Vágólapra másolva!
Daniel Ricciardo, immár a Renault versenyzőjeként nyers őszinteséggel beszélt a tavalyi Azerbajdzsáni Nagydíjon közte, és korábbi csapattársa, Max Verstappen között történt ütközésről, és beismerte, szerepet játszott a csapatváltásában az, ahogyan a Red Bull kezelte a helyzetet.

A hét végén következő 2019-es szezonnyitó több kérdésre is választ adhat (sokra viszont nem fog), többek között pontosabb képet kaphatunk arról, hogy a Renault-istálló közelebb került-e a tavalyi idény óta a topcsapatokhoz. A franciáknak nem csak ebből a szempontból lesz fontos az Ausztrál Nagydíj – az istállóhoz az idei évtől csatlakozó Daniel Ricciardónak ugyanis ez lesz a hazai futama. A tavaly még a Red Bullt erősítő pilóta a The Sydney Morning Heraldnak nyilatkozva elmondta, hogy miért tartja jó döntésnek a váltást, valamint kitért arra is, hogy a Max Verstappennel történt bakui ütközésének mekkora szerepe volt mindebben.

Ricciardót nyomasztotta a Red Bull bakui ütközés után mutatott viselkedése, a Renault-nál felszabadultabb lehet Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla

Ricciardo a 2012-es szezon óta tagja az F1-es mezőnynek, a Toro Rosso színeiben pont az Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be. A Red Bull-családhoz még ennél is korábban csatlakozott, a tavalyi év végéig pedig részese is volt annak.

Nemcsak csapatot váltott tehát a Renault-hoz szerződéssel, hanem kiszakadt onnan, ahol az elmúlt évtizedet töltötte, ez pedig szerinte kifejezetten jó hatással lehet a karrierjére.

„Az emberek ebben a csapatban 29 éves koromban ismernek meg, miközben a Red Bullnál sokan akkor találkoztak velem először, amikor még 20 éves kölyök voltam. Nem mondom, hogy onnantól kezdve akként is kezeltek, de úgy ismertek meg inkább, amilyen voltam, mintsem amivé végül váltam. Ezért van most itt több lehetőségem létrehozni valamit. Azt gondolni, hogy az embernek esélye van vezetni egy csapatot, amely mondjuk 1000 emberből áll, egyszerre félelmetes és üdítő is.”

A hétszeres futamgyőztes tavaly augusztusban határozott úgy, hogy a szezon végén elhagyja az energiaitalosokat, és a Renault-nál folytatja.

A Renault-val egyelőre vélhetően nem lesz akkora sansza a jó eredményre, mint amekkora a Red Bullnál lenne Forrás: NurPhoto/Andrea Diodato

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Netflix F1-ről szóló dokumentumfilm-sorozatában hangot is adott annak, hogy szerinte Ricciardo megfutamodott a Verstappen elleni küzdelemtől, az ausztrál szerint azonban erről szó sincs. Szintén a március 8-án megjelent sorozatban Ricciardo a bakui ütközésről, amikor 12 körrel a verseny vége előtt a célegyenesben felöklelte csapattársát, azt mondta, hogy

a Red Bull gyakorlatilag ráerőltette, hogy bűnösnek érezze magát a baleset miatt, miközben szerinte nem ő volt a hunyó.

A csapat akkor nem tett különbséget a két pilóta felelősségének mértéke között, mindkettejüket elküldte a gyárba, hogy kérjenek bocsánatot az alkalmazottaktól. Ricciardóban az eset olyan mély nyomokat hagyott, hogy – mint az most kiderült – nagy szerepet játszott benne, hogy végül elhagyta a Red Bullt.

„Nem igazán tudtam elengedni azt a versenyt, és ami utána történt.

Ha felcseréltük volna a szerepeket, ha én lettem volna elöl, és váltottam volna irányt kétszer a féktávon, és ő jött volna belém hátulról, ugyanúgy kezelték volna a helyzetet? Ez egy olyan kérdés volt, amelyhez folyton visszatértem. A csapat egyenlő mértékben hibáztatott minket, miközben mélyen belül szerintem tudták, hogy Max és az ő hibájuk volt az egész. Sok dologgal nehéz volt egyetérteni.”

Ricciardo és Verstappen bakui csattanása

Ricciardo azt korábban és most is hangsúlyozta, hogy a Red Bull nem kivételezett Verstappennel, egyenlő bánásmódban volt részük, ő mégis úgy érezte, hogy a holland felé húznak. „Semmilyen fizikai dolog nem volt, nem történt olyasmi, hogy mondjuk Maxnak jobb első szárnyat adtak, mint nekem. De ő nagyon hamar nagyon hosszú távra elköteleződött a csapat mellett egy igen nagy szerződéssel, én pedig úgy éreztem, a csapat azt gondolja, hogy »ő jobban hisz bennünk, mint te, veled olyan sokáig tart megegyezni«.

Ricciardo bevallotta, hogy egy kicsit nyomasztotta az, hogy a Red Bull-lal minden évben a világbajnoki címet tűzték ki célul, és mindig alulmaradtak. Ilyen szempontból a Renault-nál kisebb nyomás alatt dolgozhat. „Nem tekintek vissza negatívan a Red Bullnál töltött időmre, az összes mérföldkövemet náluk értem el az F1-ben. Ott minden szezon olyan, hogy »ez lesz a mi évünk«, a kockázata a csalódásnak természetszerűleg magasabb.

Ilyen szempontból kisebb a kockázat a Renault-hoz jönni, mert számukra nagyobb tér van a fejlődésre.”