Társoldalunk:

Varázslat a vízen, csaták Schumacherrel - Alonso legjobb versenyei

2018.12.02. 20:20

Felidézzük a kétszeres világbajnok tíz különleges, nem feltétlenül győzelmet érő versenyét 2001 és 2018 között, amelyeken megmutatta, miért tartozik a sportág történetének legjobbjai közé.

Fernando Alonso kétszeres világbajnokként és 32-szeres futamgyőztesként köszön el a Forma-1-től, amelynek történelmét számtalan felejthetetlen emlékkel, manőverrel, csípős megjegyzéssel gazdagította. Utolsó éveiben utóbbiakból volt több, de pont ekkor hágott a legmagasabbra az elismertsége, ahogy a gyenge autóval rendületlenül küzdött minden egyes tizedmásodpercért, sokszor erőn felül teljesítve, még ha ez az eredményekben nem is mutatkozott meg.

Búcsúként összegyűjtöttünk tíz versenyt az F1-es karrierjéből (szigorúan időrendben), amelyeken kiemelkedően teljesített, de ezeknek egyébként csak a felén aratott győzelmet.

2001 Japán Nagydíj - Minardi

A sereghajtó Minardi autójával mindig lehetetlen volt látványosat alkotni, de az ínyencek és a szakértők felfigyeltek rá, ha valaki erőn felül teljesített vele a mezőny eldugott zugaiban.

Alonso (jobbra) 19 évesen, az azóta megszűnt Minardi-csapat színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben. A mezőny leglassabb autójával többször is sikerült kitűnnie, legjobb eredménye a Német Nagydíjon elért 10. helyezés voltForrás: AFP/Paul Crock

A technikás szuzukai pályán a 20 éves újonc a csapattársán kívül három másik autónál is gyorsabb volt az időmérőn, a versenyen pedig 11. lett, megelőzve a korábbi futamgyőztes Heinz-Harald Frentzent és Olivier Panist (igaz, előbbi ütközött a verseny elején), a két Arrowst, illetve a csapattársát.

Alonso úgy érezte, addigi legjobb versenyét futotta aznap, és egész éves kiváló teljesítményének köszönhetően a Renault tesztpilótai állásában landolt 2002-re. A kispadon töltött tanulóévet követően aztán hamar megismerte a világ.

2003 Malajziai Nagydíj - Renault

Igen, Magyarországon aratta legelső győzelmét, lehengerlő fölénnyel, Michael Schumachert is lekörözve, mégis a szezon második versenyét emelnénk ki, mert az ottani teljesítménye talán még nagyobb bravúr volt. A Hungaroringen nagy segítséget kapott a jaguaros Mark Webbertől, aki a rajtnál a Renault mögé ugorva feltartotta az erősebb autókat, Szepangban azonban jóval több gyötrelme volt a pole-ból indulva.

Például eleve betegséggel küzdött, elmondása szerint 38,5 fokos lázzal ült autóba. "Nagyon betegnek érzem magam" – nyilatkozta, miután a 3. helyen intették le. Egyetlen hibát sem vétett, holott önmagában az is kisebb csoda volt, hogy legyengült szervezettel kibírta a malajziai szaunát. A pályán nem találtak fogást rajta az üldözői, Kimi Räikkönen és Rubens Barrichello a kerékcserék során előzte meg.

2003-ban a 3. helyen ért célba a Malajziai Nagydíjon, amivel újabb, azóta több pilóta által megdöntött rekordot állított fel. Ő lett minden idők legfiatalabbja, aki dobogón végzett F1-es futamonForrás: AFP/Jimin Lai

Ráadásul elromlott a váltója, elszállt az első, a negyedik és az ötödik fokozata. "Hihetetlenül vezetett, három fokozattal is tartotta a köridőket. Ez mindent elmond" – jelentette ki főnöke, Flavio Briatore.

