Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzői borították az előzetes tervet a szélárnyékkal, ennek nem örül Vettel. Leclerc zűrösnek érezte a helyzetet, de nem akart kitolni csapattársával.

A Ferrari egyik versenyzőjének kapóra jött a kavarodás az Olasz Nagydíj időmérőjének végén, a másikat viszont (a többi pilótához hasonlóan) megfosztotta attól, hogy javítson az eredményén. A Q3 utolsó másfél percében az egész mezőny a pályán tötyörgött és próbálta elkerülni, hogy a mozdony legyen a vonatban, mivel a szélárnyék hiánya komoly hátrány Monzában, de a nagy helyezkedés közben szinte mindenki kifutott az időből és nem ért fel a rajtvonalra.

Charles Leclerc profitált a történelmi blamából, hiszen ezt megelőzően ő állt a rangsor élén a Mercedeseket megelőzve, Sebastian Vettel azonban maradt a 4. helyen. A csapattársától 150 ezredmásodperccel kikapó német érthető módon nem volt boldog, és kifogásolta Leclerc manővereit is.

Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc

Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Grosjean, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Louis Camilleri, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Didier Drogba, Olasz Nagydíj
Forma-1, Jean Alesi, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Olasz Nagydíj

Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Olasz Nagydíj

Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Valtteri Bottas

– jelentette ki. Leclerc csak a Parabolica előtti egyenesben, az utolsó kanyar előtt ment el mellette, de a szélárnyéka így annyit ért, mint halottnak a csók, ugyanis lepörögtek a másodpercek, mire a Ferrarik a rajt-cél vonalat átszelték.

"Próbáltam kijönni a bolyból, de egy McLaren és egy Renault elállta az utat – mondta Vettel a kör elejéről, amikor még menthette volna a helyzetet. Amikor arról kérdezték, meglepte-e Leclerc előzése, igennel felelt. "Amiért ilyen későn tette, igen. Nem volt értelme. Végig neki kellett volna előrébb haladnia."

"Jobban kell kommunikálnunk csapaton belül – tette hozzá. – Nem lehetek elégedett, nem ezt akartuk."

Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Grosjean, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Louis Camilleri, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Didier Drogba, Olasz Nagydíj
Forma-1, Jean Alesi, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Valtteri Bottas
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Grosjean, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Louis Camilleri, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Didier Drogba, Olasz Nagydíj
Forma-1, Jean Alesi, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Valtteri Bottas
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Ferrari, Leclerc
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly, Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Gasly Toro Rosso
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Grosjean, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Louis Camilleri, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Didier Drogba, Olasz Nagydíj
Forma-1, Jean Alesi, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Olasz Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Olasz Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, szombat, Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Valtteri Bottas

A Belgiumban az első győzelmét arató, Monzában pedig újabb pole pozíciót szerző Leclerc sajnálja, ami csapattársával történt. "Az 1-es és 2-es kanyar előtt óriási volt a forgalom, a McLaren és a Renault pedig szinte megálltak a pálya közepén, így nem tudtunk hova menni – magyarázta, hogy miért nem álltak fel hamarabb a tervezett alakzatba. A felfordulás miatt Seb megelőzött, hiszen akkor már tudtuk, hogy nagyon kevés időnk van felérni."

"Utána mögötte autóztam, egészen az utolsó egyenesig. Ekkor szóltak, hogy megelőzhetem, úgyhogy elmentem mellette. Nem hiszem, hogy tehettem volna ennél többet."

Az autóra ugyanakkor nem volt panasza Vettelnek. "Elégedett vagyok vele, nagyon jól ment az időmérőn" – mondta, és a leggyorsabb körével is elégedett volt annak tekintetében, hogy nem kapott szélárnyékot.