Csütörtökön mutatja be új festését a Haas

Forma-1, Haas
GROSJEAN Romain (fra), Haas F1 Team VF-18 Ferrari, garage box during 2018 Formula 1 championship at Melbourne, Australian Grand Prix, from March 22 To 25 - Photo Florent Gooden / DPPI
Vágólapra másolva!
Már csak pár napot kell várni, hogy megkapjuk az első ízelítőt a 2019-es Forma-1-es szezonból, a Haas ugyanis csütörtökön leplezi le várhatóan fekete-aranyban pompázó idei festését.

Továbbra is három olyan csapat maradt a Forma-1 mezőnyében, amely nem ismertette idei autóbemutatójának időpontját, noha a Haas bejelentésével valamivel közelebb kerültünk a teljes 2019-es mezőny ismeretéhez. Azért csak valamivel, mert az amerikai istálló ezen a héten csütörtökön fedi fel idei versenygépének festését, amely a Rich Energy érkeztével teljesen más lehet, mint eddig, új autójának prezentációjáról azonban továbbra sem közölt semmit. A Haas mellett a Red Bull és a Williams idei bemutatója sem ismert még.

A Rich Energy egy új korszak kezdetének titulálta a Haas idei festésének bemutatóját

Fennállásának első három évében a Haasnak nem volt főszponzora, inkább saját magát reklámozta autóin, mostanra azonban Gene Haas csapattulajdonos úgy gondolta, hogy már ismertté vált az egyébként CNC-gépeket gyártó cége, így tavaly megállapodást kötött a korábban a Force India megvásárlásával is szóba hozott Rich Energyvel.

Az energiaital-gyártó cég designját és a Haas idei festésének bemutatójáról szóló bejelentését elnézve, a csapat nagy valószínűség szerint fekete-arany színekben fog pompázni az idén.

Ezzel a színkombinációval a Lotus ért el komoly sikereket a múltban, majd az istálló névleges újjáélesztésével Kimi Räikkönen és Romain Grosjean versenyzett ilyen színekben 2012-től.

A Haas új autójának bemutatójáról a csapat nem közölt információkat, az új festést tehát minden bozonnyal a tavalyi konstrukción leplezi le.

Az istálló a tavalyi szezonban fennállásának legjobb eredményét érte el a konstruktőri ötödik hellyel, az idén pedig eggyel előbbre szeretne lépni.

Búcsúznak a piros-fekete-szürke színkombinációtól Forrás: Mark Sutton / Sutton Images/Motorsport Images

„A célunk a negyedik hely kell legyen 2019-re. Természetesen sok csapatnak ugyanez a célja, de szerintem mi elérhetjük azt” – nyilatkozta Günther Steiner csapatfőnök a dán BT-nek.

Nehéz összehasonlításokat végezni az előző szezonnal, mert sokat változtak a technikai szabályok."

Steiner a Racer.comnak azt is kifejtette, hogy a 2021-től várható költségsapka miatt a következő két évben nem akarnak nagy változásokat eszközölni a csapat méretében, amely a Ferrarival együttműködve kisebb létszámmal üzemel, mint a többiek.

Ennek ellenére az idei szezonra bővültek.

„15 új alkalmazottunk van, azonban nem szabad elfelejteni, hogy nagyon szorosan együtt dolgozunk a külső beszállítóinkkal. Számunkra ez a helyes út, a modellünk szerintem iskolapélda lehet – mondta a csapatfőnök. – Éppen ezért például a Toro Rosso is sokkal szorosabban fog együtt dolgozni a Red Bull-lal a jövőben, mint eddig."