Társoldalunk:

Újra lesz McLaren-Mercedes a Forma-1-ben

2019.09.28. 10:25

Sajtóhírek után megerősítették, hogy a 2021-es szezontól ismét Mercedes erőforrásokra vált a McLaren a Forma-1-ben. A legendás együttműködés a korábbiaktól eltérő minőségben folytatódik.

A 2021-es szezontól ismét létrejön a McLaren-Mercedes együttműködés, ami 1995 és 2014 között a Forma-1 történetének egyik legsikeresebb társulása volt, Mika Häkkinen és Lewis Hamilton révén összesen három egyéni (1998, 1999 és 2008), egy konstruktőri (1999) világbajnoki címet, és 78 futamgyőzelmet eredményezve.

A német márka a 2009-es szezon végéig lényegében gyári istállóként szerepelt a McLarennel a Forma-1-ben, résztulajdonosként is szerepet vállalt, és kizárólag a brit csapatot látták el motorokkal. Ezen a gyakorlaton 2009-től változtattak, akkor a bajba jutott Brawn GP-t segítették ki a McLaren hozzájárulásával, és az együttműködés újabb világbajnoki címet hozott a Mercedesnek.

Mika Häkkinen 1998-ban (képünkön) és 1999-ben egyéni világbajnokságot nyert a McLaren-Mercedesszel - GalériaForrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A gyártó igazgatótanácsa úgy döntött, hogy felvásárolják a Brawn GP-t, 2010-től önálló gyári csapatot indítottak, és kiszálltak wokingi vállalatból. A McLaren a 2014-es szezon végéig továbbra is Mercedes-motorokat használt, a V8-as korszak utolsó éveiben ez műszakilag azonos volt a gyári istálló erőforrásaival, azonban 2014-től,  

az új turbókorszak kezdetétől a McLaren csak ügyfélmotort kapott a Mercedestől, amivel elvesztették a gyári istálló legyőzésének reális esélyét.  

Ron Dennis, a McLaren akkori csapatfőnöke meg volt győződve arról, hogy csak gyári támogatással nyerhet újra a korábban szebb napokat látott istálló, ezért visszacsábította az akkor még igen felkészületlen Hondát, de a japán vállalat csúfos kudarcot vallott, ezért a 2017-es szezon végén a felek útjai elváltak és a McLaren a története során először Renault-motorokra váltott.

Lewis Hamilton 2008-ban megnyerte a Monacói Nagydíjat és a világbajnokságot is - GalériaForrás: AFP/Pascal Guyot

A közvélekedés szerint a McLaren lényegében 2013 óta tartó szenvedésének a motor volt az oka, a Renault partnereként azonban kiderült, hogy komoly problémák adódtak a csapat irányítása és az autó fejlesztése terén is, ezért teljesen átszervezték az istálló menedzsmentjét, mérnöki gárdáját és pilótafelállását is.

A Renault ügyfeleként a McLaren pont a franciák gyári csapata ellen küzd a konstruktőri világbajnokság 4. helyéért, ami a három élcsapat mögött a reálisan elérhető legjobb eredmény,

de az idén is rengeteg pontot vesztettek elsősorban az erőforrás problémáira visszavezethető kiesések miatt, és Andreas Seidl csapatfőnök nemrég világosan üzent is a gyártónak, hogy „átlátható” ügymenetet kívánnak meg a műszaki meghibásodások kivizsgálása terén. Állásfoglalás egyelőre nem érkezett, de lehetséges, hogy a szoros küzdelem miatt kényelmetlenné vált a cégek viszonya.

A Mercedes a McLaren partnereként ünnepelhette az első hibrid erőforrással elért F1-es győzelmet a 2009-es Magyar Nagydíjon - GalériaForrás: Getty Images/2009 Hoch Zwei/Hoch Zwei

A McLaren a 2021-es szezontól vált ismét Mercedes-motorokra, a megállapodás a 2024-es szezonnal bezárólag érvényes. A Mercedes nemrég ugyanerre az időszakra szerződött a Williamsszel is, és Joe Saward szakblogger úgy tudja, a Racing Point is rendezte a viszonyát a Mercedesszel a csődeljárás során, így a továbbiakban is a teljes hajtásláncot a világbajnok istállótól vásárolják.

A jelenlegi szabályok szerint az FIA engedélye szükséges ahhoz, hogy négy istállót is ugyanaz a gyártó lásson el erőforrással, de ez csak formalitás, még akkor is, ha a Renault-nak így nem marad ügyfele.

A Mercedes ezzel maximalizálja az erőforrás beszállítással elérhető jövedelmét arra az időszakra, amíg az F1-ben biztosan a jelenleg is használt formula marad érvényben, és ezzel lényegében konzerválják az erőviszonyokat is, mert korábbi ügyfelük, a Lotus (a mai Renault) és a McLaren berkeiből is lehet tudni, hogy a partnercsapatok csak szoftveresen visszafogott erőforrásokat kapnak.    

A McLaren a nem hivatalos "Ezüstnyíl" volt 1997-től, de a teszteléseken olykor a manapság is használt papaja színben pompáztak az autók - GalériaForrás: AFP/Cesar Rangel

A németek (egyébként Angliában készülő) erőforrását 2014 óta általában etalonként kezeli az F1-es közvélemény, bár az idei szezon során már a Ferrari tűnik a legerősebbnek, viszont az olasz istálló ügyfelei is hasonlóan esélytelenek a győzelemre. A Mercedes gyári csapata 2014 óta az idei Magyar Nagydíjjal bezárólag 84 alkalommal nyert nagydíjat az 1,6 literes turbós, hibrid erőforrással.

A Mercedes számára sportpolitikai fronton is erősítés a McLarennel való együttműködés, így lényegében négy erős, brit, történelmi gyökerekkel rendelkező istálló képviselhet nekik kedvező álláspontokat. 

Ennek ára, hogy az Auto Motor und Sport szerint a Mercedes-motor olcsóbb a Renault-nál, a fennmaradó összeget a wokingiak aerodinamikai fejlesztésekre költhetik, és abban bíznak, hogy a 2021-től szintén megjelenő költségplafon révén ügyes gazdálkodással visszatérhetnek a győzelemre esélyesek táborába.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK