Vágólapra másolva!
A Monacói Nagydíj a várakozások szerint nem lesz sétagalopp a Ferrarinak, amely a barcelonai teszten rájött, hogy jelenlegi autójával mennyire nehéz munkára fognia a gumikat, amelyek viselkedését nem igazán érti. Sebastian Vettel azonban még így is optimistán várja a versenyt a hercegségben.

A Ferrari a Spanyol Nagydíjon jókora vereséget szenvedett a Mercedestől, szinte a barcelonai pálya összes kanyarjában alulmaradt az Esütnyilakkal szemben, különösen pedig a leglassabb, hármas szektorban szenvedett. Ez, és a korábbi versenyeken szintén a lassabb fordulókban mutatott gyengélkedés nem sok jót vetített előre a Scuderiának Monacóra. A Red Bull tanácsadója szerint például egyenesen a 6-7. helyért fognak küzdeni a vörös autók, Sebastian Vettel és Mattia Binotto azonban nem írta le előre a szezon hatodik versenyét, előbbi például kifejezetten optimista. A csapat gondjai persze azért nem oldódtak meg, a barcelonai teszten viszont több dologra is rájöttek.

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Franz Tost, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Nico Hülkenberg, Renault

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Racing Point

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Alex Albon, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, George Russell, Williams

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Toro Rosso, Niki Lauda

A Ferrarinak az idei szezonban a legnagyobb gondot az aerodinamika jelenti, az SF90 egyszerűen nem termel elég leszorítóerőt. Vettel és Charles Leclerc is azt nyilatkozta szerdán Monacóban, hogy továbbra is a problémák feltérképezése zajlik, lépésről lépésre haladnak, a kétnapos barcelonai tesztet is erre használták fel.

– mondta Vettel. – Természetesen a kicsit több rendelkezésre álló idő alatt kipróbáltunk különböző beállításokat és hasonlók, úgy érzem, egy kis előrelépést is elértünk, összességében azonban elég nagy volt a különbség [a Mercedeshez képest.]"

Mattia Binotto elárulta, hogy a teszten a gumik megértésére fókuszáltak,

a Pirelli idei abroncsaival a jelek szerint ugyanis rosszabbul boldogulnak, mint közvetlen riválisaik.

„A múlt heti barcelonai teszt és a Maranellóban elvégzett elemzések megerősítették, hogy az idei gumik – amelyek nagyon mások a 2018-asokhoz képest – mennyire más mechanikai és aerodinamikai beállításokat követelnek meg ahhoz, hogy rendesen működjenek – mondta a csapatfőnök. – Maranellóban már dolgozunk új koncepciók kiértékelésén, valamint már Monacóba is hoztunk újításokat."

A barcelonai teszt több dologra választ adott Forrás: credit: @Scuderia Ferrari Press Office/@Foto Colombo Images

Hogy ezek mennyit javítanak a helyzeten, egyelőre nem tudni, ahogyan Vettel szavai alapján

még abban sem biztosak, hogy nem az elrontott aerodinamikai koncepció hozta őket nehéz helyzetbe a gumik terén.

„A gumik változtak az idei évre, úgy tűnik, hogy mi jobban szenvedünk, mint mások. Hogy őszinte legyek, a gumik nagyon érzékenyek, hihetetlenül nehéz megérteni őket. Szerintem különböző dolgok kombinációjáról van szó.

Az abroncsok működési tartománya sajnos nagyon keskeny, nagyon nehéz beletalálni, néha ezért egy pilótánál is nagy különbségek mutatkoznak, vagy egy csapaton belül is lehet ez a helyzet, amit néha nehéz megérteni."

Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Franz Tost, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Alex Albon, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, George Russell, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Toro Rosso, Niki Lauda
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Franz Tost, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Alex Albon, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, George Russell, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Toro Rosso, Niki Lauda
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Danyiil Kvjat, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Franz Tost, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Pierre Gasly, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Alex Albon, Toro Rosso
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, George Russell, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Red Bull Energy Station
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Robert Kubica, Williams
Forma-1, Monacói Nagydíj, csütörtök, Toro Rosso, Niki Lauda

Az eddigi versenyek alapján Monaco tehát nem a Ferrari vadászterülete lesz, még a Red Bull is beelőzheti őket, Vettel azonban egyelőre optimista. „Nehéz jóslatokba bocsátkozni, mert egy különleges, nagyon más helyszín ez.

és várom, hogy a pályán legyek."

Binotto is a pálya eltérő karakterisztikájára hívta fel a figyelmet, ami akár váratlan fordulatokhoz is vezethet. „Ez egy nagyon másfajta verseny, a pálya karakterisztikája, amelyik összekuszálhatja az erőviszonyokat, ezen a hétvégén még jobban megteheti ezt. Mint általában, az időmérő nagyon fontos lesz, mivel szinte lehetetlen előzni."