McLaren: Most már megérdemeljük a 4. helyet

Forma-1, Lando Norris, Sebastian Vettel, Osztrák Nagydíj
SPIELBERG, AUSTRIA - JUNE 30: Lando Norris of Great Britain / McLaren F1 Team ind front of Sebastian Vettel of Germany / Scuderia Ferrari at the F1 Grand Prix of Austria at Red Bull Ring on June 30, 2019 in Spielberg, Austria. (Photo by Johannes Schedl/SEPA.Media /Getty Images)
Vágólapra másolva!
Még Andreas Seidl is meglepődött a McLaren idei formáján, de a német szakember nem hagyja, hogy a wokingi istálló leeresszen.

Az idei F1-es szezon egyik meglepetése eddig a McLaren, ami egyre nagyobb előnnyel őrzi a konstruktőri világbajnokság 4. helyét, és fiatal pilótapárosuk, Carlos Sainz és Lando Norris révén gyakran ér el említésre méltó eredményeket.

A turbókorszak kezdete óta ez az első szezon, amikor a McLaren érdemben javulni kezdett, 2014-től először Mercedes erőforrásokkal maradtak le az ellenfeleiktől, majd a Honda bukdácsolása miatt csúsztak a mezőny végére, de tavaly, Renault-motorokkal sem mentek semmire, ezért teljesen átszervezték a csapat menedzsmentjét és távozott a két pilótájuk is.

A McLaren a Ferrarival még nem versenyezhet, de javul a teljesítményük Forrás: Getty Images/2019 Johannes Schedl/Johannes Schedl

Fernando Alonso lényegében visszavonult a Forma-1-től, Stoffel Vandoorne-t pedig menesztették, ő a Mercedes kötelékében, a Formula E mezőnyében folytatja a pályafutását. Sainz és Norris kezében aztán egyre jobban szerepel a csapat, ami még a nemrég kinevezett csapatfőnököt, Andreas Seidlt is meglepi.

Seidl leszögezte, hogy az idei szezon során tovább akarják fejleszteni az autót, és megtartani a 4. helyet, de nem megy biztosra, mert a középmezőnyben „egy versenytáv alatt szinte semmi a különbség, ezért fontos, hogy ne bízzuk el magunkat, és foglalkozzunk az autó még mindig meglévő gyengeségeivel.”

„A Paul Ricard előtti időszak kapcsán őszintének kell lennünk. Nem a miénk volt a leggyorsabb autó. Az 5-7. leggyorsabb között volt, és azért voltunk a 4. helyen, mert jobb volt a megbízhatóságunk, a kerékcseréink, a stratégáink vagy jobban ráéreztünk a gumikra” – tette hozzá.