervezték a technikai stábot, ennek részeként kapta meg Smedley a mérnöki munka felügyeletét. Paddy Lowe érkezésével Symonds elhagyta a csapatot, és több szakember is követte a példáját.

Claire Williams csapatfőnök-helyettes kijelentette, Smedley emberileg és szakmailag is hiányozni fog nekik.

„Egy olyan időszakban egyezett bele abba, hogy csatlakozzon hozzánk, amikor gyenge teljesítményt nyújtottunk, és hálásak vagyunk, mert meglátta bennünk a lehetőséget, hogy változtassunk akkoriban a dolgokon. Jelentősen hozzájárult a csapat működéséhez a munkája révén, de nagyszerű ember is itt Grove-ban, aki a lelkesedésével és elkötelezettségével sokakat inspirál a Forma-1-ben.”