Vágólapra másolva!
Hiába birtokolják Sebastian Vettelék az előnyt végsebességben, Kínában a Mercedes egyelőre nemhogy állja a sarat, kicsit jobbnak is tűnik náluk, ráadásul a gumikopás is nekik kedvezhet. Nyitott kérdés, hogy megoldható lesz-e a futam egyetlen kerékcserével.

A humoros nyilatkozatoktól sosem visszariadó Red Bull-főnök, Christian Horner a legutóbbi verseny után azt mondta, a Ferrari garázsánál grapefruitillat érezhető. Észrevétele szó szerint és átvitt értelemben is felfogható úgy, hogy valami bűzlik, amivel arra utalt, hogy Bahreinben váratlanul visszatért riválisuk fölénye az egyenesekben, ezúttal rejtélyesebb formában. Először tavaly nyáron lehetett kijelenteni, hogy motorerőben valaki a Mercedes fölé kerekedett, és megint a Ferrarihoz kerülhetett a staféta.

Forma-1, Lewis Hamilton, aláírás, szurkolók
Forma-1, Max Verstappen
Forma-1, Kínai Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Kínai Nagydíj, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Kínai Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Kínai Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Kínai Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Kínai Nagydíj

Forma-1, George Russell, Williams Racing, Kínai Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Kínai Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Kínai Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Kínai Nagydíj
Forma-1, Mercedes szerelő, Kínai Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Kínai Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Kínai Nagydíj

Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Kínai Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Kínai Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Max Verstappen, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Kínai Nagydíj

Forma-1, Pirelli gumik, Kínai Nagydíj

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Kínai Nagydíj
Forma-1, Pirelli gumik, Kínai Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Kínai Nagydíj
Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, Kínai Nagydíj

Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Kínai Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Kínai Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Kínai Nagydíj

Többféle tipp kering a magyarázatról, de úgy néz ki, most nem a hibrid rendszerrel trükköztek (szabályos keretek között), és persze nem lankad a gyanú, miszerint az üzemanyaghoz kevernek valamilyen speciális adalékot, ami a fura szagot okozza a garázsban. A lényeg, hogy a sanghaji pálya 1,2 km-es egyenesében aranyat ér a magas végsebesség,

Sebastian Vettel a legjobb körében a végén 322 km/h-val száguldott az F1 app adatai szerint, míg Valtteri Bottas csak 315-tel.

A Kínai Nagydíj második edzésén mégis Bottas volt a leggyorsabb, egy hajszállal megelőzve Vettelt, tehát egyáltalán nem lefutott a csata. Sőt...

A versenyszimulációkból az alábbi tanulságokat lehet levonni:

Az egykörös tempóhoz hasonlóan a hosszú etapokon is szoros volt az állás a két csapat között, bár az ábrák kicsit csalókák. A lágy gumin az első 7 értékelhető kör alapján a Mercedes előnye nagyobbnak tűnhet a valóságosnál, ami Bottas kiugróan gyors első, 1:37-es eredményének köszönhető; nem tudni, a gumik hosszú távon hogyan tolerálnának ekkora terhelést a bokszból kijövet. A grafikonon is látható, hogy nem volt következetesen gyorsabb Vettelnél. A legelső kör nélkül gyakorlatilag egyforma lenne az átlaguk, és Lewis Hamilton állna a rangsor élén 1:39.369-cel.

Bottas, Hamilton, Vettel és Verstappen köridői a lágy gumis versenyszimuláción Forrás: Gerse József - GPhirek.hu

A címvédő ugyanakkor bevallottan küszködött. „Valtteri sokkal jobban érzi magát az autóban – mondta. – A tempónk adott, hogy az élen harcoljunk, csak meg kell találni a megfelelő beállításokat.” A Mercedes mindenesetre a vártnál talán jobb formát mutat. Újításokat is hoztak, frissítették az első szárny véglapját és az oldalsó légterelőket (bár ezt az FIA gyorsan elkaszálta). A pálya 22 miniszektorából Bottas főleg a lendületes ívekből álló középső harmadban dominált, ami alátámasztja, hogy

a Mercedesnek a kanyarokban kell megnyernie a csatát. Az egyenesek százméterein nem meglepő módon a Ferrari a jobb.

A gumikopás a Ferrarit aggaszthatja jobban, Vettel 10 kör alatt 2 mp-et lassult a lágy fajtán (hamarabb 1:40, illetve 1:41 fölé kerülve), míg Hamilton csak 1-et. Nem lényegtelen különbség. Ami a közepes keveréket illeti, azon a Mercedest a Red Bull-lal lehet összehasonlítani, és feltűnő, hogy bár eleinte Hamilton diktált erősebb tempót, később fordult a kocka, és érvényesült az RB15 kímélő tulajdonsága, Max Verstappen sokkal kiegyensúlyozottabb időket jegyzett.

Stroll több pilóta versenyszimulációja során is útban volt

A Red Bull pont erre építhet, állításuk szerint egy megingás nélkül a holland a táblázaton még közelebb férkőzött volna az első két helyezetthez, mint 2 tizedmásodperc. „Kérdőjelek mindig vannak, de szerintem magabiztosak lehetünk, már most is sokkal jobbnak tűnik az autó, ez ma is látszott” – nyilatkozta. Úgy látszik, ezúttal kisebb az esély rá, hogy eltévedjenek a beállítások dzsungelében. Hamilton azt mondta, a Ferrari mellett a Red Bull is közel van a tűzhöz.

Népszerűnek bizonyult, bizonyulhat a versenyen is a kemény gumitípus,

ilyet sokat idén még nem láttunk. Többek között Bottas és Vettel is feltette a második hosszú etapra az edzés eleji használat után, utóbbi nagyjából fél másodperccel volt gyorsabb. A sok gyors kanyar kicsinálja a bal első abroncsot, hosszú etap esetén ezért lehet szükség a kemény keverékre a közepes helyett, ez azonban körönként 0,7 mp-es hátrányt jelenthet. A lágy és a közepes deltája a vártnál nagyobb, 1,1 mp.

A csapatok körátlagai a lágy gumis versenyszimuláción, az első 7 értékelhető kör és a jobb átlagot elérő pilóta alapján. A Williams esetében 3 kör Forrás: Gerse József - GPhirek.hu

Jelenleg bizonytalanság övezi, hogy az 56 körös táv teljesíthető-e egyetlen kerékcserével. A Pirelli „érdekes” stratégiai opciókra lát esélyt a delták alapján, de Mario Isola azt mondta, a relatíve meleg aszfalthőmérséklet segítheti az egyszeri kiállást, mert az a megfelelő tartományban tartja a gumik hőfokát. „Alig láttunk szemcsésedést” – közölte. Néhány fokkal hűvösebb időben már több lenne a gond.

Bottas megemlítette, hogy az előrejelzés szerint a szélirány meg fog fordulni a következő napokban, aminek következményei Bahreinhez hasonlóan kiszámíthatatlanok lehetnek. Tehát az elégedettebb pilóták sem várhatják tétlenül a folytatást.