Társoldalunk:

Prost: Az élcsapatok elérhetetlenek a Renault számára

2019.04.21. 14:55

Alain Prost bízik abban, hogy a szezon előrehaladtával a Renault képes lesz magasabb fokozatba kapcsolni mind a teljesítmény, mind a megbízhatóság terén. A francia ugyanakkor elismeri, hogy szinte lehetetlen küldetés a Renault számára a vezető három versenyistálló elérése.

A Renault célja jelenleg nem az, hogy az élre törjön, hanem az, hogy csökkentse a lemaradását a mezőnyt vezető versenyistállókkal szemben, vélte Alain Prost, a csapat tanácsadója. A francia gyártó 2016-tól működtet ismét gyári csapatot az F1-ben, az idei szezonra az anyacég még a költségvetést is megemelte, de a csapat továbbra sem tudott még a középmezőny legjobbjává sem válni.  

„Őszintének kell lennünk, a vezető három csapat elérhetetlen számunkra – mondta Prost a Canal Plus-nek. - Csak arra tudunk törekedni, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk. Folyamatosan fejlesztenünk kell, de a megbízhatóságon is dolgozni kell. Úgy vélem, hogy lesz még egy-két versenyünk, amelyek nehezebbnek ígérkeznek, de utána mindennek jobban kell működnie."

Ricciardo a Kínai Nagydíjon a hetedik helyen ért célba, amivel hat pontot gyűjtöttForrás: AFP/Greg Baker

A korábbi négyszeres világbajnok úgy véli, hogy a különbséget a Renault és a három élcsapat között az okozza, hogy az ellenfelek sokkal nagyobb költségvetésből dolgozhatnak. Azt is sajnálja, hogy a szabálykönyv megköti a mérnökök kezét, így szerinte nehéz megvalósítani a mérnöki fantázia szüleményeit.

„Jóval nagyobb forrásokkal rendelkeznek, nagyobb a személyzetük is, így nekünk ravaszabbnak kell lennünk, de az is igaz, hogy a jelenlegi szabályzat nem igazán támogatja a leleményességet. Fejlesztettük az autónkat, de a többiek is ezt tették, sőt talán még többet javultak, mint mi. Tudjuk, hogy magasabb fokozatba kell kapcsolni."

Sok dolog van készülőben nálunk, meglátjuk, hogy sikerül-e a különbséget lefaragni. Nincs nagy probléma a saját programunkkal, kissé a teljesítmény hiányzik, inkább a megbízhatósággal [voltak nagyobb gondok] a szezon elején. A motorteljesítményt illetően, el kell árulnom, hogy egyáltalán nem vagyunk olyan rosszak."

Hülkenberg is a megbízhatóságon javítana

A csapat német versenyzője, Nico Hülkenberg egyáltalán nem elégedett a szezon eddigi alakulásával, ugyanis úgy véli, hogy sok pontot dob el a Renault a megbízhatósági gondok miatt, holott a teljesítmény megengedné, hogy szorgalmasan gyűjtögessék a pontokat.

„Nem igazán jó hírek ezek, meg kell oldanunk a problémákat, mert a [megbízhatóság] eredményeket, tapasztalatokat és pontokat rabol el tőlünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy sok dolgunk van, és mielőbb meg kell oldani a problémákat" – nyilatkozta a német a Racer.com-nak.

A csapat új pilótája, Daniel Ricciardo arra számított érkezése előtt, hogy sok tapasztalatot át tud majd menteni a Red Bulltól. A hétszeres futamgyőztesnek azonban már a téli tesztek után be kellett látnia, hogy a franciák autóját sok területen teljesen máshogy kell kezelni, így csiszolnia kell a vezetési stílusán.

Bahreinben mind a két Renault kiesett az erőforrás meghibásodása miattForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Az igazán nehéz dolog az, hogy rengeteg dolgot menthetnék át a Red Bulltól magammal, de sok mindent el kell felejtenem, mert ez egy teljesen más autó, és máshogy kell megszelídíteni – idézi Ricciardót a Crash.net. – A tesztelés során és Melbourne-ben is túlvezettem a kocsit, ami a módszerem volt a Red Bullnál. Magas kanyarbejárati sebességet alkalmaztam, és a kocsinak jó volt a hátulja. Ugyanakkor most másképp kell a dolgokat megközelíteni."

Az ausztrál úgy véli, hogy a féktávokon kell a legtöbbet fejlődnie.

Ez az a terület, amelyen korábban kifejezetten erős volt, gyakran az utolsó pillanatban kötelezte el magát egy előzés mellett úgy, hogy ellenfeleit meglepte egy-egy késői fékezéssel. A Renault-jával azonban nem érzi magát elég magabiztosnak jelenleg.

„Talán nem vagyok olyan magabiztos a fékezések során, mint tavaly, de majd javulni fog még ez is. Számomra ez határon van jelenleg. Észrevettem, hogy blokkolom a kereket időnként, amely tavaly nem volt jellemző. Megpróbálom a határokat megtalálni, talán kissé alakítanom is kell a stílusomon. Még mindig azt szeretném, hogy féljenek tőlem az ellenfelek."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK