Vágólapra másolva!
Az Ausztrál Nagydíjon minden megkérdezett elismerően nyilatkozott az idénynyitó előtt bemutatott F1-es Netflix-sorozattal kapcsolatban, de többen fenntartásokkal kezelik a tartalmát.

Különleges felvezetéssel készült a Liberty Media és a Netflix az idei F1-es szezonra, március 8-án elérhetővé tették a „Drive to survive” című tízrészes dokumentumfilm-sorozatukat, amelyet Asif Kapadia, a nagysikerű Senna és az Amy című alkotások producere jegyez. Az epizódokat tavaly forgatták, a Ferrari és a Mercedes kivételével minden csapat szerepel benne.

A két élcsapat hiányzása a tartalomnak még jót is tett, a világbajnoki csata által elnyomott, egyébként érdekes történetszálak előtérbe kerülnek, és a nézők sokszor őszintének tűnő érzelmekkel is találkozhatnak, ebből nagyrészt a szereplők is profitálnak, többen is pozitív fejleményekről számoltak be.

Daniel Ricciardo és Max Verstappen (Red Bull Racing) balesete a Forma-1-es Azeri Nagydíjon, ez is a sorozat egyik témája volt Forrás: DPPI

Esteban Ocon megosztott egy Instagram sztorit, amin látható, hogy egy korábban gyűlölködő szurkoló véleménye megváltozott róla, Carlos Sainz pedig a Crash.net szerint elárulta, egy hét alatt 15 ezerrel nőtt a követői száma a közösségi médiában. Az egyetlen szereplő, akinek magyarázkodnia kellett, Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke volt, szokatlan szókimondó kritikái miatt.

Steinter a sorozatban élesen bírálta a tavaly sokszor hibázó Romain Grosjeant és a csapatot is, de a versenyző nem haragudott meg rá, mert tudja, hogy főnöke „nevén nevezi a dolgokat.”

„Beszélgettünk már, és sohasem hazudtunk egymásnak. Mindig igazat mond, és ezt én értékelem – mondta. – Őszintén, ha nekem kellene megítélnem az előző szezon első felét, én is kemény lennék magamhoz. Ez nekem rendben van. Szerintem a második félidőben sikerült irányt váltanom, és bár még nem hallottam, remélem, a második felében szép dolgokat is mondott rólam.”

Az olasz csapatfőnök azt mondta, nem célzott senkire a bírálataival, és szerinte egyébként is őszintének kell lenni egy ilyen sorozatban, „különben mit is csinálunk” – tette fel a kérdést. Úgy vélte, „akik részt vettek ebben, tudták, hogy mit csinálnak, okosan csinálták, és azt is tudták, hogyan legyen ez valósághű.”

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is élcelődött Steiner stílusán, pedig a Cyril Abiteboullal elmérgesedő konfliktusa szintén érdekes történetszál, bár ők kétségtelenül kimértebben viselkedtek.

„Nagyon várom a második évadot – szögezte le Horner. – Új piacot érhetünk el, ami fontos, különösen az Egyesült Államokban. A Forma-1-nek egy másik oldalát mutathatjuk meg, ami mindenképpen érdekes.” Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egyetértett abban, hogy marketing szempontból jót tesz az F1-nek a sorozat, de megjegyezte, hogy szerinte sok a fikció a történetben.

A csapatfőnököknek tetszett a sorozat, de fenntartásaik is vannak Forrás: 2019 Getty Images/Quinn Rooney

Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke is sok visszajelzést kapott olyan nézőktől, akik egyébként nem követik az F1-et, de ő is hozzátette, hogy nem tetszett neki minden, ami visszaköszönt a kész műsor tartalmában. „Fontosnak tartom, hogy legyen valamilyen formális megjegyzés, hogy bár ez nem megrendezett, kissé fikciós. Ez azért is fontos, mert márkák megítéléséről van szó, és

Arról egyelőre nincs hír, hogy a már bejelentett második évadban a Mercedes és a Ferrari vállalja-e a szereplést. Wolff annyit mondott, hogy „bizonyos okokból” maradtak ki, Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke pedig az idénynyitóig bele sem nézett a sorozatba. „Azt legalább most már értem, hogy ez a két srác miért ül az asztal két végén” – utalt Hornerre és Abiteboulra.