2005 San Marinói Nagydíj - Renault

A karrierje csúcsán lévő Michael Schumacher és a fiatal titán Fernando Alonso már az előző években is összecsapott néhányszor (például a 2004-es Francia Nagydíjon), de ez volt az első legendás párharcuk. Mindezt a Ferrari és a Bridgestone máig megmagyarázatlan feltámadása eredményezte, 2005-ben ugyanis a kerékcsere tilalma kihúzta a talajt a lábuk alól, és az istálló visszaesett a középmezőnybe.

Miután Räikkönen autója elromlott a 10. körben, úgy tűnt, Alonso sétakocsikázva szerzi meg harmadik győzelmét az idényben, az első tankolások előtt közel 10 másodperccel vezetett a 2. Jenson Button előtt és több mint fél perccel a 11. helyen szürkén vezető Schumacher előtt. A német ekkor robbantott, előjel nélkül a 3. helyre lépett a bokszkiállásokat követően, és félelmetes ütemben, körönként majdnem 2 másodperccel falni kezdte a távolságot.

Buttont a 47. körben vadászta le, és 15 köre maradt, hogy ugyanezt megtegye Alonsóval. Az imolai pálya szűk, és a vonalvezetése sem segíti az előzéseket, de ekkor talán nem sokan fogadtak volna a spanyol győzelmére. Ő azonban nem rettent meg nagy nevű üldözőjétől (ekkor még kevésbé ismertük, hogy reagál a nyomásra, addigi három győzelméből egyiknél sem volt része benne), kötélidegekkel védekezett, a szárnyaló Ferrarit kordában tartva megnyerte a futamot. Elismerte, hogy "99%-ban" biztos volt benne, Schumacher nem tudja megelőzni ezen a pályán, de ez semmit sem von le az érdemeiből. (Kattintson ide a videóért!)

Alonsónak talán az imolai volt a legemlékezetesebb győzelme 2005-ben, miután a futam utolsó harmadát Michael Schumacher támadásait visszaverve kellett teljesítenieForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer

Egy évvel később fordított leosztásban Schumacher nyerte a visszavágót, de Törökországban Alonso ismét megvédte a (2.) pozícióját a gyorsabb Ferrarival szemben, és Bahreinben is az ért győzelmet számára, hogy utolsó kerékcseréjéről kifelé jövet az első kanyarban kőkeményen parancsolta a külső ívre a lendületből érkező Ferrarit. No de támadni is képes volt...

2005 Japán Nagydíj - Renault

A már világbajnok Alonso aznapi teljesítményét elhomályosította Räikkönen, aki a 17. rajthelyről győzött, ám neki sem kell szégyenkeznie a 16. pozícióból szerzett 3. hellyel. A két klasszis azért indult ennyire hátulról, mert a többiekkel ellentétben egyetlen körüket esőben futották az időmérőn.

Mindketten lépegettek előre, egy darabig Alonso járt előrébb, de neki korábban kellett bemennie a bokszba, ahonnan forgalomba érkezett vissza, és az első tankolások után megfordult a sorrendjük. Räikkönennel együtt azonban Alonso is felkapaszkodott a dobogóra. "Voltak különleges pillanatok, főleg Schumacherrel és Webberrel – mondta.Azt hiszem, idén eddig csupán kétszer-háromszor előztem, de ma körülbelül tizennégyszer

Bizony, mindkettejüket látványosan hagyta le: a hétszeres világbajnokot a szélsebes 130R kanyar külső ívén, Webbert pedig a célegyenes végén úgy, hogy a féktávhoz közeledve ellenfele a fűig kiszorította. (Kattintson ide a videóért, 1:02-től és 2:00-tól!)

2006 Magyar Nagydíj - Renault

A következő alkalommal, amikor rossz (a 15.) rajtpozícióból indult, szintén emlékezetes teljesítményt nyújtott. A 2006-os Magyar Nagydíjon a sportfelügyelők béklyót kötöttek rá az időmérőn az után, hogy az egyik edzésen sárga zászló alatt előzött, és bosszúból féktesztelte egyik vetélytársát; a büntetése az volt, hogy minden kvalifikációs köréhez hozzáadtak 2 másodpercet.

