Vágólapra másolva!
Mattia Binotto pontosította az idei Ferrari bemutatóján idézett állásfoglalást, kijelentette, nem kérik majd Charles Leclerc-t, hogy lassítson, de Sebastian Vettel így is elsőbbséget kaphat.

Izgalmas párharcra van kilátás a Ferrarinál az idei szezon során, mivel úgy tűnik, a csapat ismét versenyképes autót épített, amivel a legfontosabb céljuk a világbajnoki címek elhódítása, azonban korántsem egyértelmű, hogy melyik pilótájukkal. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel csapattársa az ifjú, mindössze a második szezonjára készülő Charles Leclerc lett.

Vettel korábban nehezen kezelte, ha belső konkurenciát kapott, sokan most is attól tartanak, hogy ha Leclerc versenyképesnek bizonyul, az feszültségeket generálhat a csapatnál, de a monacói pilóta azt mondta, szerinte kellemes probléma lenne a Scuderiánál, ha olyan gyors tudna lenni, mint Vettel, és Mattia Binotto csapatfőnök is leszögezte, hogy elsősorban Vettelre építenek.

Vettel a barcelonai teszten Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Binotto az idei autó bemutatóján elárulta, már a szezon elején elsőbbséget adnának csapaton belül Vettelnek, azonban a svájci csapatfőnök a tesztelés utolsó napján kissé árnyalta az álláspontját, és elmondta, rögtön nem akarják Leclerc-t bedarálni, de Vettel vezető szerepét sem kérdőjelezte meg.

– nyilatkozta Binotto, aki szerint fontos, hogy előre tisztázzák az álláspontokat, így zavaros helyzetben nem követnek el hibákat. – Mindkettőjük részéről arra van szükségünk, hogy a maximumot nyújtsák és próbáljanak a legjobban szerepelni” – foglalta össze az elvárását a csapatfőnök, aki ettől függetlenül kiállt Vettel mellett.

the Ferrari of Charles Leclerc and the Mercedes of Valtteri Bottas during the Formula 1 test in Barcelona, on 28th February 2019, in Barcelona, Spain. (Photo by Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto) Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandport/NurPhoto/Joan Valls

„Az biztos, hogy ha félreérthető helyzet alakul ki a szezon elején, akkor Sebastian a tapasztaltabb, ő már évek óta velünk van, nyert már bajnokságokat, úgyhogy ő a mi bajnokunk” – tette le a voksát, azonban Leclerc-t „jó pilótának” és „bizonyosan nagyon gyors pilótának” tartja, aki egyelőre Barcelonában az autó megismerésével és a csapattal való együttműködésen dolgozott.

A tesztelésből hagyományosan nehéz egzakt következtetéseket levonni, de Vettel és Leclerc tempója között csak hajszálnyi különbséget lehetett felfedezni. Ezt Binotto is megerősítette.

„Ez szerintem azt bizonyítja, hogy Charles nagyon jó és gyors pilóta. Ezt már a múltban is tudtuk, sok éve már a Ferrari tagja. Az Alfa-Saubernél is megfigyelhettük ezt, ebből a szempontból nem hinném, hogy Charles meglepetést okozott. Nem a barcelonai teszt alapján látjuk, hogy ő volt a helyes választás. Ez biztosan így van, de majd a szezon fog többet elárulni erről.”