Kubica felkészületlenül, a sötétben tapogatózva térhet vissza

Forma-1, Robert Kubica, teszt, Barcelona, 1. nap, Williams Racing
Robert Kubica from Poland with 88 Williams Racing portrait during the Formula 1 2019 Pre-Season Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya in Montmelo, Spain on February 21. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Nem tudott rendesen tesztelni, mindenki másnál kevesebb kört tett meg, és az a kevés megszerzett önbizalma is elillant idei autójában ülve. Robert Kubica 8 évvel horrorsérülése után visszatér az F1-be, viszont aligha ilyen újrakezdésre vágyott.

Az idei év egyik nagy sztorija Robert Kubica álomszerű visszatérése a Forma-1-be, egyelőre azonban inkább rémálomként élheti meg a lengyelek kedvence azt, hogy több mint 8 év után újra ott lesz a mezőnyben. Kubica 2011-ben szenvedett kis híján az életébe kerülő ralibalesetet, ami után szinte kizártnak tűnt, hogy még valaha az autósport királykategóriájában versenyezhet. Ennek ellenére 2017-ben visszakerült az F1-es körforgásba, 2018-ra a Williams harmadik számú pilótája lett, az idén pedig megkapta a lehetőséget a visszatérésre, egyelőre azonban nagyon rosszul alakulnak az ő és a csapat dolgai, az Ausztrál Nagydíj előtti mondhatni reménytelen a helyzet.

Nem sok pozitívumot talált Kubica a Williams 2019-es felkészülésében Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla

Nem elég, hogy a csapatok közül a Williams egyedüliként nem készült el idei autójával az előszezoni tesztek kezdetére, a nyolc helyett az istálló rendelkezésére álló öt és fél napot sem tudta maradéktalanul kihasználni, a második teszthét végére ugyanis alkatrészhiány lépett fel, ami megakadályozta őket abban, hogy értékelhető teszteket végezhessenek az FW42-essel.

Kubica erről annyit mondott, nem lepte meg a dolog, mivel ha már az autó elkészítésével is gondokba ütköztek, várható volt, hogy a tartalék alkatrészek terén sem lesz rózsás a helyzet.

Ezzel együtt nem örül annak, hogy szinte teljesen felkészületlenül, mondhatni vakon kell nekivágjon pályafutása ötödik teljes F1-es szezonjának. „Ez a helyzet, nem tudok rajta változtatni. Biztosra kell mennem, hogy az én oldalamról mindent megteszünk, amit csak tudunk.

Nem autóztam 15 körösnél hosszabb etapot, nagyon sok a kérdőjel, de ez a valóság, amin nem tudunk változtatni."

Kubica szerint sikerült a végén még egy tesztnapot elvesztegetniük Forrás: NurPhoto/Joan Valls

Kubica a második teszthéten szerdán és pénteken vezethetett, az utolsó napja azonban teljes egészében ment a kukába, mivel addigra már nem tudtak rendesen tesztelni.

Amikor tudtak, akkor azért felfedezett pozitívumokat, az egyik szerdai etapot például a valaha Williams autóban töltött legjobb köreinek nevezte.

„Az utolsó igazi köreim, amikor valójában megéreztem az autót, szerda délután voltak. Az első olyan eset volt ez, amikor az autó olyan dolgokat tett, amelyek igazán kellemes meglepetést okoztak.

A lengyel elmondta, hogy így is kihozták a lehetőségeikből a maximumot, ez azonban nem elég. Ő maga

268 kört tett meg Barcelonában, kevesebbet, mint bármelyik másik versenyző a mezőnyben (beleértve csapattársát, George Russellt is)

Mindennek tetejébe az FW42 jelenleg egyértelműen a leglassabb az összes autó közül, Melbourne-be tehát semmilyen szempontból sem utazhatnak bizakodva, mondhatni ott is csak tesztelni fognak. „Mindenek előtt biztosra kell mennünk, hogy az autó egy darabban marad – tűzte ki a célt Kubica az idénynyitóra. – A valóság az, hogy az én tesztem a szerdai első köreim után véget ért. Ami utána jött, azt el kell felejtenem, azt is, ahogy vezettem, és azt is, amit éreztem."