Vágólapra másolva!
Melbourne-ben közutakon rendezik a versenyt, ahol az átlagosnál több buktató leselkedik a mezőnyre. Az előzési lehetőségek változásáról és az erőviszonyokról nem feltétlenül kapunk hiteles képet, de hosszú idő óta először a Ferrari nyitja favoritként a szomorúan induló szezont.

Az átlagosnál több elem cserélődött a Forma-1 színpadán az idei téli szünet során: a húsz pilótából csak nyolcan maradtak ugyanannál a csapatnál, ahol eddig voltak, és a technikai szabályok közepes mértékű megváltoztatása átkozmetikázta az autókat is. Az új szereposztást és a technikai reformokat először a hagyományos szezonnyitó helyszínen, Melbourne-ben lehet megtekinteni.

Az Ausztrál Nagydíj pályája klasszikus, 1996 óta része a naptárnak, ugyanakkor nem számít átlagosnak, mert egy közpark útjain rendezik, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. A nagyvárosi jelenlét kiváló atmoszférát teremt, szép a látvány a tóval és a környező ligettel, a füves, nem kifejezetten tág bukóterek, a falak közelsége és a csúszós aszfalt gyakran megkeveri a paklit és borítja a papírformát.

A 2018-as futam rajtja után Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Recep Sakar

Az itteni izgalmak viszont nagyban függnek ettől, hogy történik-e menet közben baleset, ennek híján ugyanis sokszor vonatozásba fullad a verseny.

Ezen még az előzést segítő új előírásokkal és tripla DRS-zónával is nehéz lesz változtatni.

A rajt-cél és más egyenes hossza sem éri el az egy kilométert, ráadásul a ráfordító és lezáró kanyarok kialakítása sem szerencsés: a célegyenesre egy elnyújtott jobbos vezet, amiben borzasztó nehéz a másik autó nyomában maradni, a 12-es és 13-as kanyar közti támadási lehetőséget pedig a 200 km/h fölötti tempóval bejárat nehezíti. És egyiket sem éles kanyar zárja le, nehéz bevetődni a másik mellé. További potenciális akadály a célegyenesre kigyorsításnál, hogy az előtte lévő kanyarok sorozatában túlmelegedhetnek a hátsó gumik.

A melbourne-i pálya alaprajza Forrás: FIA

Az elmúlt két évben összvissz 7 előzést regisztrált az Autosport adatbázisa, de 2016-ban, amikor Fernando Alonso és a verseny menete is borult, az előzések száma rögtön megugrott 23-ra.

Az esélyesség terhe a Ferrarin

Sebastian Vettel 2017-ben önerőből, 2018-ban a VSC-nek köszönhetően, mázlival nyerte meg az Ausztrál Nagydíjat. Természetesen nem a múlt, hanem az előszezoni forma alapján kiáltják ki sokan a Ferrarit a hétvége favoritjának, a Mercedes és a Red Bull jósgömbjében is így látják a helyzetet. Rég volt már ilyen.

Új pályabemutató videósorozatunk Bereznay Dániellel, a Mercedes esport-pilótájával

„Nagyon gyorsnak tűnnek, keményen kell dolgoznunk” – állapította meg Pierre Gasly, a Red Bull új versenyzője. Egészséges önbizalomra vall a Ferrarinál, hogy Charles Leclerc a tesztek alatt egy újságíró eldöntendő kérdésére, hogy a Ferrarira fogadna-e Melbourne-ben, igennel felelt – hasonló kijelentésekkel meglehetősen ritkán találkozunk.

A Hondára váltó és ezzel egyelőre jól járó

Red Bull a saját mérése szerint jelenleg a Mercedes előtt áll,

és bevet több olyan fejlesztést is, amit eredetileg a harmadik versenyre szánt. A Mercedesnek kicsit meggyűlt a baja az új autó megszelídítésével, de a címvédőt nem szabad alábecsülni, ismerve a problémakezelési képességeit.

Új motor dobog a Red Bullban Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Javultunk, de nagy kérdés, hogy vajon eléggé. Előreléptünk a stabilitással és a leszorítóerővel, de úgy érezzük, még nem hoztunk ki mindent az autóból” – mondta Valtteri Bottas a felkészülés végén.

A megfigyelők szerint az új Ezüstnyíl erőssége a mechanikai tapadás,

míg egyik hiányossága a gumik szemcsésedése – előbbi kapóra jön az Albert Park utcáin, utóbbi meg itt nem szokott kritikus probléma lenni, bár az abroncsok felmelegítése és üzemi hőfokon tartása néha nehézkes. Az időjárás azonban ezúttal kegyes lesz, hiszen optimális, 25-30 °C várható a hétvégére.

