Vágólapra másolva!
Bár tudja, hogy már nagyrészt nem rajta múlnak a dolgok, Nico Hülkenberg szerint azok után is van reális esélye a Forma-1-ben maradni, hogy a Haas nem őt választotta Kevin Magnussen csapattársának 2020-ra.

Sokakat meglepett döntésével a Haas Forma-1-es csapata, Nico Hülkenberg szerződtetése helyett ugyanis jövőre is megtartotta az utóbbi években rengeteget hibázó, ingadozó teljesítményt nyújtó Romain Grosjeant. Günther Steiner csapatfőnök elmondta, hogy a folytonosság megtartása miatt döntöttek így, valamint kulcsszerepe volt annak is, hogy az idei autójukkal komoly gondok vannak, amiről nem a versenyzők tehetnek, sőt, Grosjean rengeteget segített abban, hogy elkezdhessék megérteni a problémákat. A csapatfőnök tagadta, hogy Kevin Magnussen miatt nem akarták a német pilótát, ahogyan azt is cáfolta, hogy Hülkenberg túl sokat kért volna.

Grosjeannal nem kell fejest ugrania az ismeretlenbe a Haasnak Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Steiner nem biztos benne, hogy a pilótacsere segített volna megoldani az autójuk problémáit, az Autosport kérdésére kijelentette, hogy a fő ok Grosjean megtartása mellett az volt, hogy őt már ismerik, tudják, mire számíthatnak tőle, míg Hülkenberg szerződtetésével egy új tényezővel is számolni kellett volna, ami akár ronthatott is volna a helyzeten.

Az olasz csapatfőnök állítja, hogy nem is fontolták meg, hogy Hülkenberg és Kevin Magnussen esetleg problémás kettőst alkotott volna

emlékezetes hungaroringi szóváltásuk miatt, valamint tagadta, hogy a túlzott fizetési igényei miatt nem kellett nekik az év végén a Renault-tól távozó pilóta. „Romain mellett döntöttünk, azt viszont nem tudom, hogy Nico jött-e volna, ha őt akarjuk. Beszéltünk, de sosem tettünk neki ajánlatot, ezért azt sem tudom, hogy elfogadta volna-e vagy sem, erről őt kell megkérdezni" – nyilatkozta Steiner, tisztázva, hogy konkrét összegekről szó sem esett.

Hülkenberg egyre nehezebb helyzetben van Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

Hülkenberg nehéz helyzetbe került az F1-ben maradást illetően, reális esélye a Williamsnél és az Alfa Romeonál lehet jövőre, noha utóbbinál a pletykák szerint már meg is egyeztek Antonio Giovinazzival a hosszabbításról.

Steiner mindenesetre reméli, hogy a német talál magának helyet.

„Remélem, hogy Nico a Forma-1-ben marad, mert kedvelem őt, jó pilóta. Nyilván nem volt boldog, de szerintem vannak más opció is. Nem kell tudnom ezekről, ahogy neki sem kellett elárulnia. Egyszerűen csak közöltem vele, hogy nem őt választottuk. Felnőtt ember, régóta csinálja ezt, már korábban is volt hasonló helyzetben. Mint mondtam, remélem, hogy talál magának ülést és jövőre is itt lesz, mert megérdemli, hogy itt legyen."

Carlos Sainz, akinek Hülkenberg több mint egy éven át volt csapattársa a Renault-nál, szintén úgy véli, hogy kollégája megérdemel egy F1-es ülést, ugyanakkor rávilágított, hogy nem mindig elég gyorsnak lenni ehhez. „Mindenki tudja, hogy mire képes Nico, nem hiszem, hogy sokat kell magyaráznom ezt” – nyilatkozta Sainz a Szingapúri Nagydíj csütörtökén.

Sok dolgot kell figyelembe venni a tehetségen és a gyorsaságon kívül. Ha csak ez a két dolog döntene, addig maradhatna a Forma-1-ben, ameddig csak akar."

Már nem a saját kezében van a jövője

Hülkenberg a bejelentésre reagálva azt mondta, vannak még lehetőségei az F1-ben maradásra, az azonban már csak kis mértékben múlik rajta, hogy sikerül-e ülést találnia.

A szezon végén távoznia kell a Renault-tól, a franciák Ocont szerződteték a helyére Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

„Szükségünk van még egy kis időre,

– nyilatkozta, majd megerősítette, hogy valóban nem jutottak el még konkrét tárgyalásokig sem a Haasszal, ezért nem is annyira csalódott, hogy nem kapta meg az ülést. – Nem hajszoltam a megállapodást, nem egyeztünk meg, nem is ültünk le. Természetesen az is egy lehetőség volt, beszéltünk egymással, ez nem titok, de nem ültünk le tárgyalni, úgyhogy megegyezni sem tudtunk."

Ami a maradék opcióit illeti, elismerte, hogy

az Alfa Romeónál előnyére válhat, hogy a csapatfőnök Frédéric Vasseur volt a csapatfőnöke Forma-3-as és Forma-2-es karrierje alatt is, valamint ő szerződtette le a Renault-hoz 2016-ban.

A Williamsszel kapcsolatban nem lelkesedett igazán. „Akármennyire is szeretném folytatni a Forma-1-ben, kell legyen értelme. Nem akarok minden áron maradni és bármit elfogadni. Nem akarom semmibe venni, vagy nem tisztelni a Williamst, de akkor is összességében ez a legfontosabb nekem."

A Forma-1-en kívüli lehetőségek egyelőre nem foglalkoztatják Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Azon egyelőre nem gondolkozott, hogy milyen opciói vannak a Forma-1-en kívül, amíg lát esélyt a maradásra, addig nem is szeretne.

Még mindig itt vagyok fejben, csak akkor fontolnám meg, hogy más sorozatba megyek, ha tudnám, hogy a dolgok már nem változhatnak itt. Egyelőre azonban nem ez a helyzet."