Vágólapra másolva!
Sebastian Vettel bebizonyította, hogy négyszeres világbajnokként is szakíthat valaki időt a rajongóira. Fiatal szurkolójának kézzel írt levélben küldte el jókívánságait, Brazíliában pedig a hotel előtt fotózkodott.

Annak ellenére, hogy a szezonközi tesztelést egy-két kivételtől eltekintve évekkel ezelőtt betiltották, a pilóták így két verseny között ma már nem köröznek megállás nélkül, továbbra is elfoglaltak, ha pedig minden szurkolói levélre saját maguk válaszolnának, valószínűleg másra már nem is maradna idejük. Valószínűleg Sebastian Vettel sem maga ír vissza minden megkeresésre, legutóbb azonban szakított egy kis időt arra, hogy egyik fiatal rajongójának válaszoljon, amivel minden bizonnyal életre szóló élményt szerzett az autóversenyzőnek készülő Spencernek.

A Vettel által küldött ajándékok és a kézzel írt levél Spencernek

A kedves történetre a kisfiú édesanyjának Instagramján derült fény, ő posztolta ugyanis a képet, ami a

Vettel által kézzel írt válasz, lét aláírt autogramkártya, valamint a négyszeres világbajnok sapkája látható.

A fotóhoz mellékelt leírásból kiderült, hogy a család ott volt az USA Nagydíjon, Spencer akkor írt Vettelnek, amire a Ferrari pilótája nem volt rest saját maga reagálni.

„Ma helyreállt a hitem az emberiségben, amikor Spencer versenyzőhőse személyre szóló levelet küldött neki aláírt képekkel és sapkával, válaszul az ő USA Nagydíjon írt és kézbesített levelére Sebastian Vettelnek. Most van egy boldog fiunk (valamint anyukánk és apukánk)” – írta Tricia, Spencer édesanyja.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ready to rumble! Let’s go racing!! #gokarting #kidsrule #proudmama

Tricia Vieth (@tricia_runs_co) által megosztott bejegyzés,

Spencer már elkezdte a gokartozást

A Vettel által írt levélben ez áll: „Kedves Spencer, köszönöm a leveledet és a rajzokat. Én is imádom a Ferrarit, a kedvenc autóm az F40-es az F1-es autóm mellett. Örömmel hallom, hogy inspirállak arra, hogy elkezd a versenyzést. Élvezd és mindig leld örömödet abban, amit csinálsz! A legjobbakat kívánja, Sebastian Vettel."

Ígérem, holnap korábban jövök

A közösségi médiában egy másik Vettellel kapcsolatos szurkolói történet is megjelent. A Brazil Nagydíj pénteki napján a német pilótáért szorító lánytársaság úgy döntött, hogy az edzésnap után a hotel előtt várja meg kedvencét, kétórás fagyoskodás és esőben állás után pedig találkoztak is a szálláshelyre sötétben visszaérő pilótával. Az Instagramra posztolt erről szóló videó leírásából kiderül, hogy a lányok először annyira lefagytak Vettel látványától, hogy fél percig meg sem tudtak szólalni, mire a négyszeres világbajnok nevetve konstatálta, hogy biztosan eltévedtek.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

O harém brasileiro do Tião #íconeacessível #SebastianVettel #BrazilGP

Juliana Grou (@julianagrou) által megosztott bejegyzés,

Vettelt nem zavarta, hogy egy hosszú nap végén rajongók várták szállása előtt, kedvesen leállt velük fotózkodni

Ezután elmagyarázták neki, hogy meglepetéssel készültek, de az egyikük már nem tudta megvárni, mire Vettel visszaér a hotelbe, úgyhogy ő most nincs itt. Erre a német pilóta

elnézést kért, hogy ilyen későn ért oda, majd felajánlotta, hogy jöjjenek vissza holnap, ígéri, akkor korábban fog érkezni.

A videón már nem szerepel, de a biztonságiak megkérték őket a távozásra, mire Vettel szólt, hogy várjanak, mindenkinek egyesével megkérdezte a nevét, leállt fotózkodni velük és aláírta a sapkájukat. Egyikük Instagramjáról pedig az is kiderül, hogy Vettel betartotta a szavát, másnap már világosban érkezett, úgyhogy a rendes csoportkép is elkészülhetett.