Vágólapra másolva!
Az F1 mezőnyének idei időmérős teljesítménye sok érdekes részletre rámutat, még akkor is, ha nem ad teljes képet. Megnéztük, mit mutat a pilóták nyers tempója.

Jól ismert közhely a Forma-1-ben, hogy a pilóták szinte egyetlen igazi mércéje a csapattársuk, de természetesen ezt is sokféleképpen lehet értelmezni. A versenyzők gyakran hajlamosak rámutatni, hogy az egy-egy gyorskörre szükséges formaidőzítés és a futamokon mutatott, végtére is pontokat érő teljesítmény között különbséget kell tenni, azonban így is beszédes az istállókon belüli időmérős párharcok alakulása.

Cikkünkben a Racefans adataira támaszkodva sorra vesszük a pilóták szombati eredményeit, és kontextusba helyezzük a fejleményeket, ezzel egyfajta, de hangsúlyozandóan nem teljes és vitathatatlan képet formálva az idei mezőnyről.

Mercedes

Lewis Hamilton, Valtteri Bottas: 15-6
Átlagos különbség: 0,171 mp Hamilton javára

A Mercedes pilótáinak időmérős szereplése összhangban van a megszerzett pontok arányával, hiszen Hamilton a félidő után elhúzva, nagyon simán nyerte meg a világbajnokságot összesen 408 ponttal, míg Bottas kénytelen volt 247 egységgel beérni, győzelem nélkül. Hamilton egy körön (is) a mezőny egyik legjobbja, ehhez képest Bottas hátránya nem volt kiugró a brit pilótához képest, de ahogy a versenyek végeredményében, úgy az időmérők alakulásában is elég volt a nem kiugróan nagy, de rendszeres különbség ahhoz, hogy a két pilóta között végül nagy szakadék alakuljon ki.

Hamilton Ausztráliában, de főleg Szingapúrban futott szenzációs időmérős kört Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

A képet azonban árnyalja, hogy Hamilton 11 alkalommal elhozta a pole pozíciót, bár átlagosan 0,8 pozíciót vesztett a rajtoknál, míg Bottas csak 0,55-öt, részben az általában gyengébb rajtpozíciói miatt is. Kettejük küzdelme messze nem volt annyira egyoldalú, mint azt a szezon második fele sugallja, de az biztos, hogy Bottastól ennél több kell majd ahhoz, hogy Hamilton ne darálja be őt teljesen.

Ferrari

Sebastian Vettel, Kimi Räikkonen: 17-4
Átlagos különbség: 0,256 mp Vettel javára

Vettel ritkán kapott ki Räikkönentől az időmérőkön, de amikor igen, ő és a Ferrari szinte mindig teljesen megzavarodott. Ausztráliában még kijött nekik a lépés a VSC-fázis miatt, így Vettellel a hátrányból előnyt kovácsoltak, a Magyar Nagydíjon viszont meglephette a mérnököket, hogy a német pilóta alulmaradt a csapattársával szemben, mert a 4. helyről indulva is ő kapta a jobb gumitaktikát.

Räikkönen próbált vigyázni Vettelre a rajtoknál, bár általában hátrébb volt, és gyengébben indul Forrás: AFP/Greg Baker

Azt máig nem érti senki, hogy Monzában miért az akkor még vb-címre hajtó Vettel adta a szélárnyékot (és ezzel a pole-t) Räikkönennek, a várttól gyengébb rajthely a szuzukai futamhoz hasonlóan felzárkózási kényszert hozott, és balesetbe torkollt, ami értékes pontokba került Vettelnek. A német pilóta azonban a pole-ok terén így is 5-1-re legyőzte csapattársát, aki a rajtoknál sem remekelt.

Eltekintve Vettel irreálisan sok első körös ütközésétől, Räikkönen messze a leggyengébb versenyző a rajtok és a futamok 1. köre során az egész mezőnyben. A finn pilóta átlagosan 1 pozíciót veszít, ami elsőre nem tűnik nagyságrendi különbségnek Hamilton 0,8-es eredményéhez képest, de a brit pilóta átlagos rajthelye 2,48 volt az idén, míg Räikkönené 3,86, ezzel leginkább a 3. rajtsor szereplőit (alapesetben a Red Bullokat) kellett volna maga mögött tartania, és nem mondjuk Vettelt.

Räikkönennel az Olasz Nagydíj előtt közölték, hogy a szezon végén elküldik, nem is segített Vettelnek a futamon Forrás: AFP/Miguel Medina

Jövőre mindkét pilóta esetében érdemes lesz figyelni az első köröket, mert Vettel aligha engedheti meg magának, hogy ismét ennyi baleset részese legyen, Räikkönennek pedig javulnia kell a rajtoknál, mert a mezőny sűrűjében a Sauberrel nagyobb árat fizet majd a tétovázásért. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy Antonio Giovinazzira valószínűleg majd nem vigyáz annyira, mint (Monza kivételével) Vettelre.

Red Bull

Max Verstappen, Daniel Ricciardo: 15-5
Átlagos különbség: 0,145 mp Verstappen javára

Az időmérős szerepléseket elnézve a Red Bullnál hasonló volt a helyzet, mint a Mercedesnél: az átlagos köridőkülönbség csekély volt a két pilóta között, de Verstappen olyan letaglózóan szerepelt szombatonként, hogy szinte esélyt sem adott Ricciardónak. Igaz, az ausztrál pilóta szerezte a csapat két pole pozícióját (ezzel elvette a lehetőséget Verstappentől, hogy minden idők legfiatalabb rajtelsője legyen), de ehhez az is kellett, hogy Verstappen ne tudjon részt venni a monacói időmérőn.

Verstappen majdnem gutaütést kapott, hogy Ricciardóé lett a mexikói pole, ez ritka vereség volt a számára Forrás: AFP/2018 Getty Images/Charles Coates

Ricciardo idei szereplését az átigazolás miatti pszichológiai hullámvasút és a Red Bull-Renault (bárhogy is hívták) demoralizáló megbízhatatlansága miatt nehéz objektíven értékelni, de az együtt töltött évek során Verstappen egyre erősebbé kezdett válni, így jó időzítésnek tűnik Ricciardo átnyergelése, bár a Renault valószínűleg még az ő listáján sem szerepelt előkelő helyen.

Cikkünk következő oldalán a középmezőny csapatait tekintjük át!