Vasárnap azonban támogatást kapott fentről az esővel, az első kör után már a 6. helyen autózott, öt kör után 3. volt, többek között Michael Schumachert is úgy hagyta faképnél az egyik jobbosban, mintha nem egy géposztályban versenyeztek volna. (Kattintson ide a videóért!)

A futamot a 15. helyről kezdte, az esőben pedig brilliánsan tört előre, Michael Schumacher Ferrariját az 5-ös kanyarban autózta körbe. Végül az élről esett ki egy rosszul rögzített kerékanya miattForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Rainer Jensen

Alonso szinte vízen járt, és könnyedén nyerhetett volna a később felszáradó aszfalton – simán verte a bokszba előbb betérő McLareneket –, ha a második kerékcseréjénél nem rögzítik rosszul az egyik kerekét. A Renault szerelői viszont hibáztak, és a spanyol kipördült. Talán kevésbé ragadt meg az emberek emlékezetében, de pályafutása elején Alonso többször villogott vizes pályán, például egy év múlva...

2007 Európa Nagydíj (Nürburgring) - McLaren

A futam elején és végén leszakadt az ég, ebből sejthető, hogy akadtak izgalmak bőven. Alonso szinte végig a 2. helyen tanyázott Felipe Massát üldözve, a táv felénél 8 másodpercre is felduzzadt a hátránya, de utána apránként elkezdett közelíteni a Ferrarihoz, az újra eleredő esőben pedig szinte azonnal felzárkózott rá.

Már a Spanyol Nagydíj rajtjánál is volt egy afférjukForrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Carmen Jaspersen

Massa 5 körrel a cél előttig tartotta a pozícióját, ameddig a vizes pályán bűvészkedő Alonso egy mesteri manőverrel meg nem előzte az egyik középgyors balkanyar külső ívén. A kemény csatában összeértek az autók, a pilóták meg szóváltásba keveredtek a díjátadásra készülve.

Alonso: Szándékosan csináltad [amikor belém jöttél], ahogy Barcelonában is.
Massa: Dehogy.
Alonso: Megsérült az oldaldobozom, nézd meg!
Massa: Cseszd meg! Nyertél, aztán ilyeneket állítasz.
Alonso: Haver, nem magától sérült meg.

A feldúlt Massa többször megpaskolta ellenfele vállát, majd egy cinikus "bravó"-val kölcsönösen "gratuláltak" egymásnak.

2008 Japán Nagydíj (Fudzsi) - Renault

Alonso hamar visszamenekült a McLarentől a Renault-hoz, de az F1-es alma materében töltött következő két esztendő ínséges volt számára. A vb-címre esélye sem volt, két versenyt viszont sikerült megnyernie. Az egyik közismert, a botrányos 2008-as Szingapúri Nagydíj, ahol felső utasítására csapattársa falhoz vágta autóját és az így előidézett Safety Carral príma helyzetbe hozta Alonsót. De melyik volt a másik?

A szingapúri győzelmet egy tiszta körülmények között aratott diadal követte JapánbanForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A két héttel későbbi Japán Nagydíj, amely eléggé a feledés homályába veszett, pedig a Hamilton-Massa csatának ez is fontos állomása volt, ütköztek és mindketten büntetést is kaptak – Hamilton azért, mert túl későn fékezett a legelső kanyarnál és ezzel kiszorította riválisát. A Fudzsi pályán rendezett versenyt Alonso a 4. helyről kezdhette, de a rajt utáni csetepatéból 2.-ként keveredett ki az őt megelőző Robert Kubica mögött.

A spanyol a lengyel sarkában maradt, és a bokszkiállások első fordulójánál vette át a vezetést annak köszönhetően, hogy több üzemanyaga volt és egy körrel később cserélt kereket (akkoriban általában ez számított előnyösebbnek, az "elévágás" ismeretlen fogalom volt), és az 1. helyet ki sem adta a kezéből a leintésig. Ne feledjük, Kubica is harcban állt a vb-címért szinte egész évben, Alonso egy csipetnyi szerencsével tehát jobb technikával rendelkező ellenfeleken kerekedett felül ezen a napon.

