Társoldalunk:

Zűrzavar a Haas és a főszponzora között a Brit Nagydíj előtt

2019.07.11. 09:45

A Rich Energy a Twitteren bejelentette, a csapat gyenge ausztriai eredményére hivatkozva felbontotta a szerződését a Haas istállóval, de a csapat és a befektetők is tagadják ezt.

Véget érhet a Rich Energy nevű energiaital márka és a Haas F1-es csapatának együttműködése, miután az istálló főszponzora a Twitteren bejelentette, hogy felbontották a szerződést. A felek az idei szezontól kezdtek együttműködni, a csapatot azt sem zavarta, hogy a cég háttere már korábban is kétes volt, mivel Günther Steiner csapatfőnök szerint a szerződést bankgaranciával kötötték meg.

„Ma a Rich Energy felbontotta a szerződést a Haas F1-es csapatával a gyenge teljesítmény miatt. Az a célkitűzésünk, hogy legyőzzük a Red Bullt, és tűrhetetlen, hogy Ausztriában a Williams mögött voltunk. Az F1-ben zajló politikai ügyek és a politikailag korrekt hozzáállás is gátolja az üzletmenetünket. Minden jót kívánunk a csapatnak.”

Vége az együttműködésnek?Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A márka először tavaly tűnt fel a Forma-1 környékén, a sajátos megjelenése mellett William Storey, a cég ügyvezetője eleinte azzal keltette fel az érdeklődést, hogy állítása szerint vételi ajánlatot tett a végül csődbe jutó Force Indiára, és a csődeljárás után sem mondtak le arról, hogy az F1-ben szerepeljenek. A Williams is szerette volna megnyerni a céget, ami végül a Haas főszponzora lett.

Az átláthatatlan pénzügyi és adminisztratív háttérrel rendelkező vállalat kapcsán az F1-es közvélemény sokáig azt is vitatta, hogy termékük, az energiaital egyáltalán létezik. 

A cég ráadásul a logója kapcsán pert vesztett a Whyte Bikes nevű bicikligyártóval szemben, ezért kénytelen volt levetetni a cégért a Haas autóiról, miközben olyan vehemensen képviselték a saját álláspontjukon, hogy a Twitteren még egy paródiafiók is indult a márka kapcsán, ahol „úgy viselkednek, mint tisztességes szakemberek.”

Az agancsos logót már levetette a bíróságForrás: AFP/Alexander Nemenov

A Whyte Bikes elleni perben a Reuters tudósítása szerint Melissa Clark bírónő Storey-val kapcsolatban megállapította, hogy „hajlamos meggyőző állásfoglalásokat tenni, amelyek bővebb vizsgálat és megfontolás után nem igazán feleltek meg annak, aminek tűntek.” Storey a bíróságon azt állította, a Rich Energy legyártott 90 millió flakont, de nem töltötte meg, és nem értékesítette azokat.

A Haas valóban gyengébben szerepel a korábbiaknál, hiszen mindössze a pont nélküli Williamst előzi meg a konstruktőri világbajnokságban, és a 9. helyen áll 16 ponttal.  

A csapat elsősorban a gumikkal bajlódik, és felvetették már, hogy felhagynak az idei fejlesztésekkel, hogy inkább a 2020-as szezonra készüljenek. Az istálló 2016-os létrehozása óta bevallottan élnek azzal a lehetőséggel, hogy az alkatrészek terén amit csak lehet, a Ferraritól és más beszállítóktól vásárolnak meg.  

A csapat egyelőre érdemben nem kommentált

A Haas csütörtökön nem erősítette meg a Rich Energy bejelentését, ami egy Twitteren terjedő pletyka szerint a fiók meghackeléséből is indulhatott. A csapat felszerelésein csütörtökön még látszottak a feliratok. 

„Rich Energy pillanatnyilag a Haas F1 Team névadó partnere. A két fél közötti üzleti titoktartás miatt a szerződéses viszonyról nem mondhatok többet" – nyilatkozta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke csütörtökön reggel.

Az Autosport a Rich Energy tulajdonosi körétől úgy értesült, a tudtuk nélkül került ki a bejelentés, amivel nem értenek egyet. Azt gyanítják, hogy a tweetet Storey jelentette meg vagy ő hagyta jóvá, de a szerződés felmondására állítólag nincs jogosultsága, és ez egyelőre nem is történt meg. A szaklap úgy tudja, a tulajdonosok próbálják rendezni a helyzetet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK