Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton és Toto Wolff egy forgatás szünetében kölcsönvett két, legendás Mercedes túraautót, és önfeledt örömautózásba kezdtek Silverstone-ban. A brit pilóta ezúttal is bölcsen versenyzett.

A Mercedes versenytörténetének 125. évfordulóját ünnepelve a gyártó nemrég Silverstone-ba szállította a legendás verseny- és sportautóinak legjavát egy közös fotózás és forgatás erejéig. A klasszikus Ezüstnyilaktól a sirályszárnyas sportkocsin át a hibrid F1-es autóig minden volt kéznél, köztük két DTM-es Mercedes-Benz 190 E 2.5-16 Evo II-es is.

Több sem kellett Lewis Hamiltonnak, ki is nézte a két csodálatos túraautót, és rögtönzött versenyre hívta ki főnökét, Toto Wolffot, aki korábban maga is megpróbálkozott alacsonyabb formulaautós kategóriákban és sportkocsikkal is, mielőtt egy súlyos baleset miatt inkább az üzleti élet felé vette az irányt, és a menedzseri képességeivel épített pályafutást az autósportban is.

Hamilton az 1990-es, fekete példányt vitte el, Wolffnak pedig az 1992-ben bajnoki címet is nyerő modell jutott, de az évjáratok különbsége aligha befolyásolta kettejük miniversenyét. Eleinte az ötszörös világbajnok ment előrébb, majd Wolff megelőzte, és oda-vissza előzgették egymást, természetesen vigyázva a csodálatos veteránautók épségére.

A drifteléssel is tarkított „küzdelem” során Wolff arcán ugyanazt a széles vigyort lehetett látni, mint akkor, amikor feleségét, a korábban szintén versenyző Susie-t ijesztgette tavaly Szuzukában. Itt azonban erről most szó sem volt, Hamiltonnal megveregették egymás vállát, a brit pilóta pedig azt mondta, régóta nem mókázott ilyen jót.