2010 Olasz Nagydíj - Ferrari

Le tudja-e győzni a Ferrarihoz igazoló Alonso a legerősebb autót csatasorba állító Red Bullt? Ez volt a kérdés ebben a szezonban, és a Red Bull meghibásodásai, valamint a forrófejű német vezetői bakijai miatt úgy tűnt, a spanyol harmadszor is elfoglalja a trónt. Mint tudjuk, ez nem következett be, pedig ősszel nagyon megindult a szekere.

Alonso első, egyben utolsó győzelmét aratta a Ferrari hazai versenyén, MonzábanForrás: AFP/Olivier Morin

Addig két győzelmet hozott össze, de Bahreinben Vettel autója bekrepált az élen, Németországban meg csak a Felipe Massának címzett emlékezetes "Fernando is faster than you" üzenet juttatta az 1. helyre. Önerőből Monzában, a Ferrari szentélyében nyert először, majd a következő futamon, Szingapúrban ismételt, Vettel ellen kötélidegekkel védekezve.

Az Olasz Nagydíjnak a pole-ból vághatott neki, de Jenson Button lerajtolta, akivel és Massával ráadásul koccant is. A McLarent 36 körön át kergette, amely előbb ment ki kerékcserére, és ez volt a döntő pillanat: Alonso az idősebb lágy gumikon jobb tempót diktált, mint Button a friss keményeken, és egy kör alatt előnnyé változtatta hátrányát, így elé tért vissza a bokszból. A fantasztikus hangulatot látva azt mondta, az érzéseit csak ahhoz tudja hasonlítani, mint amikor győzelmet aratott Spanyolországban. Ezt összesen háromszor élte át, és ha már itt tartunk, a második alkalom 2012-ben volt...

2012 Európa Nagydíj (Valencia) - Ferrari

2008 és 2012 között évente kétszer versenyzett a Forma-1 Spanyolországban, Barcelona mellett Valencia volt házigazda. A mára az enyészeté vált, jellegtelen kikötői pályán Alonsót hidegzuhany érte az időmérőn, kiesett a Q2-ben, és csak a 11. helyről rajtolhatott. Vasárnap azonban saját bevallása szerint élete legkiemelkedőbb versenyét futotta. (Kattintson ide a videóért!)

"Nem uraltuk azt a napot, mégis mi nyertünk – emlékezett vissza rá utolsó nagydíja előtt.

Rendes körülmények között valószínűleg sosem nyernénk meg újra, 100-ból 99-szer nem sikerülne. Jó volt a stratégiánk, jók voltak az előzések, sok kockázatot vállaltunk, de minden működött."

Váratlan és nagyon érzelmes győzelem voltForrás: Ferrari

Sebastian Vettel 1. helyről történő kiesésével szerencséje volt, de annak pillanatában már második volt a látványos előzés után. A levezető körben megállt egy spanyol zászlóért, alighanem ez volt a legszenvedélyesebb ünneplése a pályafutása során.

2018 Azeri Nagydíj - McLaren

Azóta, hogy rossz döntést hozva távozott a Ferraritól, Alonso nem állt dobogóra, a McLarennél nem jutott más neki, mint rengeteg kínlódás és üres ígéret. Ilyen feltételek mellett nem tudott maradandót alkotni, legjobb teljesítményei legfeljebb 5. helyet, néhány pontot értek neki, például a 2015-ös Magyar vagy a 2016-os Belga Nagydíjon.

A végsőkig küzdött az idei bakui futamon, meg is lett a jutalmaForrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Ha mégis ki kellene emelni egy futamot, az idei azerit választanánk, ahol az első körben egy ütközéstől kilyukadt mindkét jobb oldali kereke, ettől megsérült a padlólemeze is, de valahogy bevánszorgott a bokszutcába, aztán egészen a 7. helyig kapaszkodott vissza a kaotikus versenyen. Főnöke "cápának" nevezte a hősies kitartás után – sok pilóta valószínűleg már az ütközést követően leparkolt volna. Alonso aznap is bizonyította, hogy nem lehet elnyomni.

Ön Alonso melyik versenyét tartja még kiemelkedőnek? Facebook-oldalunkon hozzászólásban jelezheti a cikk alatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK