Vágólapra másolva!
Az FIA kiadta a hivatalos F1-es nevezési listát, ezen véglegessé vált, hogy az ideiglenesnek szánt Racing Point névvel folytatja a szereplést a Force India az F1-ben.

Nem tudott jól csengő nevet találni vagy venni az előző szezon végéig Force India néven induló F1-es csapat, így maradt az ideiglenesnek szánt Racing Point elnevezés, derül ki az FIA által kiadott hivatalos nevezési listából. Sergio Pérez és Lance Stroll tehát az idén a Racing Point-Mercedes színeiben versenyez majd.

Az is kiderült, hogy bár a Sauber Motorsport AG nevezi be az autókat, a csapat és a karosszériák hivatalos neve mostantól Alfa Romeo Racing lesz, a motorszállító pedig továbbra is a Ferrari marad, az erőforrást az olaszok nem címkézik át. A hivatalos rajtlista megjelenése előtt lényegében ez volt a két nyitott, adminisztratív jellegű kérdés.

Aligha marad rózsaszín a Racing Point autója Forrás: Racing Point Force India F1 Team/James Moy Photography

A Racing Point jövő szerdán, február 13-án tartja a csapat arculatának bemutatóját Torontóban, de lényegében már csak a színösszeállítás (és persze majd az új autó műszaki kialakítása) az ismeretlen a silverstone-i istálló kapcsán, amit tavaly húzott ki a csődből Lawrence Stroll és az általa vezetett konzorcium.

Az új tulajdonos szeretett volna jól csengő nevet szerezni az istállónak,

de a Lola nem jött össze, és az Autosport úgy tudja, megpróbálkoztak a Brabham-név felvételével is, de a csapatot alapító Jack Brabham fia, David Brabham nem állt kötélnek. A Brabham 1966-ban megnyerte a világbajnokságot az alapítóval a volánnál, majd Denny Hulme és Nelson Piquet révén, később is bajnoki címeket ünnepelhettek.

Riccardo Patrese az 1986-os Magyar Nagydíjon, a Brabham-BMW színeiben Forrás: Fortepan/Urbán Tamás

Egy ideig Bernie Ecclestone is a csapat tulajdonosa volt, 1990-ben David is náluk versenyzett, majd 1992-ben lehúzták a rolót. Az alapító fia azonban egy utcai sportautóval, a BT62-vel szeretné feltámasztani a márkát, 2022-től az autóval indulnának Le Mans-ban, és az F1-be is többen visszavitték volna a nevet. Legutóbb 2010-ben, de 2013-tól már David bábáskodik a márkanév felett.

– ismerte el David Brabham. – Figyeltem azt is, hogy mi történik a Lotusszal, és azt gondoltam, hogy ezt nem így kellene csinálni. Meg kell érteni a saját márkánkat, annak a DNS-ét, és azt, hogy a magunkról sugárzott üzenetnek könyörtelenül következetesnek kell lennie. Szerintem a Lotus körül túl nagy zűrzavar volt a márka kapcsán, én pedig ezt nem engedhetem meg magunknak.”

A hivatalos 2019-es nevezési lista

#PilótaCégnévCsapatnévKarosszériaMotor
44Lewis HamiltonMercedes-Benz Grand Prix LimitedMercedes-AMG Petronas MotorsportMercedesMercedes
77Valtteri BottasMercedes-Benz Grand Prix LimitedMercedes-AMG Petronas MotorsportMercedesMercedes
5Sebastian VettelFerrari S.p.AScuderia Ferrari Mission WinnowFerrariFerrari
16Charles LeclercFerrari S.p.AScuderia Ferrari Mission WinnowFerrariFerrari
33Max VerstappenRed Bull Racing LimitedAston Martin Red Bull RacingRed Bull RacingHonda
10Pierre GaslyRed Bull Racing LimitedAston Martin Red Bull RacingRed Bull RacingHonda
3Daniel RicciardoRenault Sport Racing LimitedRenault F1 TeamRenaultRenault
27Nicolas HülkenbergRenault Sport Racing LimitedRenault F1 TeamRenaultRenault
8Romain GrosjeanHaas Formula LLCRich Energy Haas F1 TeamHaasFerrari
20Kevin MagnussenHaas Formula LLCRich Energy Haas F1 TeamHaasFerrari
55Carlos Sainz Jr.McLaren Racing LimitedMcLaren F1 TeamMcLarenRenault
4Lando NorrisMcLaren Racing LimitedMcLaren F1 TeamMcLarenRenault
11Sergio Pérez MendozaRacing Point UK LimitedRacing Point F1 TeamRacing PointMercedes
18Lance StrollRacing Point UK LimitedRacing Point F1 TeamRacing PointMercedes
7Kimi RäikkönenSauber Motorsport AGAlfa Romeo RacingAlfa Romeo RacingFerrari
99Antonio GiovinazziSauber Motorsport AGAlfa Romeo RacingAlfa Romeo RacingFerrari
26Danyiil KvjatScuderia Toro Rosso S.p.ARed Bull Toro Rosso HondaScuderia Toro Rosso (STR14)Honda
23Alexander AlbonScuderia Toro Rosso S.p.ARed Bull Toro Rosso HondaScuderia Toro Rosso (STR14)Honda
63George RussellWilliams Grand Prix Engineering LimitedWilliams RacingWilliamsMercedes
88Robert KubicaWilliams Grand Prix Engineering LimitedWilliams RacingWilliamsMercedes