Vágólapra másolva!
Louis C. Camilleri, a Ferrari ügyvezető igazgatója úgy érezte, hogy nyilvánosan is elnézést kell kérjen a Monacói Nagydíjon a csapat által cserbenhagyott Charles Leclerc-től, ilyen gesztusra pedig nem számíthat lépten-nyomon a vörösök egyik aktuális pilótája sem. Mattia Binotto csapatfőnök eközben Kanadára tekintett előre, az egyenesekkel tűzdelt pályán is a Mercedest tartja favoritnak.

Nem sokszor fordul elő, hogy a Ferrari felsővezetése nyilvánosan kérjen bocsánatot a Scuderia bármelyik pilótájától, a vörösök monacói baklövése után azonban ez is megesett, Louis Camilleri ügyvezető igazgató ugyanis szükségét érezte, hogy a sajtóban kövesse meg az istálló stratégiai hibája miatt már az időmérő edzés első szakaszában kieső Charles Leclerc-t. Az olasz-amerikai üzletember félreérthetetlen utalást tett arra, hogy több ilyen hiba nem nagyon fér bele a maranellóiak eddig katasztrofálisan alakuló idei szezonjába.

Leclerc-nek rémálomszerűen alakult a hazai versenye Forrás: AFP/Yann Coatsaliou

Monacóban minden a rajtpozícióról szól, aki az időmérőn hátrányba kerül, az jó eséllyel keresztet vethet a versenyére is. Ezért is volt különösen súlyos az a hiba, amit a csapat elkövetett a Q1-ben, amikor nem küldte ki másodszor Leclerc-t, a monacói pilóta így nem tudott javítani, és végül csak a 15. belyről rajtolhatott, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nagy igyekezetében összetörte az autót és kiesett. Leclerc az időmérő után igencsak feldúlt volt, magyarázatot várt az istállótól,

Mattia Binotto csapatfőnök pedig ezután kerek-perec elismerte, hogy ezt bizony ők szúrták el.

Nem állt azonban itt meg a Ferrari, a csapatfőnök után ugyanis az ügyvezető igazgató is szükségét érezte annak, hogy elnézést kérjen Leclerc-től.

– nyilatkozta Camilleri a Sky Italiának. – Sajnos az ilyen dolgok megtörténnek, a fontos azonban az, hogy ne kövessük el kétszer ugyanazt a hibát. A csapat hibázott, rájöttünk, hogy mi az, ami nem működött. Most el kell ezt felejtenünk és arra kell koncentrálnunk, hogy csökkentsük a távolságot a Mercedeshez képest."

Camilleri bocsánatot kért Leclerc-től a csapat nevében Forrás: CR2/Calloalbanese

A távolság csökkentése korántsem ígérkezik könnyű feladatnak, a Ferrari továbbra sem tudja megfelelően működésre bírni az abroncsokat, valamint leszorítóerőben is elmarad a Mercedestől. Eddig egy helyszínen, Bahreinben voltak gyorsabbak az Ezüstnyilaknál, ez alapján pedig akár a soron következő Kanadai Nagydíjon is erősek lehetnek, a montréali pálya is bővelkedik ugyanis az egyenesekben.

Mattia Binotto ennek ellenére nem túlságosan optimista, ugyanakkor nem is érzi úgy, hogy Kanada lenne az utolsó sanszuk a felzárkózásra.

„Nem hinném, hogy a kanadai lesz a szezon utolsó futama. Versenyről versenyre kell fejlődnünk. Vannak Maranellóban megkezdett intézkedéseink arra, hogy orvosoljuk az elmúlt versenyeken látott gondokat.

Ugyanakkor nyilvánvalóan más típusú pályáról van szó, más a vonalvezetés, más a gumikeverék, mások a beállítások. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy a lehető legjobban felkészülünk a szimulátorban, a beállításokkal. Mint mondtam, nem ez az utolsó verseny az idén."

Jobban szerepelhetnek, mint Barcelonában, de Binotto így sem vár csodát Forrás: NurPhoto/Mikel Trigueros/Urbanandsport

A pálya karakterisztikája miatt az egyenesekben legyőzhetetlen SF90 minden bizonnyal ezt az erősségét kamatoztatni tudja majd, Binotto szerint ez azonban nem feltétlenül lesz elég a Mercedes ellen. „Nagyon nehéz előre megmondani, [hogy közelebb kerülhetünk-e.]

úgyhogy szerintem továbbra is nekik kellene elöl lenniük, ugyanakkor a különbség talán kisebb lesz. Ha bármilyen lehetőség adódik, készek leszünk lecsapni rá."