Vágólapra másolva!
Az Osztrák Nagydíj sajtótájékoztatóin sokan várták, hogy Charles Leclerc és Sebastian Vettel mond valami biztatót a Mercedes fölénye ellenére, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy a Ferrarinál tudják, mihez kezdjenek.

A lehengerlő szezonkezdet, és az idén zsinórban 8 (a tavalyi futamokkal együtt már 10) Mercedes-győzelem után a versenynaptár egyik erőpályája jön, ahol az idei helyzetet látva a Ferrarinak lenne esélye arra, hogy megszorítsák az eddig mindent megnyerő Ezüstnyilakat, de a Scuderia egyik pilótája sem tűnt optimistának az Osztrák Nagydíj csütörtöki napján.

A Ferrari sajtóbeszélgetésén lépni sem lehetett, pedig a ponttáblázatot elnézve igencsak leosztottak a lapok mezőnyben. A Mercedes 140 pontos előnnyel vezet úgy, hogy a tavalyi, kettős kiesést hozó verseny óta a 21 futamból 14-et Lewis Hamilton nyert meg, míg Sebastian Vettel csak kettőt. A német pilóta az idén 76 pont lemaradást halmozott fel 8 futam alatt.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren

Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj

„Nem nézek hátra, csak előre, a csapatunk erős, és tudom, hogy sok ötletünk van és sok fejlesztés jön még az autónkhoz – nyilatkozta Vettel Spielbergben. – Azt, hogy fordíthatunk-e, nem tudom, nem vagyok hülye, én is látom, hogy fogy az idő, a Mercedes előnye nem segít, de ahogy mondtam, előre tekintek. Kezdésnek ismét lesznek új alkatrészek, amiket pénteken kipróbálunk.”

Vettel kijelentette, az nem foglalkoztatja, hogy a pályafutása jelenlegi szakaszában keményebben kell-e dolgoznia az eredményekért, csak a feladatára koncentrál, amit próbál a lehető legjobban elvégezni.

A négyszeres világbajnokkal kapcsolatban már a szezon elején felröppent, hogy az idei év végén elhagyhatja a Forma-1-et, és erre a Kanadai Nagydíjon történt felháborodása, valamint házasságkötése is ráerősített. Vettelt a Ferrari motorhome-jában megpróbálták tetemre hívni az állítólagos visszavonulásával kapcsolatban, de hárította a kérdést.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj

„Ha az összes spekulációra reagálnék, akkor sokkal tovább ülnék itt, mint szeretnék! Itt vagyok, imádok versenyezni, az autókat nagyon élvezetes vezetni, igen gyorsak, a valaha volt leggyorsabbak. Vannak dolgok, amelyek lehetnének jobbak is, de ezek sajnos nem rajtam múlnak – utalt a szabályokra. – Itt vagyok, amennyire én tudom, itt leszek jövőre is.”

Erre szükség is lehet, mert Vettel egy későbbi kérdésre elismerte, „ha tudnánk, mit tegyünk, már sok-sok versennyel ezelőtt megtettük volna.”

Arra a felvetésre, hogy a Ferrarinak és általában a Forma-1-nek segítene-e, ha visszahoznák a tavalyi gumispecifikációt a német pilóta azt felelte, erre csak akkor tudna válaszolni, ha kipróbálná, mert a tavalyi gumikkal nem vezette még az idei autót.

Szárnytörésre is készülnek

Csütörtökön délután a Red Bullhoz hasonlóan a Ferrari szerelői is sokáig gyakorolták az orrkúp, és vele az első szárny cseréjét, számítva egy esetleges balesetre, ami ezen a pályán a szűkülő, olykor 90 foknál is nagyobb szögű kanyarokkal nem kizárható. A galiba elkerülését segítheti, ha Charles Leclerc tudja tartani a Franciaországban mutatott időmérős formáját.

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Martin Sonka, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Eurofighter Typhoon, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Riccardo Adami, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Mercedes logo, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Mercedes-AMG GT R Safety Car
Forma-1, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Max Verstappen, Alex Albon, Kevin Magnussen, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Sergio Pérez, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Niki Lauda, Scuderia Ferrari 312T
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Max Verstappen szurkolója, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Niki Lauda McLaren
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, kormány
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkoló,
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj szurkolók, Red Bull kerékcsere
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Pirelli gumi, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj

„Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a különbség elég nagy és igen nehéz lesz felzárkózni, de nem fogjuk feladni egészen addig, amíg matematikailag nem válik lehetetlenné a helyzet. Mindent beleadunk, de a különbség tényleg nagy” – összegzett a monacói pilóta az FIA csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Ferrari alaposan kikapott a Mercedestől a múltheti Francia Nagydíjon, még akkor is, ha Valtteri Bottasnak gondjai akadtak a gumikkal a verseny utolsó szakaszában. Leclerc is megjegyezte, hogy a Mercedes tempóját kifejezetten a versenyen találta „hihetetlennek”, és elismerte: „A magunk dolgával foglalkozunk, próbáljuk a lehető legjobb munkát végezni, de

Pályafutása második dobogós helye után azonban lendülettel érkezett Ausztriába, szerinte a múltheti futam vége megmutatta, hogy „minden lehetséges” a Mercedes elleni küzdelemben, „de ha nincs semmi gondjuk, akkor nehezünkre esik felvenni velük a versenyt.” Hozzátette: „Az én szempontomból [a franciaországi] jó hétvége volt néhány alkalom után, amikor egy kissé küszködtem, úgyhogy ez jó volt, és most folytatnunk kell a munkát.”