Társoldalunk:

Hatalmasat kaszált két sportfogadó a Haasra ragadó nejlonzacskón

2019.09.25. 18:48

Valószínűleg élete végéig emlékezni fog az idei Szingapúri Nagydíj napjára az a két amerikai sportfogadó, akik egy kósza ötlettől vezérelve aprópénzből nyertek átszámítva forintmilliókat azzal, hogy Kevin Magnussen autózta a verseny leggyorsabb körét. Mindez pedig nem valósult volna meg, ha nem téved be a pályára egy nejlonzacskó.

Kevin Magnussen nem sok dolognak örülhetett a Szingapúri Nagydíj után, hiszen a versenyt a tökutolsó, 17. helyen fejezte be. Ha más miatt nem, amiatt örülhetett egy kicsit, hogy a 2018-as futamhoz hasonlóan az idén is ő futotta a leggyorsabb kört, ez azonban egyetlen pontot sem ért neki, lévén nem végzett az első tízben. A Haas dán versenyzője a hajrában, kényszerből érkezett a bokszba az utolsó helyről, új lágy gumikat kapott, ezeken érte el a leggyorsabb kört, ami átszámítva több millió forintnyi dollárt hozott két, a Forma-1-hez vajmi keveset értő amerikai sportfogadónak.

A 2018-as verseny után az idén is Magnussené lett a leggyorsabb körForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Clive Mason

Aligha lehet mondani, hogy a Forma-1-es versenyek a sportfogadók legkedveltebb célpontjai közé tartoznak, az internetes sportfogadás világában azonban manapság már olyan széleskörű a kínálat, hogy az is talál magának ínyencségeket, aki nem az adott futam győztesére szeretne fogadni. Így fordult elő, hogy a sportfogadással foglalkozó amerikai oldal, a Covers két újságírója, Mike Poole és Brandon Dubreuil kitalálta a szingapúri nagydíjhétvége előtt, hogy Kevin Magnussen leggyorsabb körére tesznek.

Az indok: tavaly is ő érte el a leggyorsabb kört Szingapúrban.

A történetet Dubreuil írta meg a Covers cikkében, elmondása szerint az irodában ülve Poole hívta fel a figyelmét a tényre, hogy 1000-szeres oddsot kínálnak a szingapúri pálya körrekordját tartó Magnussen leggyorsabb körére. Miután a Wikipédia segítségével megnézték, miként teljesít az idén Magnussen (háromszor szerzett pontot az addigi 14 versenyen), úgy döntöttek, hogy a gyenge szereplés ellenére egyetlen gyorskörre azért még jó lehet. Az nem derül ki a cikkből, hogy Poole mennyi pénzzel fogadott Magnussen leggyorsabb körére, csak az, hogy megtette, azt viszont megtudjuk, hogy Dubreuil két különböző fogadóirodánál is pénzt rakott a dánra, az egyiknél 10 kanadai, a másiknál 20 amerikai dollárt, utóbbi ráadásul nem is a saját pénze volt, a fogadóiroda bónuszként adta neki, mint hűséges ügyfélnek.

Magnussen egy ideig jó eséllye pályázott a pontszerzésreForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Lars Baron

A két férfi lelkesedése némiképp alábbhagyott, amikor a szombati időmérőn Magnussen csak a 14. időt autózta, ekkor azonban még nem sejtették, hogy másnap ez mit sem fog számítani. „Vasárnap reggel még azt is elfelejtettem, hogy akkor van a verseny, kocsit mostam odakint és a vigyázó szülő szerepét töltöttem be, miközben a három éves fiam és pár másik gyerek a szomszédból futkároztak az utca végében. Aztán elkezdett rezegni a telefonom" – írta Dubreuil.

A hisztérikussá váló kollégája volt az, aki jelezte neki, hogy most fognak hatalmasat kaszálni, Magnussen ugyanis megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

Dubreuil először nem hitt neki, majd azon kezdett el pánikolni, hogy az utolsó pillanatban majd valaki megdönti a dán körét. Végül nem döntötte meg senki, a férfi 10 ezer kanadai, illetve 20 ezer amerikai dollárt nyert, jelenlegi árfolyamon átszámítva mintegy 8.3 millió forintot. Dubreuil kollágája nyereményének összegét nem nevezte meg, mindössze annyir írt, hogy ő is „sok pénzzel” gazdagodott.

A képen Dubreuil nyereménye látható, felül az egyik, alul a másik fogadóirodánál tett tétje, illetve a nyeremény összegeForrás: Brandon Dubreuil

Történt ugyanis, hogy az utolsó Safety Car-fázis után a nyolcadik, azaz pontszerző helyen autózó Magnussen hirtelen lelassult, sorban kezdték el megelőzni őt az ellenfelek, tehetetlen volt még a szűk utcai pályán is.

Amikor a 61 körös futam 55. körében Robert Kubica is lehagyta, ezzel pedig vissszacsúszott az utolsó helyre, a Haas nem várt tovább és kihívta őt a bokszba.

„Hirtelen lelassult az utolsó biztonsági autós fázis után. Párszor elment előttünk a célegyenesben, próbáltuk megnézni a szárnyat, mert az egyik mérnök jelentette, hogy sok leszorítóerőt veszít, ezért azt hittük, hogy eltört" – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke a futam után.

Mivel már nem volt értelme kint tartani az utolsó helyen, inkább kihívták, ekkor pedig kiderült, hogy a leszorítóerő-veszteséget egy szárnyra ragadó nejlonzacskó idézte elő. A szerelők leszedték a zacskót, Magnussen kapott egy szett friss lágy gumit, majd visszatért a versenybe, hogy az 58. körben 1:42.301-es időt repesztve megfussa a leggyorsabb kört. A többieknek esélye sem volt megdönteni ezt, a második leggyorsabb kört az ekkor használt kemény gumikon autózó Valtteri Bottas érte el ugyanebben a körben 1:43.534-gyel. Így esett meg, hogy a két férfi egy nejlonzacskónak köszönhette a milliós nyereményt.

Az első szárny bal elejénél levő szerelő egy gyors mozdulattal kitépi a nejlonzacskót a terelőlapok közülForrás: F1 TV

Dubreuil-lel természetesen madarat lehetett volna fogatni. „A nap további részét normális dolgokkal töltöttem, játszottam a gyerekekkel, elmentem édesanyám születésnapi ebédjére és a többi. Próbáltam nem a nyereményre gondolni, de természetesen csak erre tudtam. Amikor a gyerekek végre ágyba kerültek, a feleségem és én egy üveg borral ünnepeltünk. Azt mondta, hogy »ugye ennek a pénznek a nagy részét megspóroljuk?« Azt válaszoltam, hogy meg, de mi lenne, ha azért elmennénk belőle a télen egy mexikói családi utazásra? Vagy talán inkább Szingapúrba."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK