Vágólapra másolva!
Az 1992-es Williams rémisztő fölényét idézi a Mercedes idei szezonkezdete, azonban Ross Brawn, az F1 sportért felelős ügyvezetője nem számít arra, hogy Nigel Mansell diadalmenetéhez hasonlóan alakul a mostani idény.

A várakozásokkal ellentétben a Mercedes három kettősgyőzelemmel kezdte a Forma-1 idei szezonját, ami nem csupán a csapat és a pilótáik már most tetemes pontelőnye miatt kedvezőtlen a pártatlan érdeklődőknek, hanem azért is meghökkentő eredmény, mert ilyen az 1992-es szezon óta először fordul elő.

Emlékezetes, hogy az akkori, 16 futamos szezon során a forradalmi újdonságnak számító aktív felfüggesztésű Williams-Renault-val a brit Nigel Mansell már a 11. forduló, a Magyar Nagydíj után világbajnoknak tekinthette magát.

Három kettősgyőzelemmel kezdtek a Mercedesek Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Mansell akkori fölénye azonban (egyelőre) még a Mercedes mostani formájánál is nyomasztóbb volt. Az első 5 futamon megállíthatatlannak bizonyult, és az első 11 versenyből nyolcat nyert meg. Ross Brawn, az F1 sportért felelős ügyvezetője reméli, hogy az idei szezon nem emlékeztet majd Mansell, Riccardo Patrese és a Williams diadalmenetére.

- vélte Brawn. - Lewis Hamilton és Valtteri Bottas három kettősgyőzelme annak köszönhető, hogy a csapatuk tökéletesen működik, kiváló a technikai csomagjuk, de azt is ki kell emelni, hogy erősebbek az ellenfeleik, mint a Williams esetében '92-ben" - összegzett a veterán szakember, aki akkoriban már Michael Schumacher oldalán, a Benetton-csapatnál dolgozott.

Mansellnek nem volt ellenfele 1992-ben, de csapattársa, Patrese is sikeres volt Forrás: Williams F1

A brit bízik abban, hogy a Ferrari meg tudja majd ismételni a Bahreinben mutatott formáját, és a Red Bull is képes lesz Max Verstappennel győzelmekért harcolni. „Bahreinben a Ferrari uralta az időmérő edzést, és ha nem lett volna technikai gond, akkor a csapat Charles Leclerc révén nagyszerű győzelmet szerzett volna. Az inga azonban Kínában a Mercedes felé fordult - emlékeztetett. - A Red Bull, különösen Max Verstappennel készen áll arra, hogy lecsapjon, máris bebizonyították, hogy jó eredmények várhatók tőlük, miután Hondára váltottak."

Bevált a bónuszpont

A Ferrari korábbi technikai igazgatója arra is kitért, hogy szerinte kiváló ötlet volt bevezetni a leggyorsabb körért járó pontot, ugyanis már most is érződik ennek a hatása. Az idei szezon kezdetétől a verseny leggyorsabb körét teljesítő pilótát egy bónuszponttal jutalmazzák, amennyiben a legjobb 10 helyezett között ér célba. Az első három futamon három csapat három különböző pilótája kapta meg a pontot.

Kínában a szabály bizonyos szempontból kiválóan működött, ugyanis Pierre Gasly a verseny utolsó köreiben friss, lágy abroncsot kapott, és sikerült megfutnia a leggyorsabb kört, ezzel pedig elvette az egy plusz pontot Sebastian Vetteltől, aki addig a leggyorsabb kör birtokosa volt.

E fejlemény valóban adott témát az utolsó körökre is, de a szabály ellenzőinek is adott muníciót: többen kifogásolták, hogy Gasly azzal kapott lehetőséget egy pozícióvesztés nélküli kerékcserére, hogy az élcsoport leglassabb pilótája volt.