Vágólapra másolva!
Sokan örülnének neki, ha a tavalyi szezon végén a száguldó cirkusznak búcsút intő Fernando Alonso visszatérne a Forma-1-be, ő maga azonban továbbra sem tervezi ezt, bár az eshetőségét azért nem zárja ki.

Fernando Alonso a Bahreini Nagydíj utáni kedden először fog aktuális Forma-1-es autót vezetni azóta, hogy a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon búcsút intett a száguldó cirkusznak. A spanyol az idén minden bizonnyal nem versenyez a királykategóriában, helyette az Indianapolis 500-on és a sportautó-világbajnokságban (WEC) áll rajthoz, és alapvetően a visszatérésen sem gondolkozik, azt azonban nem zárta ki, hogy a jövőben még láthatjuk őt Forma-1-es futamon.

A bahreini futamot csak kívülről fogja követni, két nappal utána azonban már autóba ülhet Forrás: NurPhoto/Joan Valls

A kétszeres világbajnok tavalyi visszavonulása az F1-től azt jelentette, hogy a 2002-es szezon óta először nem tagja a mezőnynek. Bár ő maga azt hangoztatta, hogy így is teljesnek érzi a pályafutását, a távozás mögött sokkal inkább állhat az, hogy megelégelte a középmezőnyben kínlódást a McLarennel, és inkább a Triple Crown hajszolására kezdett koncentrálni, amelyhez már „csak" az Indy 500 hiányzik neki. A májusi legendás oválpályás viadalon a McLaren színeiben indul el, már csak emiatt is kapcsolatban maradt a wokingiakkal, most pedig a jövő héten sorra kerülő szezonközi teszten másfél napot

tesztelni is fogja az MCL34-est, elmondása szerint mindezt azonban nem azért teszi, hogy egy esetleges visszatéréshez tartsa formában magát.

„Ahogyan azt tavaly és a szezon előtti tesztek során Barcelonában is elmondtam, nem foglalkoztat a visszatérés gondolata – jelentette ki Bahreinben. – Amikor tavaly elbúcsúztam, az azért volt, mert úgy éreztem, hogy pályafutásomnak teljes ez a fejezete. Sokkal többet értem el az F1-ben, mint arról álmodtam, és nagyszerű lehetőségeim adódtak a Forma-1-en kívül arra, hogy olyasmit tegyek, amire még nem volt példa. Ezért hoztam meg a döntést a távozásról."

Legutóbb Abu-Dzabiban vezetett aktuális F1-es gépet Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Korábban Zak Brown, a McLaren ügyvezetője is kijelentette, hogy 2019-ben kizárólag Carlos Sainz-cal és Lando Norrisszal terveznek, Alonsónak tehát maximum akkor jutna ülés, ha három autót lehetne indítani a versenyeken, a spanyol a 2019 utáni időszakot figyelembe véve azonban nem zárta ki, hogy látjuk még a Forma-1-ben.

Jelenleg a közreműködése az F1-es csapat felé kimerül a tesztelésben, de azzal is inkább a Pirellinek fog segíteni, mivel az ő autóján nem végezhet majd módosításokat a csapat. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mostanáig sok mindenbe belefolytam, csak két napot voltam Barcelonában a teszten, az egyik napon Carlos [Sainz], a másikon Lando [Norris] végzett az első helyen, úgyhogy eddig nem rossz. Most lássuk az első versenyt. Ha tartjuk ezt az átlagot, akkor sok futamra el kell majd jönnöm" – viccelődött.

Lehet, hogy az idei Le Mans-i viadal lesz az utolsó versenye a WEC-ben Forrás: TOYOTA GAZOO Racing

A májusi Indy 500 mellett júniusban ismét rajthoz áll a Le Mans-i 24 óráson, azzal pedig befejezi a WEC szuperszezonját. Hogy ezután mihez kezd, azt még nem tudja. „Végig kell gondolnom, lesz rá időm az elkövetkező hónapokban. Jelenleg nem szeretnék túlságosan ezzel foglalkozni, mert az Indy 500 minden figyelmemet le fogja kötni. Az attól függ, hogy a nyár után mit fogok csinálni, hogy milyen lehetőségek adódnak, mire fogok koncentrálni.

A következő szezonnak 2020 júliusában lesz vége, úgyhogy az egy eléggé hosszú távú elköteleződés lenne. Végig kell gondolnom még ezt."