Társoldalunk:

Alonso boldogan szállt ki a Dakar-Toyotából

2019.03.28. 13:50

A kétszeres F1-es világbajnok kétnapos teszten vett részt a Dakar-legenda, Giniel de Villiers pártfogásában. Lehet, hogy már éles bevetésre készül.

Követni is nehéz, hogy Fernando Alonso éppen milyen kalandba vágja a fejszéjét, miután ráunt az F1-es sikertelenségre.  Még a világbajnokság mezőnyének tagjaként elindult az Indy 500-on (az idén újabb próbát tesz), és megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt a Toyotával, majd visszavonulása után tesztelt NASCAR-autót, győzött a daytonai 24 órás versenyen és a terepralival is kacérkodik.

Alonso március 27-én és 28-án a Toyota Dakar-győztes tereprali-csapatánál tesztelte az 5 literes, V8-as motorral szerelt Hiluxot, mentora a 2009-es, Argentínában és Chilében megrendezett Dakar győztese, a dél-afrikai Giniel de Villiers volt. A spanyol pilóta korábban úgy vélte, nincs tehetsége a raliversenyekhez, de a daytonai győzelem után megváltozott a véleménye.  

Alonso nem szokott hozzá a dűnékhezForrás: Toyota Central Europe

„Azért jöttem Dél-Afrikába, hogy a Toyotának köszönhetően éljek a lehetőséggel, és kipróbáljam a Dakar-győztes autójukat. Az elmúlt néhány év során különböző szériák különböző autóit teszteltem, és ez remek alkalom, hogy kipróbáljak valami nagyon mást, mint amiket korábban vezettem. Kíváncsian ugrok autóba, feszült lesz!” – mondta még a teszt előtt.

A rutinos Dakar-versenyző, Giniel de Villiers méltatta Alonso felkészültségét. 

„Vezetni én nem tudom megtanítani őt, azt ő is nagyon jól tud – mondta a dél-afrikai pilóta. – Arról van szó csupán, hogy hozzá kell szoknia az autóhoz, a domborzathoz, rá kell éreznie a bukkanók kiismerésére, és a dűnék leküzdéséhez, mert erről nincs tapasztalata” – összegzett.  

Alonso jól érezte magát a kétnapos teszten, ami az F+1 bloginformációi szerint a vártnál korábban lezajlott, és egy komoly, 2020-as Dakar-program előfutára lehet, erről további részleteket itt olvashatnak. A spanyol pilóta hozzátette, újszerű élmény volt a számára, hogy „az autó nyilvánvalóan sokkal több megpróbáltatást kibír, mint amit megszoktam” és egyre magabiztosabbnak érezte magát. , jó móka volt – mondta az első etapja után. – Egyre magabiztosabb vagyok, de

A bukkanókról nehéz megállapítani, hogy mennyire magasak, és mekkora tempóval lehet átmenni rajtuk, de az autó jó érzetet ad vissza, jó az útfekvése, a balansz, a teljesítmény és a fékek is.”  

„Az első etap óta mindenképpen fejlődtem. A pálya is változik a Nap állása és a sóder miatt, a nyomvályúkhoz is mindig alkalmazkodni kell. Ez most nekem véget nem érő tanulást jelent, de örülök az élménynek. Az autó kiváló, semmi probléma nem volt vele, még úgy sem, hogy szerintem elég mostohán bánunk vele a bukkanókon, de ezt erre találták ki. Nagyon boldog vagyok” – mondta.     

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK