Társoldalunk:

Két kérdéses esetet is megúszott a Mercedes Kanadában

2019.06.11. 15:25

Sebastian Vettel megbüntetése miatt kisebb figyelem fordult két esetre, amelyek egyike is elég lett volna ahhoz, hogy végül ne Lewis Hamiltont hirdessék ki győztesként.

A Kanadai Nagydíj leginkább meghatározó pillanata az volt, amikor a sportfelügyelők megbüntették az élen haladó Sebastian Vettelt, ezzel lényegében Lewis Hamiltonnak adták a futamgyőzelmet. A Mercedesnél viszont a leintés után még három óráig nyugtalanok lehettek, mert az FIA vizsgálni kezdte Hamilton autóját.

A vizsgálat oka, hogy brit pilóta autójában az időmérő után ki kellett cserélni a hidraulikus rendszert, de a csapat nem tudott ugyanolyan cserealkatrészeket beszerelni a világbajnoki címvédő Mercedesébe. Ilyen esetben a legtöbbször bokszutcai rajtot írnak elő az érintett pilóta számára, a futam után pedig a kizárás fenyegeti őt.

Hamilton is majdnem bajba kerültForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Az FIA végül azt közölte, hogy a Mercedes megfelelt a 2019-es sportszabályzat 34.2-es pontjának, ami egyebek mellett részletezi, hogy „egyértelműsíteni kell, hogy bármilyen cserealkatrésznek hasonlónak kell lennie az eredetihez a formaterv, tömeg, tehetetlenség és funkció terén.” Az Auto Motor und Sport úgy tudja,

bár a két alkatrész nem volt egyforma, az FIA nem tudta bizonyítani, hogy azok jelentősen eltérnek egymástól.

A műszaki problémához kapcsolódik, hogy Hamiltonnak problémája volt a felvezető kör során is, a kuplung miatt nehezen tudott elindulni a rajtrácsról, a lefulladásgátló is működésbe lépett. A brit pilóta kétszer is jelezte a gondot mérnökének, aki a nyilvánosságra hozott felvétel szerint annyit mondott, hogy „nem Lewis, nincs semmi baj.”

Ez elsőre nem tűnik kirívó esetnek, de egy 2017-es technikai direktíva bizonyos üzeneteket megtilt a versenymérnök részéről a pilóta felé, és a szaklap által megkérdezett Alan Permane elárulta: „Úgy gondoljuk, hogy a Hamiltonnak adott válasz beleesik ebbe” – mondta a Renault operatív igazgatója.

A Renault végül nem erőltette az ügyet, de a szabály egy szigorúbb változata miatt Nico Rosberget 10 másodperces büntetéssel sújtották a 2016-os Brit Nagydíjon, ami ezúttal Hamiltont is megfoszthatta volna a megörökölt győzelemtől.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK