Társoldalunk:

Binotto: A Ferrari fölénye nem csak a motornak köszönhető

2019.10.04. 11:43

Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke elismerte, hogy jelenleg ők rendelkeznek a legjobb motorral, de azzal a felvetéssel nem ért egyet, hogy az olasz istálló nyári szünet óta tapasztalható fölénye csak ennek tudható be.

Nem csupán az erőforrás teljesítményének, hanem a karosszériának is köszönhető Ferrari egyre inkább versenyképes tempója, vélte Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke. Az elmúlt időszak során elsősorban a Mercedes sugallta, hogy az olaszokkal már nem könnyű felvenni a küzdelmet a hosszabb egyenesekben.

Ennek kissé ellentmond, hogy Zak Brown a McLaren vezérigazgatója nemrég azt mondta, hogy az erőforrások teljesítményei kezdenek kiegyenlítődni, és nem lát lényeges különbséget a Mercedes és a Renault terméke között. Binotto viszont ebben sem ért egyet az ellenfél képviselőjével.

Binotto tagadja, hogy a Ferrari csak a motor miatt van előnybenForrás: AFP/Miguel Medina

Binotto álláspontja szerint a Ferrari-erőforrásnak egyértelműen megvan az előnye, ugyanakkor ez közel sem akkora, mint amilyen a Mercedesnek volt a hibrid-éra kezdeti éveiben. Hozzátette, a különbség okai nem csupán a motorban keresendőek.

Nem olyan nagy az előnyünk, mint ahogyan azt sokan gondolják. Jóval kisebb a Mercedes közelmúltban tapasztalható fölényénél, amikor egyértelmű volt, hogy az övék a legerősebb motor

– nyilatkozta az Autosportnak. – Ráadásul az egyenesekben tapasztalható sebességkülönbség nem is csak a motornak, hanem a karosszériának is köszönhető.”

Éleződik a csata a Mercedes és a Ferrari közöttForrás: Sputnik/Artur Lebedev

A svájci szakember Brown véleményével is vitatkozik: a McLaren vezérigazgatója nemrég elárulta, a Renault és a Mercedes motorja már hasonló teljesítményre képes, a világbajnok istálló erőforrása már csupán a megbízhatóság terén emelkedik ki. A paddockban mások is úgy vélik, hogy közelednek a motorok teljesítményei, de Binotto ezzel nem ért egyet.

Nem hiszem, hogy közelednének egymáshoz – jelentette ki. – Egyáltalán nem gondolom, hogy azonos szinten lennének, a négy motor között még mindig megvannak a különbségek.”  

Toto Wolff elismerte, hogy most vannak a legnehezebb helyzetben a hibrid-korszak kezdete óta. A Mercedes csapatfőnöke szerint ebben az évben már nem is érhetik utol riválisukat, de más területen ellensúlyozhatják a különbséget.

„A teljesítménybeli lemaradásunkat idén már biztosan nem fogjuk tudni behozni – szögezte le. – Az autó, a gumik, valamint a versenystratégia terén kell jobbnak lennünk náluk. Az előző hétvégéken is láthattuk, hogy a szombati sebességbeli hátrányunk ellenére a futamokon jól működött a kocsi.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK