Társoldalunk:

Szinte még gyerekek, de már a motorsport csúcsára értek

2019.02.06. 10:27

George Russell

Életkor a szezonnyitó napján: 21 év 30 nap
Csapat: Williams
Rajtszám: 63
F1-es nagydíjrajtok száma: 0

Microsoft PowerPoint-prezentációval próbálta meg eladni magát

„George nagyon jó pilóta, generációjának egyik legtehetségesebb tagja.” Ha valakiről Robert Kubica állít ilyesmit, az annyira rossz versenyző már nem lehet. George Russell Albon után az idei mezőny következő olyan tagja, aki totális újoncként érkezik, habár a thai pilótánál azért jóval felkészültebb.

Tavaly véghez vitte azt a tettet, ami előtte Leclerc-nek, Hamiltonnak, Rosbergnek és Hülkenbergnek is összejött, azaz újoncévében megnyerte a Forma-2-es (korábban GP2-es) bajnokságot.

Ami ennél is meggyőzőbb, hogy a monacói után a második olyan pilóta lett, aki mindezt közvetlenül a GP3-ban szerzett bajnoki címmel a zsebében tette meg.

George Russell az első brit Williams-pilóta Jenson Button óta, aki 2000-ben vezetett a grove-iaknakForrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

A Mercedes-támogatott brit ifjonc a jelenleg a mezőny végén szenvedő Williamsnél mutatkozhat be a Forma-1-ben, az F1-es autóban eltöltött tapasztalatot tekintve pedig inkább Antonio Giovinazzival, mintsem Alexander Albonnal említhető egy lapon, a Mercedes harmadik számú pilótájaként rengeteg kilométert eltöltött a szimulátorban, miként teszteken is vezethette a világbajnok istálló aktuális autóját. Emellett megfordult a Force Indiánál is, a tavalyi Abu-dzabi teszten pedig már a Williamst is kipróbálta,

a legkevésbé sem lesz neki tehát ismeretlen sem az F1-es közeg, sem a vezetéssel járó egyéb kihívások. Amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy évekig figyelhette Lewis Hamiltont munka közben, tanulhatott tőle és a Mercedestől a pályán kívüli megbeszéléseken.

A Williamst a pályán kívül mutatott magabiztosságával is meggyőzteForrás: Pirelli

Amellett, hogy gyors, Russell a korát meghazudtoló érettségről tett tanúbizonyságot már többször is, például akkor, amikor

egy Microsoft PowerPoint-prezentációval állított be 2017-ben a Williamshez.

„Az a helyzet George-dzsal, hogy fiatal kora ellenére magabiztos.Igyekszik kezdeményezni, és megpróbálja saját maga formálni a jövőjét, ez az egyik oka, hogy eljutott idáig. 2017-ben már szerette volna, ha versenyzői ülést adunk neki 2018-ra, egy PowerPoint-prezentációt készített arról, hogy miért ő lenne a legjobb választás. Ilyet korábban senkitől sem kaptam” – mondta Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója.

Akkor a Williams még túl fiatalnak és tapasztalatlannak tartotta, egy évvel később azonban ismét kopogtatott, a Német Nagydíj előtt felhívta Lowe-ot, hogy szeretne találkozni vele és Claire Williams csapatfőnökkel. Mint mondta, sokkal jobbnak tartotta, ha saját magát ajánlja, minthogy arra várjon, hogy a Mercedes vagy Toto Wolff szóljon pár szót az érdekében. Ez a magabiztos fellépés, a pályán mutatott teljesítménnyel párosulva már elég volt a Williamsnek ahhoz, hogy leigazolják, kétéves szerződést adva neki.

2017-ben (a képen) és 2018-ban is tesztelte a Mercedest a HungaroringenForrás: Farkas Péter - GPhírek

A McLarenhez hasonlóan fennállásuk legnagyobb hullámvölgyét maguk mögött hagyni igyekvő grove-iaknak így a rutin és a fiatalság tökéletes elegyével pilótafronton aligha kell aggódniuk, a másik ülésben ugyanis a 2011-es ralibalesete után az F1-be visszatérő Robert Kubica foglalhat helyet. 

Amennyire ismerem, kedves srác, és nagyon érett is a korához képest.– mondta róla Kubica. – Szerintem ez óriási különbség ahhoz képest, amikor én érkeztem, akkor ebben a korban még csak ismerkedtek az F1-gyel, most azonban már sokkal felkészültebbek, mint mi voltunk 10-15 éve. Szorosan együtt dolgoznak csapatokkal a juniorprogramjukban, és sokkal többet tudnak, mint mi anno. Azt kell mondanom, hogy [Russell] a technikai tudásával és más dolgokkal is lenyűgözött engem.”

Cikkünk következő oldalán Lance Strollról, a Racing Pont 20 éves pilótájáról olvashat!