Alonso szerint nem hiteles Hamilton környezetvédelmi kiállása

Forma-1, Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Abu-dzabi Nagydíj
Mercedes' British driver Lewis Hamilton (R) walks down the paddock with McLaren's Spanish driver Fernando Alonso (L) ahead of the Abu Dhabi Formula One Grand Prix at the Yas Marina circuit on November 22, 2018. (Photo by Andrej ISAKOVIC / AFP)
Vágólapra másolva!
Korábbi csapattársa, Fernando Alonso szerint Lewis Hamilton helyében ő nem üzengetne a követőinek a közösségi médiában a környezetvédelemről, inkább adakozik a nemes cél érdekében.

Nagy port vert fel Lewis Hamilton néhány, azóta törölt bejegyzése az Instagramon, amelyben a Mercedes pilótája azon kesergett, hogy a társadalom és a politikusok nem tesznek eleget a Föld megóvásáért, és arra buzdította 13,2 millió követőjét, hogy váltsanak vegán életmódra, mert szerinte „ez az egyetlen út, hogy tényleg megóvjuk a bolygónkat.”

A komor hangvételű posztokat természetesen felkapták az internetezők és a sajtó is, több kommentelő is felhívta a figyelmet arra, hogy Hamilton egy autógyárak és olajcégek által szponzorált, nagy ökológiai lábnyomot hagyó, rengeteg repülést igénylő sportágban versenyez, ráadásul csak nemrég adta el a gyakran használt magángépét és luxusautó gyűjteményt is fenntart.

Alonso bírálta Hamiltont a közösségi médiás bejegyzései miatt Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ellenfele, a szakácskönyvet is jegyző Romain Grosjean nem volt meggyőződve arról, hogy Hamilton vegán étrendje hasznos egy élsportolónak, korábbi csapattársa, Fernando Alonso pedig megkérdőjelezte, hogy Hamilton-e a megfelelő ember arra, hogy környezetvédelmi témákban megnyilvánuljon.

– mondta a korábbi kétszeres F1-es és a WEC-világbajnok a Soymotor.com-nak. – Nem lehet ilyen üzeneteket küldeni, aztán másnap ennek pont az ellentétét csinálni. Mindannyian tudjuk, hogy [Hamilton] milyen életmódot folytat vagy akár én vagy az összes Forma-1-es pilóta, évi 200 repüléssel. Ezután nem lehet azt mondani másoknak, hogy ne egyenek húst.”

Hamilton egyebek mellett két LaFerrarit is tart az USA-ban

Alonso a saját divatmárkája, a Kimoa új kollekciójának bemutatóján beszélt. A ruhadarabok az óceánokban összegyűjtött műanyagok felhasználásával készül, és a profit a Mission Blue alapítványhoz kerül, ami a vizek élővilágának megóvásáért dolgozik.

„Úgy gondolom, az ilyen kezdeményezések, mint a műanyag gyűjtése az óceánokban, a kollekció bevételének teljes felajánlása, egy aukció vagy egyebek sokkal több hasznot hoznak, mint bármi, amit mondunk” – vélte a sportoló.