Hamilton az egyik tesztnapon Forrás: Daimler AG/© Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

Apropó gumik: a Pirelli az ötfokozatú skála középső (C2, C3, C4) tagjait biztosítja, a piros lesz a „lágy”, a sárga a „közepes”, a fehér a „kemény”. A színezés állandó marad az egész szezonban, és a tényleges típusok között is a mostani hármas lesz a leggyakoribb. A „lágy” a korábbi ultralágy keveréknek, a „közepes” a korábbi lágynak a megfelelője. A megnevezések és a jelölések változtak, de a tendenciák nem, az élcsapatok tagjai lényegében egyforma keretből gazdálkodhatnak.

A fékek terhelése és a vonalvezetés lassítás-kigyorsítás jellege miatt az üzemanyag-fogyasztás jelentős, utóbbit tekintve jól jön a benzinkeret 5 kg-os idei emelése.

Nyomás néhány pilótán is

Furán hangzik, ám rögtön az idénynyitón nyomás lesz néhányak vállán, hiába marad rengeteg lehetőség a javításra; több egyéni sors múlhat azon, ki mit mutat Melbourne-ben. Vegyük csak Valtteri Bottast, akinek az idei lehet az utolsó esélye a Mercedesnél, de a status quo szempontjából például korántsem mindegy, Gasly és Leclerc hogy mutatkozik be az új helyen, megcibálják-e rutinosabb csapattársuk bajszát.

Hosszú idő után először a Ferrari a szezonnyitó favoritja Forrás: NurPhoto/Joan Valls/Urbanandport/NurPhoto/Joan Valls

A Ferrari bevallottan kész Vettelt priorizálni, ha a szükség úgy hozza. Leclerc vajon nehéz döntés elé állítja őket? Gaslynak nyilván ugyanez a célja a Red Bullnál, de a bizonyítási vágy könnyen átcsaphat nyögésbe, és

a melbourne-i pálya nem megbocsátó, Helmut Marko pedig még kevésbé,

az ifjú francia ráadásul már beszedett fekete pontokat a teszteken elkövetett balesetekkel, amelyek következményei miatt a csapat az utolsó órákban nem tudott teljes értékű munkát végezni.

Melbourne ilyen szempontból alattomos, a kevésbé tapadó aszfalton, egy huplin vagy a füvet csak icipicit érintve egy szempillantás alatt el lehet dobni az autót. Tavaly Bottas, egy évvel előtte Daniel Ricciardo bukott az időmérőn, és az edzéseken történt karambolokról még nem is beszéltünk.

Sűrűbb mezőnyt várunk

Lelombozó volt látni 2018-ban, hogy amikor a három élcsapat valamelyik versenyzője hátrébb pottyant, rendszerint erőkifejtés nélkül szlalomozott vissza az első hatba, a középmezőny tagjai annyira nem tudtak még csak jelképes ellenállást sem tanúsítani. Dobogós eredményt mindössze a Force India (a jelenlegi Racing Point) tudott felmutatni közülük, a bakui kavalkádban.

A csapat a régi, csak a név új: a Force India a nem túl fantáziadús Racing Point néven folytatja Forrás: AFP/Lluis Gene

A tesztek alapján pozitív irányba változhat a helyzet.

„Nem tudom, hogy melyik csapat most a negyedik, de sokkal közelebb vannak annál, mint amennyire voltak. Eddig volt egy másodperc a különbség, most kevesebb, mint fél, ami csodálatos” – mondta Lewis Hamilton, persze kérdés, ugyanígy látja-e, ha utolér valakit. Úgy néz ki, lefelé csak a Williams fog kilógni.

Az itteni erősorrend azonban kacifántosnak tűnik a teszteredményekből kiindulva, és főleg a Racing Pointtól lehet sok frissítésre számítani az autón.

Aki lemaradt volna róla: az idei évtől pont jár a leggyorsabb körért, amennyiben az illető eleve pontszerző helyen végez. Elemzésünkben rámutattunk, hogy ez a középmezőnynek is elérhető lehet, ha valakinek egy sajátos taktika vagy baleset miatt viszonylag későn be kell mennie friss gumikért. Nem írtunk vadhajtásokról, de az sem elképzelhetetlen, hogy adott esetben egy top 10-en kívüli csapat pilótája új abroncsot vételez az utolsó körökre, hogy megpróbálja megfosztani az extra ponttól a közvetlen riválisát. Ennek az újításnak a hatása már most körvonalazódni fog.

A hétvégét sajnos egy szomorú hír is beárnyékolja, csütörtökön meghalt Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója. az F1 versenyigazgatója. Az biztos, hogy az Ausztrál Nagydíj nem lesz ugyanaz nélküle, de a helyettesének ideiglenes jelleggel Michael Masit nevezték ki, aki az idei nagydíjak harmada során versenyigazgató-helyettes lett volna, és szerepet szántak neki az F2-es és F3-as futamok lebonyolítása terén is.

Az Ausztrál Nagydíj programja

  • 1. edzés: péntek 2:00-3:30
  • 2. edzés: péntek 6:00-7:30
  • 3. edzés: szombat 4:00-5:00
  • időmérő: szombat 7:00-
  • verseny: vasárnap 6:10-
Gumiválasztások az Ausztrál Nagydíjra Forrás: Pirelli