Társoldalunk:

Hamilton szerint egykori mérnöke segíti Bottast a felzárkózásban

2019.05.10. 13:17

A világbajnoki címvédő stábjából érkezett Valtteri Bottas idei versenymérnöke, Lewis Hamilton úgy gondolja, ez is segít a csapattársnak a felzárkózásban.

A vártnál jobb szerepléssel, két győzelemmel és egy leggyorsabb körrel kezdte a szezont Valtteri Bottas, így csapattársát, Lewis Hamiltont is megelőzve egyelőre vezeti a bajnoki pontversenyt. Bottas tavaly is jól kezdte a szezont, Hamilton viszont a későbbiek során teljesen felőrölte őt, idén viszont mintha egy másik ember tért volna vissza a 77-es számú Mercedesszel.

Ennek az egyik magyarázata, hogy az átalakított súlyhatároknak köszönhetően a finn pilóta sokkal jobb fizikai állapotban van, mentálisan is felszívta magát a szezon előtt, és Hamilton elárulta, szerinte az is segíti a csapattársát, hogy új versenymérnökkel dolgozhat az idén. Bottas (és korábban Nico Rosberg) egykori mérnöke, Tony Ross a Mercedes csapatát készíti elő a Formula E-ben.

Bottas az idén harciasabb és versenyképesebb a korábbiaknálForrás: AFP/Lluis Gene

Bottas oldalán az idei szezontól Riccardo Musconi dolgozik, aki eddig Hamilton teljesítménymérnöke volt, vagyis Peter Bonnington versenymérnök közvetlen munkatársa. „Ez némi erősítés nála, és sokat tanul belőle – utalt Bottasra a brit pilóta. – Erre számítottam, ez is hozzájárul az általa tett előrelépéshez” – vélte.

Miközben Bottas oldalán erősödött a csapat, Hamiltonnak új munkatárssal is meg kell barátkoznia, de szerinte jól mennek a dolgok. 

„Nagyon jól dolgozunk együtt, de kell egy kis idő, amíg a kapcsolatok kialakulnak az emberek között, majd kiteljesednek. Ilyenkor bármit is változtatunk, az nem lesz olyan erős, mint amit korábban már hat éve építettünk, de kezdünk visszaerősödni. Még csak négy közös versenyen vagyunk túl, úgyhogy csak figyeljenek!”

Hamilton is új munkatársat kapottForrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Nem ez az első alkalom, hogy a Mercedesnél alaposan átalakítják a háttérstábot, Hamilton 2016-ban igen rossz néven vette, hogy több munkatársát is átirányították Rosberghez. Ezt Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke akkor azzal magyarázta, hogy a rotáció révén megelőzhető a kiégés és a klikkesedés, de a brit pilóta láthatóan nehezen békélt meg a helyzettel.  

Hamilton hozzátette, Bottas új mérnöke a beállítások terén és a hozzáállásával is segíti a finn pilóta munkáját, és úgy vélte, „mindenképpen a helyes irányba indult el.”

A finn pilóta az ESPN-nek megerősítette, hogy „teljesen új” mérnöki stábbal dolgozik, és az új munkatársai valóban új ötleteket adnak neki. „Nagyon jól indultak a dolgok. Sokat tanultunk együtt, és egyre jobbak leszünk. Eddig minden rendben van” – mondta a finn pilóta, akit sokan már Hamilton idei világbajnoki kihívójaként kezelnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK