Vágólapra másolva!
Az idei szezontól a német Sky Sports szakértőjeként tevékenykedő, korábban a Jordannel, a Williamsszel és a Toyotával a Forma-1-ben versenyző, összesen hat futamgyőzelmet szerző Ralf Schumacher nem hiszi, hogy a szezonnyitót megnyerő Valtteri Bottas a télen jobb versenyző lett, egyszerűen csak kijött neki a lépés.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon kialakuló megannyi történetszál közül Valtteri Bottas idei feltámadása volt az egyik, amely nagyban foglalkoztatta a közvéleményt. A Mercedes finn pilótája azok után, hogy tavaly egyetlen futamot sem nyert csapattársa, Lewis Hamilton 11 győzelme ellenében, az idén mintha más mentalitásban vágott volna neki az idénynek, és amellett, hogy lehengerlő fölénnyel nyerte az első idei futamot, mindezt könyörtelen stílusban tette.

Sokan, köztük Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már arról beszéltek, hogy a Bottasra egészen fiatalon jellemző attitűdöt vélték felfedezni a finnél, és egyértelműen egy jobb verzióját látták a tavaly haloványan teljesítő versenyzőnek. Ezzel nem értett egyet az idén a német Sky Sports szakértőjeként dolgozó hatszoros futamgyőztes Ralf Schumaher, aki szerint Bottas nem lett más, egyszerűen csak volt egy erős versenye.

Bottas élete legjobb versenyét futotta Forrás: AFP/Peter Parks

Wolff felidézte, hogy milyen volt Bottas fiatalon, amikor a junior szériákban kegyelmet nem ismerve vadászta le az ellenfeleket, mondván most ugyanazt a pilótát látta, akit akkor megismert. „2008-ban kaptam egy hívást egy fiatal sráctól, aki találkozót kért tőlem. Bécsben esett a hó, ez a fiatal finn fickó pedig egy pulóverben érkezett kabát nélkül, és a tanácsomat kérte. Ez a fiatal fiú ezután a teljes szezont dominálta a Formula Renault Eurocup-ban, egy olyan évben, amelyben Jean-Éric Vergne, Daniel Ricciardo és Roberto Merhi ellen versenyzett, és szinte a teljes idényben ő volt elöl. Ezt a Valtteri Bottast láttam szombaton és vasárnap.

A tavalyi év végén fáradtan ment el, majd a 2008-ban látott fiatalemberként tért vissza."

A csapatfőnök úgy gondolja, hogy Bottas egyértelműen annak köszönheti az Ausztráliában aratott sikert, hogy a tél folyamán változtatott a hozzáállásán, és eldöntötte, hogy keményebb lesz.

„Mióta 15 évvel ezelőtt elkezdtem versenyzőkkel dolgozni, próbálom megérteni, hogy mi zajlik le az agyukban, de egyszerűen nem tudom. Az, hogy miként állt talpra abból, hogy leírták és nem tartották alkalmasnak a feladatra, és aratta az elmúlt évek egyik legdominánsabb győzelmét,

Számomra ez egy kisebb tündérmese is, ami arról szól, hogy ne hagyjuk másoknak, hogy megtörjenek minket, és higgyünk magunkban. A teljes hétvége során ezt mutatta meg, egyetlen egy edzés sem volt, ahol ne lett volna elég jó."

Tényleg más versenyző lett? Forrás: Picture-Alliance/AFP

A korábban a Jordannél, a Williamsnél és a Toyotánál versenyző Ralf Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccse

a látottak ellenére nem állt be a Bottast dicsőítők sorába, és nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy a finn nyerni tudott Melbourne-ben.

„Azt mondanám, hogy ez csak egy jól sikerült hétvége volt tőle, nem több, nem kevesebb, nem látnék bele ennél többet – mondta Schumacher a Sky podcastjában. – Az időmérőn megmutatta, hogy Hamilton szintjén van, a végén azonban így is elmaradt egy tizeddel, mert hibázott.

Schumacher ausztráliai teljesítményét nem vitatta el Bottastól, mondván Hamiltonnak egy 100 %-os autóval is nehéz lett volna őt legyőzni, abban azonban nem biztos, hogy a finn egy egész szezonon át képes lesz fenntartani ezt a magas színvonalat.

Ralf Schumacher nem dobta hanyatt magát attól, amit Bottastól látott Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP

„Bottasnak egyértelműen szüksége van arra, hogy jól teljesítsen, ez a tavalyi szezon után nem is kérdés.

Ezen a futamon nem igazán volt rajta nyomás, mert ő állt az élen. Lewis erőssége a konzisztenciája, a képessége, hogy a megfelelő időben legyen versenyképes. Kívánom Bottasnak, hogy ő is képes legyen erre, ugyanakkor nagyon meg lennék lepve, ha a tél során megtanulta volna mindezt, mert ez személyiségi kérdés is. Ezzel együtt erős versenyt futott, örülök neki."