Társoldalunk:

Alonso nem vallott szégyent a NASCAR-ban - videó

2018.11.26. 16:02

Megtörtént az előre beharangozott autócsere Fernando Alonso és a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson között, a spanyol rendesen odatette magát, a végén pedig jöhetett a közös gumiégetés.

Mindegy mi, csak négy kereke legyen. Ezt az autóversenyzők által közkedvelt mondást Fernando Alonso egy ideje már magáénak vallja, hiszen sportautóval és IndyCarral is megmérettette már magát az utóbbi másfél évben. Most újabb kategóriát írhat fel a listára, a bahreini F1-es pályán ugyanis lezajlott a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson és a kétszeres világbajnok autócseréje. A spanyol pilóta és amerikai kollégája is szemmel láthatóan jól érezte magát az egynapos teszten, amelyen a szórakozás mellett mindketten megmutatták, hogy nem véletlenül jutottak el többször is szakmájuk csúcsára. Alonso hamar ráérzett a Hendrick Motorsports V8-as Chevrolet-jére, de Johnsonnak sem kellett sok a 2013-as McLarenben.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ready for tomorrow. #JJxALO

Hendrick Motorsports (@teamhendrick) által megosztott bejegyzés,

A két bajnok egy teljes napig nyüstölhette a Hendrick Motorsport Chevyét és a McLaren 2013-as autóját

A helycsere ötlete Johnson elmondása szerint Alonsóban vetődött fel az idei Daytona 24 órás, valamint a Daytona 500 összevont sajtónapja alatt, majd a NASCAR-pilóta volt az, aki nem hagyta annyiban a dolgot, és addig nyaggatta a spanyolt, amíg valóra nem vált a dolog. A két bajnok először egy rejtélyes videóban udvarolta körül egymást, majd jött a hivatalos bejelentés, mely szerint az F1-es szezonzáró után egy nappal, Bahreinben kerül sor a tesztre.

A helycserét hosszas készülődés előzte meg, legalábbis Johnson részéről, akit a McLaren meghívott a wokingi szimulátorba gyakorolni, valamint az ilyenkor szokásos üléspróbán is át kellett esnie, nem mellesleg pedig az istálló múzeumában is fotózkodott.

A rajongók bánatára az amerikai nem Alonso idei autóját vezethette, hanem a papajaszínűre festett 2013-as MP4-28-ba ülhetett bele.

A teszt előtt Johnson családjával és szerelőivel ellátogatott Abu-Dzabiba, hogy a helyszínről nézze meg Alonso utolsó F1-es futamát, valamint beüljön a spanyol mellé egy utcai McLarenbe. A szerelői sem unatkoztak, egyikük Alonso F1-es torpedójának beindításában is segédkezett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

How’s that seat fit, @jimmiejohnson? #JJxALO

Hendrick Motorsports (@teamhendrick) által megosztott bejegyzés,

Az üléspróbán még a régi krómszínben pompázó kasztniba ült bele

A Hendrick Motorsports 48-as rajtszámú Chevrolet-ja már hetekkel korábban útnak indult Bahreinbe egy konténerben, amelyben jó néhány szett friss Goodyear abroncs is helyet kapott, hogy Alonso minél teljesebb képet kapjon a nagyjából 750 lóerős V8-as szörnyetegről.

Mark Temple, a McLaren Johnsont segítő mérnöke a szimulátoros gyakorlás során már látta, hogy az amerikai személyében vérbeli profiról van szó, de szerinte így is Johnsonnak volt nehezebb dolga a váltással, az F1-es autó ugyanis merőben eltérő vezetési stílust igényel. A NASCAR-bajnok saját autójával hozzászokott, hogy azt kissé csúsztatva rotálja be a kanyarba, ezt az F1-es géppel nehezebb megtenni, valamint a nagy leszorítóerő miatt a fékezés érzete és metódusa is teljesen más, mint amihez hozzászokott.

Alonso nem finomkodott, rendesen odacsapott a lovak közé

Elsőre bármennyire is furcsának tűnik, Alonsónak is alkalmazkodnia kellett, és nemcsak az eltérő vezetési stílushoz, hanem a lassabb tempóhoz is. Alan Gustafson, a 48-as autó vezető szerelője a jóval kisebb lassulásra és gyorsulásra, valamint a lassabb kanyartempóra is felhívta a spanyol figyelmét, aki ha akkor lépett volna a fékre, amikor az F1-es autóban, bizony könnyedén a falban végezhette volna.

Alonsónak hamar eljött a visszatérés

A McLaren tájékoztatása szerint előzetesen nem így kalkuláltak, a kétszeres világbajnok az utolsó pillanatban azonban szólt, hogy ő is szeretne beülni a McLarenbe, így gyakorlatilag

kevesebb mint egy nappal azután, hogy Abu-Dzabiban elköszönt a Forma-1-től, ismét F1-es autót vezetett.

Minderre azért volt szükség, hogy Johnsonnak legyen viszonyítási alapja, miként ő is felállított egy alapidőt a Chevyvel.

Még ha leszorítóerőben nem is éri el a mostani autók szintjét, hangra biztosan jobb a 2013-as McLaren, amellyel szemre a NASCAR-pilóta is hamar összebarátkozott

James Roberts, az F1 Racing társszerkesztőjének helyszíni beszámolója szerint Alonso 1:40.2-es idővel mutatta meg, hogy merre van az előre, míg Johnson 2:14.6-ot repesztett a NASCAR volánja mögött. Ezután a két bajnok autót cserélt, és mindketten bebizonyították, hogy nem véletlenül lettek ennyire sikeresek,

az amerikai hamar benézett az 1:41-es tartományba, Alonso kezdeti legjobbja pedig 2:15.8 volt.  

De nem sokáig, a kétszeres világbajnok ugyanis nem sokkal később 3 másodperccel megjavította Johnson idejét, miközben utóbbi konstans 1:40.5-ös, illetve 1:40.4-es köröket autózott, ami szintén meggyőző annak ellenére, hogy vélhetően mindketten tudtak volna ennél gyorsabb alapidőt is felállítani.

A tesztnap végén egy kis gumiégetésre is jutott idő

A tesztnap végén egy kis móka is belefért amellett, hogy az egész tesztet nem kellett véresen komolyan vennie senkinek. Alonsónak jól jött, hogy egy nappal korábban Sebastian Vettellel és Lewis Hamiltonnal begyakorolta a fánkozást, ezúttal ugyanis a NASCAR-ral kellett megtennie, miközben Johnson az MP4-28-cal szinkronban pörgött vele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK