Társoldalunk:

Hamilton világbajnokként ütközött volna a Ferrarival

2019.09.09. 11:24

Engedett, amikor Charles Leclerc keményen védte az első helyet, de úgy véli, másképp reagált volna, ha már eldőlt volna a vb-cím. Nem neheztel ferraris riválisára.

Lewis Hamiltonnak nem sikerült levadásznia Charles Leclerc-t az Olasz Nagydíjon, az egész versenyen cipelt hatalmas nyomás ellenére a Ferrari pilótája győzött. A címvédő több alkalommal került előzési pozícióba, de a párharcokat a fiatalabb generáció tagja nyerte, részben az erősebb motor segédletével.

Hamilton legnagyobb esélyei a második sikán felé menet adódtak, amelynek féktávján előbb Leclerc leszorította, majd később az oda vezető padlógázos jobbos íven keresztbe vágott előtte és gázelvételre kényszerítette. A versenyirányítás előbbiért a sárga lapként funkcionáló fekete-fehér zászlós figyelmeztetésben részesítette a ferrarist.

Hamilton üldözi Leclerc-tForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

A tabellán Hamilton 65 pontos (kiesések esetén két győzelemmel sem behozható) fórból várta a hétvégét mercedeses csapattársa előtt, ebből 63-at meg is tartott Monzában. Bevallotta, másképp reagált volna a necces helyzetekben, ha már eldőlt volna a bajnokság.

Nem mozdultam volna, és akkor összeütközünk

– nyilatkozta. A bajnokságban még mindig Max Verstappen a 3., őt 99 pont választja el a brittől, Leclerc további 3 egységgel áll mögötte.

Hamilton ugyan reklamált a Ferrari manőverei miatt és hiányolta a következetességet a sportfelügyelők ítéleteiből, de a pilótára nem neheztel.

"Nincs problémánk egymással, nincs viszály – jelentette ki. – Egyből gratuláltam neki, ahogy kiszálltunk az autóból. Charles az egyik legtiszteletteljesebb versenyző. Most először csatáztam vele ilyen keményen."

A monzai dobogóForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

"Ilyenkor meg kell tanulni, mire készüljünk az illetővel különböző szituációkban. Lehet, hogy másképp kell helyezkedni, és legközelebb jobban fogok reagálni." Hozzátette, amennyiben lehetőség adódik rá, talán négyszemközt is megvitatják a történteket.

Leclerc a volán mögött úgy érezte, a leszorításnál elég helyet hagyott ellenfelének. Elmondása szerint az Ausztriában elszenvedett vereség segített neki az agresszív hozzáállásban, az ottani tapasztalatok alapján mert keményebben vezetni.

Hamilton a stratégiáról azt mondta, nem nagyon volt mozgásterük. "Délelőtt megkérdeztem, megkaphatom-e a kemény gumikat, de nemmel válaszoltak, mivel nem használtuk korábban és nem tudták, elég gyors-e" – mondta. Leclercnek felrakták a tartósabb keveréket, és ennek köszönhette, hogy a táv végén nem szenvedett, ellenben a közepes típuson lelassuló Hamiltonnal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK